Századok – 1998
Közlemények - Mesterházy Károly: A honfoglaló magyarok művészete és az abbaszida-iraki művészet I/129
138 MESTERHÁZY KÁROLY 1970-es évektől újabb elméleti meggondolások formálták véleményét a honfoglaló magyarok művészetéről. Kialakítva a kettős honfoglalás elméletét, a 895-ös honfoglalást csak Árpád magyarjainak megjelenésével kapcsolta össze, míg a 670-es évektől a Kárpát-medencébe költözött onugor-avarokat az első magyar honfoglalás népének tekintette. Árpád népének művészetét az iszlám-perzsa műveltség sajátos változatának tartotta, magát az uralkodó osztályt az iszlám-perzsa művészet bűvkörében élőnek. Véleménye szerint „a motívum előzmények a perzsa-szaszanida világba vezetnek, a mintafűzés ötletei azonban iszlám indítást mutatnak".4 9 A palmetták iszlám értelmezését most már a magyar környezetben is lehetségesnek vélte, azaz a dús növényvilág a „paradicsomot" jelképezte volna.5 0 A növényi mintakincs megítélésében emellett ellentmondást is tapasztalunk. Ennek alapján ugyanis Árpád népét „növénydíszes" népnek tartotta, amely azt jelzi, hogy hitviláguk nem annyira az állatősök, mint az életfa körül kristályosodott ki (szemben az onogur-magyarok állatősöket ábrázoló öwereteivel).5 1 Máshol azonban határozottan kijelenti, hogy az életfa „Egyetlenegy honfoglalás kori díszítményen, karcolaton, rajzon, domborításon, öntvényen sem szerepel. Való igaz, hogy sok a pálmavirágból, pálmalevél-csokorból szerkesztett díszítmény a honfoglalóknál,... mégis a „világfának" az „élet fájának" híre-hamva sincsen náluk. "5 2 A bezdédi tarsolylemez keresztjéről is az a véleménye, hogy palmetta koszorúzza.5 3 Fettichhel egyetértve mondja, hogy „a megrendelők, azok akik megkövetelték a növényi mintázatot", lehettek magyarok, de az ötvösök között arabok és horezmiek is voltak.5 4 Fettich és László kutatásai két különböző irányvonalat követtek. László Hampelt és Fettichet is a „tárgytörténeti iskolá"-ba, a „reál-archeologusok" közé sorolta, akik „régészet helyett tiszta tárgytörténetet, legfennebb technika történetet, időrendet és elterjedést kutattak". Velük szemben saját magát, Nagy Gézával, Zichy Istvánnal, Dienes Istvánnal és még kevesekkel „élet-történeti szemléletűnek" vallja, akik nem az embertől elidegenített tárgyat, hanem magát az embert kutatták. A reál-archeologusoknak a fantázia hiányát rója fel, míg a másik táborban éppen a fantázia túltengése okoz gondot.55 De azért a tárgy ismerete, és az időrend biztos megállapítása sem válna hátrányára az utóbbi „iskolának", amely reálarcheológiai módszerek nélkül ritkán sikerül. Bár időben nagyon előrehaladtunk, viszont nem akartuk László Gyula két emberöltőt felölelő munkásságát közbevetett részletekkel feldarabolni. Tartalmi szempontból ugyanis a második korszak egybeesik Dienes István munkásságával, aki sok szempontból folytatója volt László Gy. néprajzi ihletésű gondolatainak. A két periódus közötti időben fogalmazódott meg a művészettörténész-építész Csemegi József dolgozata és Dercsényi Dezső művészeti összefoglalása. Csemegi a tarnaszentmáriai templom hajójának falába beépített oszloppárok lábazati részén vélt felfedezni olyan levélmotívumokat, melyek a szamarrai stukkópaneleken valóban megvannak. De hogy 49 László Gyula: A népvándorláskor művészete Magyarországon, é. n. (1970) 62, 64, 130. 50 László Gyula: Árpád népe. Bp. 1988. 67, 114.: 51 László Gyula: A népvándorláskor 66. 52 László Gyula: Régészeti tanulmányok. Bp. 1977. 237-38. 53 László Gyula: Gőg és Magóg népe 150. 54 László Gyula: A népvándorláskor 64, 113.; Uő.: Árpád népe 113. 55 László Gyula: Gőg és Magóg népe 150-51.
