Századok – 1998

Folyóiratszemle - Khodarkovsky Michael: Hittérítés a cári Oroszországban VI/1434

FOLYÓIRATSZEMLE 1435 nem ortodoxok asszimilációját jelentette: egy Istent és egy cárt elismerő egységes politikai és vallási tudattal rendelkező homogén társadalmat. A 18. sz. második felében az Orosz Birodalom területén ortodox, katolikus és protestáns keresztények, zsidók, muzulmánok, buddhisták és pogányok éltek. Egyre fontosabbá vált, hogy a különböző eredetű és vallású népeket életvitelük, vallásuk, adózási rendjük és katonai szolgálatuk alapján osztályozzák, amit elsőként Mihail Scserbatov herceg, író és történész végzett el 1776-ban. Az orosz ortodox egyház 16. sz. előtti pogánytérítéseiről nagyon keveset tudunk. Valószínűleg nem volt túl gyakori, mert abban az időben az orosz földek egy vallás és egy uralkodó alatti egyesítése volt az elsődleges szempont. Az 1380-as években a permi népek között térített Szent Stefan, akinek a missziója éles ellentétben állt az egyház 1550 után folytatott missziós munkájával. A permiek hamarosan két egymással rivalizáló (megtérítettek és bálványimádók) csoportra bomlottak. Szent Stefan pogány templomokat rombolt le és bálványokat égetett el. A hozzá hurcolt sámánokat azonban nem bántotta, mondván, ő nem büntetni, hanem a lelkeket menteni jött. Ennek hatására mind többen keresztelkedtek meg. Miután kinevezték Perm püspökének, folytatta a kereszteléseket, abc-t adott a népnek, lefordította a Bibliát és anyanyelvű istentiszteleteket vezetett be. Hasonlóan türelmes térítési politikával majd csak a 18. század második felében találkozunk. A 16. sz. közepén Kazany és Asztrahany elfoglalása után, a győztes IV Iván cár megtiltotta új mecsetek építését és elrendelte, hogy rombolják le a kazanyi mecseteket és ortodox templomokat építsenek helyettük. Moszkva gyors Volga-menti expanziója, Asztrahany meghódítása és az északkaukázusi Tersk-erőd megépítése meglepte és aggodalommal töltötte el az Oszmán Birodalmat. II. Szulejmán kijelentette, hogy Asztrahany és Kabarda muzulmán lakosságú ősi oszmán területek és követelte, hogy a cár biztosítsa a bukharai és más zarándokok valamint a kereskedők Mekka felé vezető útját. IV Iván hamarosan értesítette a szultánt, hogy leromboltatta Tersk erődjét és az asztrahanyi utat megnyitotta. Moszkva ekkor még ugyanis nem készült fel az Oszmán Birodalommal való szembenállásra, ezért egyelőre beszüntette missziós tevékenységét. A 17. században azonban az orosz kormány egyre határozottabban követelte a birodalom déli részein élők keresztény hitre térítését. Büntető törvényeket és intézkedéseket hozott az ellenszegülőkkel szemben. Az első átfogó törvénykönyv 1649-ben született és többek között tiltotta, hogy oroszok nem-keresztények rabszolgáinak adják el magukat. A legsúlyosabb büntetések azokat a muzulmánokat sújtották, akik keresztényeket térítettek muzulmán hitre. Később ezt a törvényt a zsidókra is kiterjesztették és megszegőit elégették. Nagy Péter kortársa, Ivan Pososkov — az „orosz Adam Smith" —, megújította a nem-keresztények térítésének feladatát. Példaként állt előtte a Kínában, Indiában és Amerikában térítő katolikus egyház és a jezsuiták. Lelkesedését a kormány is támogatta, mivel biztosítani akarta a nem-keresztény alattvalók Moszkva iránti hűségét. A 17. század végére egyértelművé vált az iszlám világgal harcban álló keresztény Oroszország eszméje. Miközben azonban 1696-ban I. Péter meghódította az azovi erődöt és egy törökellenes koalíció terveit szövögette, 1699-ben kénytelen volt aláírni a karlócai békét a Török Portával. Nagy Péter idején az orosz hittérítő politika még erőteljesebbé vált, mint a múltban. A cár legfőbb eszköze a pénzügyi ösztönzés és drákói szigorúságú törvények voltak. Az orosz kormány attól tartott, hogy a különböző eredetű muzulmán népek az Oszmán Birodalom támogatásával egyesített tömböt hoznak létre Oroszország ellen. De nemcsak az oroszellenes koalíciótól való félelem, hanem az egyre növekvő számú muzulmán hitre térő nem orosz alattvalóról szóló jelentések is megerősítették I. Pétert, hogy akár diszkriminatív intézkedések bevezetésével — a megtérni nem hajlandó tatárok földjének és vagyonának elkobzásával —- is igyekezzen „elősegíteni" az ortodox hitre való áttérést. Az elkobzott földekre pedig oroszokat telepítettek. Ezek a beavatkozások alaposan megváltoztatták a Közép-Volga vidék etnikai és gazdasági képét. I. Péter az áttérőknek robot- és katonai szolgálat alóli, valamint 3-6 évig terjedő adómentességet ígért. Ennek következtében egyre többen voltak olyanok, akik „papíron" megkeresztelkedtek, de valójában nem lettek keresztények. Az ortodox egyház és az állam közötti együttműködés még inkább javult 1721 után, amikor a zsinat hivatalosan tagja lett a kormánynak. Nagy Péter parancsára a zsinat olyan miszszionáriusokat toborzott, akik ismerték a helyi nyelveket, le tudták fordítani a Bibliát és a helyi lakosság között éltek és tanítottak. A keresztségben való megtartást szolgálta az is, hogy az újonnan megkeresztelteket elköltöztették falvaikból és külön a számukra létrehozott városokban telepítették le őket. De az újfajta erőfeszítések ellenére is lassan haladt a térítés. Ezért 1740-ben létrehoztak egy új hivatalt, amely II. Katalin cárnő trónralépéséig működött az Atté-