Századok – 1998

Történeti irodalom - Makarenkova Jelena M.: Zagadka Russzkoj Emigracii (Ism.: Jemnitz János) VI/1421

TÖRTÉNETI IRODALOM 1421 az elítélteknek kevesebb mint 2 %-a kapott öt évnél súlyosabb ítéletet. Ugyanakkor Somogy sem maradhatott kivégzett nélkül: a Kaposvári Katonai Bíróság fegyverrejtegetés vádjával ítélt halálra egy fonyódi földművest. (Ismereteim szerint ez az első kiadvány, amelyik tudott szakítani az áldozatok két táborra osztásával, és a függelékben együtt szerepelteti a Köztársaság téri ostrom során elesett tanulót és az ÁVH-hoz sorozott katonát. Nehogy bárki is félreértse, Szántó nem ítélkezik, hanem adatot közöl. Végre valaki, először: teljes adatsort.) Többen vitatják a forradalom kutatói közül a megtorlás pereinek forrásértékét. Szántó itt is a legjobb megoldást találta meg: nem közli a bírósági iratokat, amit csak nagyon részletes jegyzetekkel lehetne megtenni, csak a meghozott büntetéseket, néhány statisztikát, ugyanakkor mégis ízelítőt ad a megtorlásról a legfontosabb ítéletek szövegének közreadásával. Az olvasóra bízza, hogy a forrásokkal összevetve maga hámozza ki a szövegből a valóságot, és a koncepciót. 56 tekintetében különösen fontosak a források. Az emberekbe szuggerált hamis kép lebontásához szükséges, hogy az érdeklődő a dokumentumokhoz is hozzáféljen. Azokhoz a dokumentumokhoz, amelyek sokáig — néhány beavatott kivételtől eltekintve — mindenki elől el voltak zárva, ezért sokkal izgalmasabbnak tűnnek. A somogyi levéltárosok most sokat közkinccsé tettek ezekből a titkokból, lehetővé téve mindenki számára, hogy igaz képet alakítson ki magában a valós eseményekről. Bízzunk abban, hogy az elkövetkező évek során jónéhány ehhez mérhető munka lát majd napvilágot. Szakolczai Attila Jelena M. Makarenkova ZAGADKA RUSSZKOJ EMIGRACII Moszkva, Izdatyelsztvo „Granat" 1996. 230 о. AZ OROSZ EMIGRÁCIÓ TALÁNYA Minden szempontból érdekes és módfelett rendhagyó művet vehet kezébe az olvasó. A szerző, a moszkvai akadémiai Egyetemes Történeti Intézet munkatársa az általa „örökzöldnek" tekintett témát, az orosz emigráció történetének egy szeletét, elsőrendűen a Franciaországba irányult emigrációját faggatja, dolgozza fel. Módszere annyiban is rendhagyó, hogy időrendben két síkban szól szereplőiről és az eseményekről: egyfelől azok történeti múltjában, másfelől és nagyon hangsúlyosan a jelenben, méghozzá az 1990-es évek jelenében. Makarenkovát ugyanis elsősorban az emigráció esetében is az foglalkoztatja, hogy miért ennyire örök és oly nagyszámú ez az orosz emigráció -ha az emigrációnak korszakonként más és más oka is volt és van. Ez a kötet címében is megjelölt egyik talány. A másik nagyon hangsúlyozottan jelzett talány az, hogy a kötetben kiemelt személyiségek — egytől-egyik 19. századbeli nemesek, sőt arisztokraták, s valamennyien értelmiségiek, írók, sőt nemzetközileg nagyon ismert személyiségek, mint Kropotkin vagy Turgenyev — miért élték le életük több mint felét nyugat-európai emigrációban, amikor már rég haza is térhettek volna. Ez a szerző (s valószínűleg jelenleg sok más kortársának) másik és sokszor elismételt talánya. Furcsa, de jelenleg talán „érthető" talány. Maguknak a szereplőknek ugyanis kevésbé volt az. Mert igaz az, amit Makarenkova ugyancsak kiemel, hogy valamennyiüknek életük minden percében milyen hatalmas volt a vonzódása Oroszországhoz, az orosz néphez, ám a létező cári rendszert, az elnyomást annyira elfogadhatatlannak ítélték, hogy az adott korban nem véletlenül nem gondoltak a hazatérésre - csak azután, „ha majd" a pillanat elérkezik. A jelen korban azonban sok minden, maguk az értékek is annyira összezavarodtak, hogy az is talánynak mutatkozik, ami egykor teljesen világos volt. Makarenkovát is annyira leköti a jelenlegi szétesés, az ország legyengülése, az új tömeges, s jórészt gazdasági emigráció - ami viszont a kulturális és tudományos réteget is fájóan megtizedelte. Am nemcsak erről van szó, miközben Makarenkova maga is szól a cári rendszer társadalmi és politikai szörnyűségeiről, mégis fenntartással él, s így kerül elő ez a második talány, hogy azért ezek a kiváló és morálisan is intakt személyiségek visszatérhettek volna. S ez összefüggésben áll azzal, hogy az országban annyira érzékelhetővé vált az 1990-es években egyfajta cári/monarchista reneszánsz. Makarenkova éppen ilyen összefüggésben hangsúlyozza, hogy a Kropotkin család még csak nem is egyszerűen arisztokrata, hanem a legrégebbi arisztokrata családok egyike, még a Romanovokénál is régebbi Rurikok egyik oldalágából való. S ez a gondos családi háttörténet-bemutatás nemcsak Kropotkin, hanem Lavrov vagy a két Turgenyev, az író és a néprajzos polihisztor esetében is megjelenik. S ugyanezt