Századok – 1998

Folyóiratszemle - Cannistrato Philip V.: Mussolini; Sacco-Vanzetti és az anarchisták. A transzatlanti összefüggések VI/1470

FOLYÓIRATSZEMLE 1471 ahol egy egységes forradalmi front kialakításán kezdett el dolgozni, amelynek a szocialistákat és a republikánusokat is magába kellett volna foglalnia Mussolini szerette volna megakadályozni az anarchisták és a szocialisták szövetségét, s újságában mindent megtett annak szétrobbantására. Saccó és Vanzettit 1920. szeptember 11-én ítélték el a South Braintree-i (Massachusetts) gyilkosságért. Öt nappal később egyik társuk és barátjuk, Mario Buda bombát robbantott a Wall Streeten, majd Olaszországba menekült az amerikai hatóságok elől. Néhány héttel később véres összecsapás zajlott le Bolognában a rendőrség és az anarchisták között, majd egy bomba robbant Milánóban is. Nagyarányú letartóztatások kezdődtek — Malatesta maga is börtönbe került — és Mussolini arra a következtetésre jutott, hogy az anarchisták kezdik elveszíteni a nép fölötti befolyásukat és kezdett eltávolodni tőlük. Időközben a két elítélt olasz anarchista védőügyvédje, Fred Moore egy fiatal baloldali újságírót, Eugene Lyons-t Olaszországba küldte az ottani közvélemény felrázására. Lyons 1920 novemberében érkezett Olaszországba, ahol cikkeket helyezett el baloldali lapokban és támogatást szerzett a Bostonban felállított Sacco-Vanzetti Védelmi Bizottság számára, amelyet egyébként az anarchista Aldino Felicani vezetett, aki 1911-ben együtt volt Mussolinived bebörtönözve. Decemberben két olasz képviselő a parlamentben is szót emelt Sacco és Vanzetti érdekében, azzal vádolva az Egyesült Államokat, hogy a két férfit politikai okokból üldözik. Lyons olaszországi szereplésének azonban hamar vége szakadt. A milánói Teatro Dianánál elkövetett véres bombamerénylet után az olasz hatóságok 1921 májusában kiutasították Lyons-t, míg Mussolini a kormányzat oldalán lépett fel az anarchistákkal szemben a rend megőrzése érdekében. Az 1921-es Sacco-Vanzetti per alatt az olasz konzul, Agostiono Ferranta, valamint a követ, Vittorio Rolandi Ricci magánúton megpróbáltak befolyást gyakorolni a per bírójára, Thayerre és az amerikai hatóságokra. Amikor a fellebbvitel során ismét elmarasztaló ítélet született a két olasz anarchista ellen, Ivanoe Bonomi miniszterelnök először arra utasította Riccit, hogy próbáljon kegyelmet kieszközölni Sacco és Vanzetti számára, majd később inkább amellett döntött, hogy megvárja a fellebbezés eredményét. Időközben, július 15-én, Malatesta kiszabadult a börtönből s nagyarányú akciót kezdett a két halálraítélt olasz megmentésére. Anarchisták, szocialisták, szindikalisták, kommunisták és republikánusok számos tüntetést szerveztek O-laszország több, mint hatvan városában az elkövetkező hetek alatt. Ezek a demonstrációk sok esetben a baloldaliak és a feketeingesek közötti összecsapásokká váltak és az anarchisták, valamint a szocialisták a Sacco és Vanzetti mellett mondott beszédeket a fasiszták elleni támadásokkal egészítették ki. Ezek az események is hozzájárultak ahhoz, hogy a fasiszta mozgalom eredeti baloldali programját egyre inkább feladva a squadristi jobboldali ideológiája felé mozduljon el. Mindennek ellenére Mussolini — propaganda célból — a két „szegény" olasz ügye mellett állt ki a nyilvánosság előtt. Egy 1921. október 31-én Milánóban tartott nagygyűlésen Mussolini „a Fasci Italiani di Combatimento Központi Bizottsága nevében" felszólította a kormányt, hogy tegyen lépéseket Sacco és Vanzetti megmentésére, mert őket kizárólag olasz voltuk miatt ítélték el. A kormány a színfalak között érintkezésbe is lépett Moore-ral, hogy érje el a védelem egyik tanúja, Frank Lopez kiutasításának az elhalasztását. Ugyanakkor azonban az amerikai hatóságok egyre ingerültebben reagáltak a külföldi befolyásolási kísérletekre. Az olasz hatóságok két tűz közé szorultak. 1921 végétől egyre erősödött az otthoni kritika is, mely éppen hogy az aktivitást hiányolta az ügyben. Moore-nak még azt is javasolták egyesek, hogy szakítsa meg a kapcsolatait az olasz hatóságokkal, mert azok lényegében — a színfalak mögött — az amerikai hatóságokkal játszanak össze. Az olasz diplomácia most taktikát változtatott. A korábban Mussolini által alkalmazott nacionalista húrokat kezdte el pengetni és mélyen hallgatott Sacco és Vanzetti radikalizmusáról. Az olasz követ, Ricci ilyen értelemben tett nyilatkozatait azonban Mussolini már mint miniszterelnök nem szívesen vette, s Gelasio Caetani herceget nevezte ki washingtoni követnek. Egyben levelet intézett Charles Evans Hughes amerikai külügyminiszterhez, amelyben a gazdasági együttműködésre helyezte a hangsúlyt és elkerült minden kényes témát, így a Sacco-Vanzetti ügyet is. Az új politikai irányvonal alapján Malatesta lapját, az Umanitá Nova-1 lehetetlenné tette a fasiszta párt, és Malatesta maga élete hátralévő éveit a politikától távol, elektroműszerészként töltötte. Mussolini hatalomra jutása megosztotta az amerikai olasz közösséget. Az olasz-amerikai fasiszták az amerikai hatóságokkal versengve ítélték el „a felforgatókat", ám az 1922-t követő olasz nacionalista hullám őket is elragadta; ennek eredményeképpen számos olasz-amerikai állt ki Sacco és Vanzetti mellett, s éltette ugyanakkor Mussolinit is- Például, az 1922 decemberében alapított II Corriere d'America-Ъап a lapalapító Luigi Barzini kijelentette, hogy „lényegtelen, milyrn eszméket vall Sacco és Vanzetti ma-