Századok – 1998

Folyóiratszemle - Breen T. H.: Ideológia és nacionalizmus az amerikai forradalom előestéjén: A revizionizmus revíziójának szükségessége VI/1436

1436 FOLYÓIRATSZEMLE rési Ügyek Hivatala néven. Feladata négy terület — a kazanyi, az asztrahanyi, a nyizsnij novgorodi és a voronyezsi — felügyelete volt. A hivatal fennállása idején (1740-1764) zajlottak Oroszországban a legerőszakosabb térítések. Kazanyban 536 mecsetből 418-at, Asztrahanyban 40-ből 29-et romboltak le. A mordvaiak közül nagyon sokat lemészároltak, megsebesítettek vagy bebörtönöztek. Az északi Kaukázusban lévő oszétokhoz viszont csak grúz térítőket mertek küldeni, akik írásbeli utasításokat sem kaptak, nehogy gyanút ébresszenek a török és perzsa kormányokban. II. Katalin 1764-ben kiadott rendelete megszüntette a hivatalt és ezzel kezdetét vette az orosz valláspolitika legtürelmesebb időszaka a 16. sz. közepe óta. A misszionáriusi tevékenység nem erőszakos, hanem ismét békés térítést és oktatást jelentett. II. Katalin felvilágosult abszolutista uralkodóként elfogadhatatlannak tartotta a vallási üldözést. Személyesen is meglátogatta a Közép-Volga vidékét, ahol elbűvölte a térség népeinek sokszínűsége és úgy látta, hogy Oroszország egyaránt része Európának és Ázsiának, éppen ezért nem lehet az egész birodalomban egységes törvények alapján kormányozni. A térítő politika eredményeit a már említett Scserbatov herceg összegezte 1776-ban. I-rásában nem tartotta meglepőnek, hogy a nem keresztények ragaszkodtak hitükhöz, hiszen erőszakkal folyt a térítésük. Maga Kazany érseke is elismerte, hogy a csuvasok és cseremiszek leghalványabb jelét sem adják annak, hogy új hitükről bármiféle ismerettel rendelkeznek. A 19. század előtti Oroszországban a keresztény hittérítés teológiai színezetet kapott politikai-vallási tett volt, hogy ezáltal biztosítsa a meghódított területeken élő népek Oroszország iránti hűségét. A térítő politika meglehetősen költséges is volt a birodalom számára, hiszen bizonyos korszakokban csökkentette az adófizetők számát illetve felkelésekhez, lázadásokhoz vezetett. Nem elsősorban a közösségek, mint inkább az egyének esetében járt sikerrel az asszimiláció. Elsősorban az elitet, illetve a legalsó rétegeket érintette, mert ők 2-3 generáció elteltével beolvadtak az oroszokba. A társadalom középrétegei csak a 19. sz. közepe után — a növekvő számú iskolának, templomnak, munkalehetőségnek köszönhetően — kezdtek sikeresen integrálódni az orosz társadalomba. Bár az „Újvilág"-ban zajló térítő munka eredménye is sokszor hasonló volt az oroszországihoz, mégis voltak lényeges különbségek közöttük. Amerikában Rómától függő szerzetesrendek végezték a térítést, Oroszországban viszont a missziók az állam által irányított gyarmatosítás részei voltak. Ezért az orosz evangelizáció módja sokkal inkább hasonlított Nagy Károly keresztény térítéseire, mint a korabeli „Újvilág"-ban zajló eseményekre. Az orosz misszionáriusok nem telepedtek le az új keresztények közé, hanem az orosz falvakban és városokban éltek. Ráadásul sokszor akaratuk ellenére és képzettség nélkül kerültek a birodalom távoli részeibe, s nem sikerült a helyi nyelveket sem elsajátítaniuk. Az 1870-80-as években Nyikolaj Il'minskij fejlesztett ki egy új módszert az áttérések elősegítésére. Fontos szerepet szánt az iskoláknak, a nevelésnek, a Biblia anyanyelvre történő lefordításának és az anyanyelvi ima és liturgia bevezetésének. így 500 évvel az első oroszországi térítések után az orosz ortodox egyház visszatért a Szent Stefan által az 1380-as években a permi népek között véghezvitt sikereinek útjára. Il'minszkij korai halála azonban véget vetett az egyébként rendkívül sikeres akciónak és Oroszországban az 1890-es években egy újabb nacionalista hullám bontakozott ki. Ennél azonban még drámaibb változást hozott az 1917-es esztendő, amikor az új szovjet rendszer megkezdte a hívők ateistává „keresztelését". Comparative Studies in Society and History, Vol. 38. No. 2. April 1996, pp. 267-93. N M. Breen, T. H. IDEOLÓGIA ÉS NACIONALIZMUS AZ AMERIKAI FORRADALOM ELŐESTÉJÉN: A REVIZIONIZMUS REVÍZIÓJÁNAK SZÜKSÉGESSÉGE Edmund S. Morgan egy a William and Mary negyedéves folyóiratban 1957-ben megjelent tanulmányában arról panaszkodott, hogy az amerikai történészek nem tartottak lépést a gyorsan változó brit historiográfiával: a II. világháború után számos nagyszabású és jelentős munka jelent meg az amerikai történelmet is érintő témákban, de ezekről a tengerentúl nem nagyon vettek tudomást. Morgan példaként Sir Lewis Namier munkásságát emeli ki, aki az ötvenes években megjelent tanulmányaiban a brit birodalom 18. századi vezető rétegét kizárólag mint az egyéni hasznot hajszoló, szűklátókörű csoportot írja le, akik képtelenek voltak megérteni az amerikai események jelentőségét. Az amerikai történész egyben azt tanácsolta kollégáinak, hogy az alkotmányjogi és birodalmi kérdések tanulmányozása mellett szenteljenek nagyobb fi-