Századok – 1998

Folyóiratszemle - Lopez Donald S. Jr.: A „lámaizmus” és Tibet VI/1432

FOLYÓIRATSZEMLE Donald S. Lopez, Jr.: A „LÁMAIZMUS" ÉS TIBET ELTŰNÉSE Miután az ország hivatalosan eltűnt a politikai térképről, a nyugati közvélemény számára a „lámaizmus" fogalma képviseli Tibet vallási és kulturális örökségét. A „lámaizmus" kifejezés a nyugati irodalomban a buddhizmus tibeti változatát jelöli. A szó magában a tibeti nyelvben ismeretlen, az újkori nyugati erudíció alkotása, s csak a Tibettel foglalkozó nyugati irodalom használja. Ugyancsak Nyugaton született meg a tibeti buddhizmus és a római katolicizmus párhuzamba állítása. Mint egy mai kutató (Philip Zaleski) írja: „a tibeti buddhizmus Kelet római katolicizmusa": bonyolult teológiával, holt liturgikus nyelvvel, misztikával, gazdag rituáléval, hierarchizált papsággal, szentekkel, s élén egy Oszentségének címzett vezetővel. A tanulmány bemutatja a „lámaizmus" fogalmának kialakulását és fejlődését, mint a modern intellektuális mítosz-alkotás jellegzetes esetét. Midőn a Kr. u. 7. és 8. században a buddhizmus Indiából eljutott Tibetbe, s az eredeti szanszkrit szövegeket tibetire fordították, az új vallással kapcsolatos fogalmak visszaadására új szavakat kellett alkotni. A szanszkrit guru „tanító" fordításaként ekkor született meg a tibeti lama szó. Később, a 18. század végén Kínában a tibeti vallás megjelölésére a lama jiao „a lámák tanítása" kifejezést kezdték használni. Ugyancsak a 18. század végén jelenik meg Kínáról szóló európai úti beszámolókban a „lámák szektája", majd a 19. század elején a „lámaizmus" kifejezés is. A 17. század végétől találhatók olyan megfigyelések a Távol-Keleten járt katolikus szerzetesek írásaiban, hogy a tibeti vallás több tekintetben — templomok, kolostorok, imádságok, szertartások, papi öltözékek — hasonló az európai katolicizmushoz. Egyesek ezt azzal magyarázták, hogy a 14. században európai misszionáriusok jártak volna Tibetben, s az ő működésük nyomán kerültek volna keresztény elemek a buddhizmus ottani változatába. Mások egyenesen az ördög mesterkedésének tulajdonították ezeket a hasonlóságokat. Másként értelmezték a lámaizmus és a katolicizmus közötti hasonlóságokat a 19. század végi angol és amerikai protestáns szerzők (Rhys Davids, Austine Waddel, Monier Williams). Szerintük hasonló irányú, párhuzamos fejlődésről van szó. Az általuk felvázolt fejlődési modell szerint az indiai buddhizmus racionalista és humanista reakció volt a brahmanok vallásának klerikalizmusával és ritualizmusával szemben - hasonlóan, mint Európában a reformáció a középkori katolicizmussal szemben. A szanszkrit és páli szövegekből kihámoztak egy állítólagos „eredeti" buddhizmust, amelyben nem volt sem napság, sem egyház, sem imádságok, sem rituálé, sem szertartási előírások. James Freeman Clarke egyenesen ezt a címet adta a buddhizmusról írt tanulmányának: „A buddhizmus, avagy a Kelet protestantizmusa", egészen szoros párhuzamokat vonva a két vallási reform jellegzetességei között. Ez az értelmezés igen népszerű volt a viktoriánus kor antikatolikus légkörében, amikor a lámaizmus és a katolikus egyház összehasonlítása ideológiai fegyverül szolgált az utóbbi elleni támadásokhoz. Ebben a perspektívában a lámaizmus nem volt egyéb, mint az eredeti buddhizmus elfajult, romlott változata. Ez a degenerálódási folyamat már Indiában megkezdődött, s több fázison keresztül menve jutott el Tibetbe, ahol összeolvadt az ottani lakosság primitív, animista démon-hitével. Az így kialakult, bonyolult teológiai spekulációkkal, ritualizmussal és babonákkal terhelt kultusz, azaz a lámaizmus, egyenes ellentéte az „eredeti" buddhizmusnak. Ugyanaz a folyamat ment tehát végbe Keleten, mint Nyugaton, ahol a katolicizmus degenerálódott a középkor folyamán hasonló módon. Ez a nyugati filológusok és orientalisták fejében kialakult „lámaizmus" koncepció végül 1903-1904-ben, Tibet brit megszállása idején, nyíltan a kolonializmus szolgálatába szegődött. Egyik megfogalmazója (Waddell) azt tekintette az angol uralom főfeladatának, hogy a tibeti vallást tisztítsa meg a lámaizmus elfajulásaitól, s állítsa helyre az ugyancsak a nyugati orientalisták által elképzelt „eredeti" buddhizmust. Ez az angolszász protestáns lámaizmuskoncepció szívósan továbbél, s még az 1990-es évek angol és amerikai kiadványaiban is fel-felbukkan. Annak ellenére, hogy a jelenlegi Dalai Láma több írásában cáfolta. Miután Kína 1959-