Századok – 1998

Történeti irodalom - 1956 Somogyban (Ism.: Szakolczai Attila) VI/1418

1420 TÖRTÉNETI IRODALOM mációi szerint rémhír volt csak a sztrájk, Szántó pedig annyit közöl (a következő dokumentumhoz írott) jegyzetében, hogy „a megye számos üzemében volt ezekben a napokban részleges vagy teljes munkabeszüntetés". Hallatlanul izgalmas a somogyi forradalom november 4-i eltiprását követő napok eseményeinek bemutatása is. Nagy kár, hogy a szerkesztő fontosabbnak tartotta a szovjet városparancsnok november 4-i parancsát facsimilében közreadni, így az első dokumentum a megyei tanács végrehajtóbizottságának jegyzőkönyve, noha természetesen nem a tanács-vb, hanem a szovjet csapatok szabtak új irányt az eseményeknek. A megyei tanács és a pártbizottság is hihetetlenül gyorsan állt újra sorompóba Somogyban, már november 4-én megtartják első ülésüket; a tanács végrehajtóbizottsága a központi döntést meg sem várva hoz rendeletet a helyi tanácsok azonnali visszaállításáról. (Érdekes adalék, hogy a jegyzőkönyv szerint az ülésen nem vett részt a forradalom napjaiban letartóztatott, és a kaposvári börtönben fogva tartott Pankász Ferenc, noha feltehetően már viszszanyerte szabadságát.) Hasonlóan hamar támadt fel poraiból a párt - de a nyilvánosság számára egy egész héten át névtelenül. A feltehetően ugyancsak november 4-én megfogalmazott — hiszen november 5-én már meg is jelentetett — közlemény még nem nevezi meg a pártot: megyei pártbizottság, a mi pártunk, a kommunisták pártja, a munkásosztály pártja - írják, de sem a szövegben, sem az aláírásnál nem szerepel a párt neve. így van egy egész héten át, ami azt sejteti, hogy a még nem is teljes létszámú, megosztott vezetőség nem mer a nyilvánosság előtt azonosságot vállalni sem a korábban általuk is elítélt rákosista MDP-vel, még kevésbé a Nagy Imre és társai által megszervezett MSZMP-vel, amely vezetőségének túlnyomó része ekkor már a jugoszláv követségen tartózkodott. Ugyanakkor a vezetés feltehetően teljes, változtatás nélküli restaurációra hajlott, hiszen nyilvánosságra nem került közleményükben az MDP elnevezést használják, és a Néplap november 5-i számában is a BM Főosztály régi, a forradalom napjaiban ugyancsak letartóztatott ÁVH-s parancsnoka, Hidas Mihály jegyzi a közleményt a kijárási tilalomról. Csak november 11-én — talán éppen a Budapesten tárgyaló Tóth Istvántól kapott információ alapján — adta hírül a Néplap, hogy „Somogy megyében is megkezdik a Magyar Szocialista Munkáspárt szervezeteinek kiépítését". Hasonlóan hamar sikerült a régi-új hatalomnak megzaboláznia a sajtót, az adást november 7-től újrakezdő rádió nem győzi elhatárolni magát a „fasiszták" szolgálatába szegődött elődjétől. Ugyanakkor a községekben továbbélnek a forradalmi szervezetek, helyenként együttműködve a restaurálódó tanácsi vezetéssel, máshol azt még mindig teljesen háttérbe szorítva. A csornai tanács végrehajtóbizottságának elnöke, Széles Kálmán, aki a forradalom idején a Budapestre élelmet küldő Nemzeti Tanács elnöke volt, igyekszik megnyugtatni még november 22-én is a járási tanácsot, miszerint a községben minden rendben van, a lakosság az október 23-át követő napokban demokratikusan választott új tanácsot, amely azóta a legjobban végzi munkáját, problémát egyedül a leváltott vb-titkár személye jelent; tulajdonképpen az ő jog szerinti eltávolításához kéri a felsőbb szerv segítségét. Sajátos, hogy miközben az országos trendnek megfelelően a községi nemzeti tanácsok teljes vagy csökkentett jogkörrel továbbélnek, a munkástanácsok sokkal kisebb szerepet játszanak, mint az országban általában. A vaskombinát munkástanácsa november 6-án a megyei főügyésznél ugyan tiltakozott Gábriel János letartóztatása ellen, ezt követően azonban nem szerepel dokumentumuk a kötetben. Szó sincs területi munkástanács alakulásáról, hacsak a Somogyország november 22-i számában közzétett sztrájkfelhívásban említett „Kaposvár város üzemeinek munkásküldöttei" vagy a Szabad Szakszervezetek Somogy megyei Intézőbizottsága elnevezés alatt nem rejlik annak csírája. Talán ez is lehet az oka, hogy az utóvédharc Somogyban sokkal kisebb mértékű volt, és jóval hamarabb befejeződött, mint az ország más területein. November 21-én (amikor Budapesten az Országos Munkástanács megalakítását a Sportcsarnokhoz kivezényelt szovjet páncélosok akadályozták meg) Somogy megyében a megyei tanácsnak már körlevelet kellett kiadnia a feljelentések visszaszorítása érdekében, amelyben bűnvádi eljárás indítását helyezték kilátásba az alaptalan feljelentések elkövetői ellen. (Az már feltehetően csak az események megítélése körüli bizonytalankodást jelzi — hiszen október 23-a ekkor még nem számított ellenforradalomnak, csak a diákok és munkások megmozdulása volt jogos követeléseik érdekében—, hogy a Somogyország november 24-i számában olyan pátosszal teljes írás jelent meg a forradalom tiszteletére előző napon Budapesten megtartott néma tüntetésről, amely bármely illegális kiadványban is helyet kaphatott volna.) Azon túl, hogy a megyében nem került sor fegyveres harcra, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy .viszonylag enyhe volt a megtorlás. Igaz, a 339 elítélt egyáltalán nem tekinthető kevésnek, a megye lakosságához képest ez a szám az átlagos körül van (ugyan nem derül ki, hogy ebben benne vannak-e a járásbíróságok által elítéltek, ami módosíthatja az összképet), de az ítéletek minősége elmarad a máshol tapasztaltak mögött: zömmel egy év alatti büntetéseket osztottak ki a bíróságok,