Századok – 1998

Folyóiratszemle - Hagen William W.: A „végső megoldás” előtt VI/1473

FOLYÓIRATSZEMLE 1473 22-én kivégezték. Az olasz visszhang az Egyesült Államok egyre élesebb hangú bírálata volt. Mussolini magatartása a Sacco-Vanzetti eset évei alatt folyamatosan változott. 1920 és 1922 között az ügyet a szocialisták és a kommunisták ellen használta fel; majd a hatalomátvétel után a két anarchista támogatásával az amerikai-ola­szok rokonszenvét igyekezett elérni; s — Philip V Cannistrato szerint — végig megvolt benne az anarchista múltja iránti vágyódás és, ebből követ­kezően, az együttérzés a két olasz vádlottal. The Journal of Modern History, Vol. 68, No. 1 (March 1996), pp. 31-62. Ma. T. William W. Hägen A „VÉGSŐ MEGOLDÁS" ELŐTT A politikai antiszemitizmus összehasonlító elemzése a két világháború közötti Németor­szágban és Lengyelországban A szerző, William W Hägen célja, hogy fel­tálja a modern kelet- és közép-európai politikai antiszemitizmus társadalmi gyökereit a 19. szá­zad végén és a 20. század elején. A tanulmány alapgondolata az, hogy a politikai antiszemitiz­mus a II. világháború előtti Németországban és Lengyelországban sok szempontból egy irányba haladt a két állam hasonló, vagy ugyanolyan tár­sadalmi és gazdasági jellemzőinek köszönhetően. Hägen érvelése szerint mindkét' kapitalizálódó társadalomban a kialakuló keresztény középosz­tály egyes elemei a zsidó népesség kárára kíván­ták érdekeiket érvényesíteni, mely utóbbi cso­port számos tényezőnek köszönhetően bizonyos mértékben ki is volt szolgáltatva az ellenük i­rányuló hátrányos megkülönböztetést végrehaj­tó politikának. A két világháború közötti romló gazdasági helyzet csak fokozta a lappangó ellen­téteket, melyek azután — legradikálisabb formá­jukban — a nácik „végső megoldásába" torkoll­tak. A tanulmány először korábban nem tanul­mányozott dokumentumok segítségével meg­vizsgálja a lengyel-zsidó kapcsolatokat a jelzett időszakban. Ezután a weimari Németországban és a korabeli Lengyelországban élő zsidók hely­zetét veti össze William W Hägen, majd az 1941-es éveket megelőzően a német társadalomban ta­pasztalható antiszemitizmusról kialakult vitá­kat veszi szemügyre. A következő nagyobb rész­ben a két világháború közötti Lengyelországban jelentkező antiszemita agitáció és a kormányzati lépések kerülnek sorra, majd a befejező részben a szerző néhány általános gondolatot vet fel a közép-európai antiszemitizmus, valamint a mo­dernség kapcsolatáról. 1934. augusztusában Neville Laski, a Board of Deputies of British Jews elnöke a leg­jelentősebb amerikai zsidó segélyszervezet, a Joint Distribution Committee megbízásából tényfeltáró körutat tett Ausztriában, Lengyelor­szágban és Danzigban. Laski a jelentésében egy­szerűen „antiszemita fészeknek" nevezte Auszt­riát, ahol az elkerülhetetlennek tartott Anschluss miatt az összes „optimista" ember náci érzelmű, s ahol az antiszemita érzelmeket a zsidók hang­súlyozott jelenléte az értelmiségi pályákon csak növeli. Ez utóbbi megállapítást Laski megismétli Lengyelországgal kapcsolatban is, de hasonló kö­vetkeztetésre lehetett jutni az összes olyan közép- vagy kelet-európai országnál, ahol jelen­tősebb zsidó népesség élt. Lengyelországban a brit vendég másfajta valósággal szembesült, a­mikor meglátogatta a varsói zsidó negyedet. Le­írása szerint ilyen mértékű nyomorral még sehol sem találkozott, melynek okát elsősorban a len­gyel nacionalizmusban vélte felfedezni. A hiva­talos körökkel folytatott megbeszélései során Józef Beck külügyminiszter tagadta az antisze­mitizmus létét országában, ellenben Marian Koscialkowski kereskedelmi miniszter beismer­te, hogy sok kommunista található a zsidók kö­zött - gazdasági, s nem politikai okokból, amely ténynek a beismerése politikai öngyilkosságot je­lentene. A városi antiszemitizmus tehát gazda­sági tényezőkre vezethető vissza, viszont a fe­szültség forrása a zsidók és a lengyelek között vidéken elsősorban kulturális-lélektani eredetű. A lengyel parasztok ugyanis lenézték a keres­kedelemmel és pénzszerzéssel foglalkozó zsidó­kat, akiket hasonló érzelmeket tápláltak a „föl­det túró" parasztok iránt. A lengyel értelmiség Laski meglátása szerint teljes mértékben anti­szemita, ami a. zsidó versenytársak miatt alakult ki. Danzigban Albert Forster Nemzetiszocialista Pártja a. zsidók „likvidálását" tűzte ki célul, ám a párt nem vett részt a kormányzásban. A zsidók elleni diszkrimináció így is súlyos, majdnem el­viselhetetlen méreteket öltött. Végeredményben Neville Laski arra a megállapodásra jutott, hogy a zsidók számarányát valamiképpen csökkenteni kellene az értelmiségi pályákon, valamint a — különösen a lengyel zsidók között tapasztalható — ortodoxiát és provincializmust is mérsékelni kellene. Az antiszemitizmus ezzel együtt nem tűnne el ezekről a helyekről, mert az „belső" érzés, s nincs igazán megoldás a lengyel zsidók nyomorának enyhítésére sem.

Next

/
Thumbnails
Contents