Századok – 1998

Történeti irodalom - Magyar-jugoszláv kapcsolatok 1956. december – 1959. február (Ism.: Niederhauser Emil) VI/1416

TÖRTÉNETI IRODALOM 1417 Titót igazolta, hogy Moszkvában sztálinisták és anti-sztálinisták harca folyik. Tito és Hruscsov 1957 augusztusi romániai találkozása után a szovjet-jugoszláv viszony enyhült. Nagy Imre és társai ellen a vizsgálatot lezárták, de az enyhülés miatt a pert elhalasztották. Biszku Béla arról nyilatkozott, hogy Jugoszláviát kompromittáló adatokat nem vesznek be a perbe. 1957 végén viszont a szovjet-jugoszláv viszony ismét kiéleződött, mert Tito nem ment el a kommunista és munkáspártok moszkvai értekezletére, a nagy októberi szocialista forradalom 40. évfordulója alkalmából, amely a szocialista tábor egységét volt hivatott dokumentálni. A magyar párt el is határozta december 21-én, hogy a Nagy Imre pert mégis megrendezi. A következő év elején azonban a pert megint leállították, mert a Szovjetunió éppen ekkor kezdett világméretű nagy békekampányba. Felvetődött, hogy a perben enyhe ítéletet kell hozni, ezt azonban Kádár elvetette. A jugoszlávok a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége VII. kongresszusára készültek, éppen ezzel kapcsolatban a sajtóvita megint elmérgesedett. Ebbe illeszkedett bele Hruscsov állásfoglalása 1958 áprilisi magyarországi látogatása alkalmából. A jugoszláv kongresszussal kapcsolatos előzetes hírek miatt a kommunista pártok elhatározták, nem küldenek pártdelegációt, csak a belgrádi nagykövet vesz részt megfigyelőként (pedig előzőleg a magyar és a jugoszláv párt között már megegyezés született a delegáció küldéséről.) A teljes kiélezést egyik fél sem kívánta, Tito levele az SZKP Központi Bizottságához arról szól: remélhetőleg nem lesz újabb kiátkozás. A Nagy Imre és társai elleni ítélet nyilvánosságra hozatala után a magyar és a jugoszláv fél egyaránt a vita lezárására törekedett, ezt a szovjet politika nagy offenzívája a harmadik világ megnyerésére ugyancsak megkívánta. A budapesti jugoszláv ügyvivő végül 1959 elején Kelen Béla budapesti elsőtitkárnak (tehát eléggé alacsony szinten) beszélt arról, hogy a vitát le kellene zárni, egy magyar jegyzék a budapesti jugoszláv nagykövetségnek (tehát megint alacsony szinten) ezt megerősítette. A kiadvány 158 dokumentumot közöl egészében vagy részletben (amikor pl. csak a jugoszláv vonatkozású részletet közlik valami hosszabb dokumentumból). Közülük 67 magyar, különböző pártdokumentumok, amelyek többnyire már megjelentek magyarul. A jugoszláv dokumentumok közül azok szerepelnek, amelyeket 1989-ben adtak át a magyar félnek. A szovjet dokumentumok jelentős része ugyancsak megjelent már magyarul az 1990-es évek első felében. Persze jó néhány a dokumentumok közül még eddig nem jelent meg magyarul, ugyancsak újak a belgrádi amerikai követjelentések (magyar fordításban). A jugoszláv és angol anyagok fordításban találhatók meg, a jugoszláv dokumentumok egy részénél a szerb eredeti nincs is meg, csak a magyar fordítás. A szövegek tárgyi vonatkozásait a szerkesztők gondosan jegyzetelték, a magyarázatok nem egyszer maguk is a nemzetközi hátteret világítják meg. A kölcsönös vádaskodásokat és ferdítéseket nem jegyzetelték, nagyon helyesen, a mai olvasó úgyis látja a nyilvánvaló hazugságokat. A szövegekből kiderül, hogy Malenkov és Arisztov már 1956. december 3-án Budapesten követelte az események ellenforradalommá nyilvánítását. 1957. augusztus 29-én Andropov rendeli el a per elhalasztását. A per nyilvánosságra hozatala előtti napon tartott a KB ülést, ezen megtárgyalták a lehetséges hatást. (Messzemenően nem számítottak arra a világméretű felháborodásra, amely bekövetkezett.) A jugoszlávok folyton emlegették az 1956 novemberi megegyezést Nagy Imre és társai szabadon bocsátásáról és büntetlenségéről. Többek között Péter János külügyminiszterhelyettes hivatkozott arra, hogy azóta derültek ki azok a tények, amelyek alapján a perbefogottakat el kellett ítélni. Az 1958 júliusában a jugoszlávoknak adandó válasz tervezetéhez az SZKP KB Elnöksége fűzött kiegészítéseket és ugyanaz a szerv adta meg az engedélyt a jegyzék elküldésére. Olyan apróságok is kiderülnek, hogy a JKSZ VII. kongresszusán a szocialista tábor jelenlévő megfigyelői az egyik beszédnél tüntetően kivonultak, a lengyel nagykövet mégis bement és végighallgatta. Vagy a Milovanov-ügy: Milovanov budapesti követségi tisztségviselőt 1956. november 5-én egy szovjet tank lövedéke halálosan megsebesítette. A jugoszláv fél kártérítést követelt, hiszen az illető feleségét, két gyermekét és koros szüleit tartotta el. A magyar fél havi 25000 dinár kárpótlást javasolt, végül egy összegben 3 millió dinárt ajánlottak meg, de szükség esetén 4 milliót is hajlandók voltak megadni. Az egyes dokumentumok végén mindig megtalálható a forrás jelzése, meg az is, hol jelent meg magyarul. A 445-488. oldalon található meg az annotált névmutató, amelynek összeállításában Bíró László is közreműködött. Nagyon hasznos, mert e szereplők legfőbb életrajzi adatai megtalálhatók itt, persze nem egy esetben vannak hiányzó adatok, mert a rendelkezésre álló forrásokból nem sikerült minden adatot kideríteni. Elírások is akadnak, Chivu Stoica а С betű alatt található, holott a Chivu csak az előneve. A kötet végén minden dokumentumra kiterjedő részletes tartalomjegyzék található, ez nagyon megkönnyíti a kötet használatát, mert a magyarázó jegyzetekben csak a dokumentum számára hivatkoznak az utalásoknál.