Századok – 1998

Folyóiratszemle - Greenhalgh Susan: A 20. századi amerikai demográfia tudomány; intézmény; és politikai története VI/1477

FOLYÓIRATSZEMLE 1477 fiak társaságát kereste, ahol szellemileg maga­sabb rendű közegben mozoghat. Mindezek alap­ján aligha lehetett Goldmant továbbra is a mo­dern feminizmus egyik előfutárának tekinteni. Falk ugyancsak erőteljesen hozzájárult Goldman deheroizálásához, amikor arra a megállapításra jutott, hogy Goldman leginkább saját maga és a saját múltja áldozata volt, s nem az amerikai társadalomé: korai oroszországi gyermekkorából hozott olyan traumát magával, mely olyannyira fogékonnyá tette a pesszimizmusra és a fájda­lomra. A jelenség, ti. Goldman deheroizálása, be­leillett az 1980-as évek Amerikájának posztmo­dern gondolkodásába, amikor mindenféle nor­matív magatartásmodellt és példaképet divat volt elvetni. Ez a törekvés ugyanakkor, bizonyos szempontból, jót is tett Goldman utóéletének, a­mennyiben megmentette egy megmerevedett pa­pírmasé figurává válástól és emberibbé tette az utókor számára. Az 1990-es évekre Goldman alakja az ún. amerikai kánon részévé vált. A különböző főis­kolai és egyetemi tankönyvekben a neve meg­található a feminizmusnál, a radikális politikai mozgalmaknál, a progresszívizmusnál, a szexu­alitásnál, a pacifizmusnál, a századforduló ame­rikai szellemi életét tárgyaló passzusokban, a modern pszichoanalízisnél, hogy csak a leggyak­rabban előforduló helyeket említsük. Az egyete­meken disszertációk születnek munkásságáról és a berkeley-i egyetem Emma Goldman Papers Project címmel fogja össze az Egyesült Államok­ban folyó Emma Goldman kutatásokat. Érdekes módon a fenti vállalkozáshoz és még számos Goldmannal kapcsolatos kutatáshoz a támogatás a konzervatív Reagan- és Bush-kormányzattól érkezett, amely újabb bizonyíték Goldman integ­rálásának az Egyesült Államok történetébe. A kérdés az, hogy Emma Goldman meny­nyire vált és válhat a nem radikális és nem fe­minista — tehát többségi — amerikai kultúra részévé. A cél érdekében újabban Goldmant eddig kevéssé tárgyalt oldaláról bemutató köny­vek jelentek meg, amelyek közül John Calberg Emma Goldman: American Individualist című munkáját lehet kiemelni, amely, ahogy a címe is jelzi, Goldmant az amerikai individualizmus megtestesítői közé sorolja a nagyiparos Andrew Carnegie-val és Woodrow Wilson elnökkel egy sorba. Amíg Shulman az 1970-es évek elején Goldmant elsősorban feministának és másodsor­ban anarchistának tartotta, úgy most Chalberg mindenekelőtt amerikaiként, majd mellékesen a­narchistaként íija le Goldberget, aki legfőképpen amerikai anarchista volt. A kutatás egy másik iránya Goldman zsidóságára irányul, noha az é­rintett nem venné szívesen ezt a megközelítést. Gerald Sorin, Naomi Shepherd és David Waldst­reicher összefüggést vélnek felfedezni a zsidó ha­gyományok és a politikai redikalizmus között, s Emma Goldmant az egyik legjobb példaként hozzák fel tételük bizonyítására. A végső kérdés még az lehet, hogy Emma Goldman "amerikanizálása" és beemelése az a­merikai történelem fővonalába egyedi vagy ál­talános eset-e. Oz Frankel az utóbbi mellett tőr lándzsát. Példaképpen felhozza Eugene V Debs esetét: a szocialista vezetőt az I. világháború alatt bebörtönözték nem eléggé hazafias visel­kedés miatt, szabadulásakor azonban az akkori elnök, Warren G. Harding partit adott tisztele­tére a Fehér Házban; vagy ott van Robert E. Lee és a Konföderáció megannyi katonája, akik végül is az Unió ellen harcoltak, de akik ugya­núgy bekerültek az Egyesült Államok katonai panoptikumába, mint Ulysses S. Grant és társai. A közelmúlt történetéből merítve Malcolm X neve jut eszünkbe, akinek harcossága és a ko­rabeli hatóságok ellen folytatott küzdelme is be­épült az amerikai történelembe. Mindez a jelen liberális, multikultúrális szellemi légköréből fakad, mely a másságot elismerve- a sokszínű­séget állítja az amerikai történelem középpont­jába. The Journal of American History, Vol.- 83, No. 3. (December 1996), pp. 903-942. Ma. T. Susan Greenhalgh A 20. SZÁZADI AMERIKAI DEMOG­RÁFIA TUDOMÁNY-, INTÉZMÉNY­ES POLITIKAI TÖRTÉNETE A szerző népesedési kérdésekkel foglalko­zó antropológus, aki a rokon társadalomtudomá­nyok szemszögéből nyújt kritikai áttekintést és értékelést a demográfia, mint szaktudomány fej­lődéséről az Egyesült Államokban. Az amerikai társadalomtudósok körében gyakran hallani a panaszt, hogy a demográfiában „minden a módszer és semmi elmélet". Igen ha­tékony kvantitatív módszereket, a matematikai analízis bonyolult eszközeit fejlesztette ki, s így a legkeményebb, leginkább exakt társadalomtu­dománnyá vált, az elméletalkotás azonban stag­nált, nem követte a változó világ realitásait. Más­felől túlságosan hozzátapadt a század közepén kidolgozott modernizációs elméletekhez, s még ma is azok ahistorikus, apolitikus és eurocent­rikus feltevéseiből indul ki. Ez annál feltűnőbb,

Next

/
Thumbnails
Contents