Századok – 1998

Folyóiratszemle - Cannistrato Philip V.: Mussolini; Sacco-Vanzetti és az anarchisták. A transzatlanti összefüggések VI/1470

1472 FOLYÓIRATSZEMLE gáénak". Egy egyesült „olasz front" felállítását javasolta és megnyerte az ügy számára Salvatore Cotillo szenátort és Fiorello La Guardia képviselőt is. Barzini a korábban a vádlottak védelmére alakult szervezetet a „felforgató propagandája" miatt elítélte és egy saját védelmi szervezetet alapított ismert konzervatív olasz-amerikaiak részvételével (Comitato Pro Sacco-Vanzetti). Caetani is akcióba lendült: először 1923 őszén „személyes" kérését tolmácsolta Henry Cabot Lodge-nak, hogy a massachusetts-i szenátor vesse latba befolyását a helyi hatóságoknál; majd pedig magát Calvin Coolidge elnököt kereste fel a Fehér Házban, aki azonban — némi célzatossággal — az amerikai bírák feddhetetlenségéről és objektivitásáról tartott a nagykövetnek kiselőadást. Caetani a beszélgetés után közölte Mussolinivei, hogy érzése szerint Coolidge elnök rossz néven veszi az olasz aktivitást a Sacco-Vanzetti ügyben. Mussolini a kapott információ birtokában decemberben az olasz parlamentben kioktatta a két anarchista ügyében interpelláló képviselőt, hogy „udvariatlanul" feszegettek egy belpolitikai kérdést egy „baráti országban", s közölte velük: az amerikai szövetségi kormányzatnak semmilyen befolyása sincs az állami igazságszolgáltatásokra és ezért minden olasz próbálkozás az ügyben csak rossz vért szülhet. A Sacco-Vanzetti ügy a következő két évben lekerült a napirendről, mert a massachusetts-i törvényhozás kevesek által ismert útjait járta be, majd 1924-ben a védelem újabb fellebbezése folytán egy fellebbviteli bíróságon folyt tovább a vita a két olasz anarchista bűnösségéről vagy ártatlanságáról. Olaszországban időközben Giacomo Matteotti 1924 nyarán történt meggyilkolása, illetve az azt követő válság terelte el az emberek figyelmét Saccóról és Vanzettiről. A fasiszta diktatúra bevezetése után 1925 novemberében Giuseppe Volpi de Misurata pénzügyminiszter az Egyesült Államokba utazott, hogy az olasz háborús adósságokról, valamint magánbankoktól felveendő kölcsönökről tárgyaljon. Volpi, Caetanihoz hasonlóan, azt javasolta a Duce-nak, hogy egyrészt fogja vissza az amerikai olasz fasiszta szervezeteket, másrészt pedig ejtse a Sacco-Vanzetti ügyet. Az eset akkor került ismét a figyelem középpontjába, amikor 1926. május 12-én a massachusetts-i Legfelső Bíróság elutasította a védelem fellebbezését. Amikor ezt követően az olasz kommunista újság, a L'Unitá aláírásgyűjtési akcióba kezdett, a rendőrség elkobozta a felhívást tartalmazó számot - feltehetően Henry R Fletcher amerikai követ nyomására. A kommunisták mellett az anarchisták is hallatták szavukat az ügyben: ám a Pensiero e Volotá azon száma, amelyben Vanzetti egy levelét publikálták, ugyanarra a sorsra jutott, mint a L'Unitá említett kiadása. A fasiszta hatóságok a levél kiadóját, Malatestát pedig gyakorlatilag háziőrizetbe vették. A massachusetts-i Legfelső Bíróság döntése után a Caetanit 1925 januárban felváltó Giacomo de Martino azt közölte Mussolinivei, hogy a radikálisok annyira Sacco és Vanzetti ellen hangolták az amerikai közvéleményt, hogy valószínűleg el fogják utasítani a kegyelmi kérvényüket. A hazai nyomás alatt álló Mussolini viszont még újabb kísérletet akart tenni. De Martino újabb megbeszélést folytatott a State Department illetékeseivel, de megint csak azt közölték vele, hogy a szövetségi kormányzat nem avatkozhat állami illetékesség alá eső ügybe. De Martino ekkor a szövetségi Legfelső Bíróság tagiaival akart beszélni, de az eset — természetesen — nem jutott, nem juthatott oda, így végül ejtette az elképzelést. Ebben a helyzetben most már az új védőügyvéd, William Thompson kérte az olasz hatóságokat, hogy tartsák magukat távol az ügytől, mert csak rontanak az elítéltek esélyein beavatkozási kísérleteikkel. Thompson volt az, aki a szövetségi bírákkal való kapcsolatteremtésről is lebeszélte az olasz illetékeseket. 1926 októberétől újabb tömeggyűléseket szerveztek mind Amerikában, mind Európában az elítélt olasz anarchisták mellett; ezek közül a legjelentősebb a novemberi Madison Square Garden-i megmozdulás volt. De Martino ismét Coolidge elnökhöz akart fordulni és rá akarta venni, hogy gyakoroljon nyomást Fuller massachusetts-i kormányzóra a kegyelem gyakorlása érdekében. A kormányzó — elnöki nyomás nélkül — 1927. június 1-én egy bizottságot nevezett ki az eset felülvizsgálatára. Ezzel párhuzamosan Mussolini Fletcher amerikai nagykövetnél interveniált, akinek jelentésére Frank B. Kellogg külügyminiszter ismét csak azzal a jogi hivatkozással élt, mely szerint a szövetségi kormányzat semmit sem lehet állami ügyekben. Joseph С. Grew külügyminiszterhelyettes pedig közölte de Martinóval, hogy az Egyesült Államok kormánya nem engedhet radikálisok nyomásának. Castle államtitkár mindehhez hozzátette, hogy semmi kétség sem fűződhet Sacco és Vanzetti bűnösségéhez, s a védelem csak azért szervez megmozdulásokat külföldön, hogy ilyen módon jusson pénzhez. A hivatalos utakat végigjáró és mindenhol kudarccal találkozó Mussolini egy utolsó kísérlettel szinte szabad kezet adott az olasz sajtónak az ügy Sacco és Vanzetti szempontjából kedvező tárgyalására. A különböző tiltakozó akciók ellenére azonban a két vádlottat 1927. augusztus