Századok – 1998

Történeti irodalom - Migrationen und ihre Auswirkungen (Ism.: Tilkovszky Loránt) VI/1407

TÖRTÉNETI IRODALOM 1409 volt ez, amely egybeesett a szovjet elképzelésekkel, s a londoni csehszlovák emigráns kormány fejének, Benesnek a helyreállítandó Csehszlovákia etnikai karakterére vonatkozó terveibe is beleillett. A németek eltávolítása tekintetében tulajdonképpen csak az okozott problémát 1945-ben, hogy a szovjet csapatok előnyomulásával összefüggésben Lengyelországban és Csehszlovákiában a „vad elűzés" embertelen és rémséges tömegjelenségei közepette kezdődött az meg, úgy hogy azt jobbnak látták az angolszász hatalmak kormányai lehetőleg eltitkolni országuk demokratikus közvéleménye elől. Bár a Szovjetunió az eltávolítási folyamat már igen előrehaladott voltára hivatkozva feleslegesnek tartotta a közbeavatkozást, a potsdami konferencia augusztus 2-ai határozata végül is egyhangúim amellett foglalt állást, hogy a továbbiakban rendezett és humánus módon kell végbemennie a németek áttelepítésének. A magyarországi németek kitelepítését a magyar kormány kezdeményezte a potsdami hatalmaknál, mindmáig él azonban az a legenda, hogy csupán kényszeredett végrehajtója volt nemzetközileg rárótt kötelezettségnek. Míg a lengyel és a csehszlovák kormány kérésének megfelelően az ottani németek teljes kitelepítéséről szólt a potsdami határozat, addig a magyar kormány részleges kitelepítésre vonatkozó kérelmet nyújtott be, s ahhoz nyert hozzájárulást, de a hazai német népesség kitelepítésre szánt „fasiszta részéhez" sorolta a német anyanyelvűek közül mindazokat — mintegy 300 ezer embert az ismét trianonira szűkülő országterületről —, akik magukat nemzetiség szerint is németnek vallották a legutóbbi, 1941. évi népszámláláskor. Nem lehet meggyőző annak hangsúlyozása részéről, hogy a német kisebbség kollektív felelőssége elvét határozottan elutasítja, ha a háború alatti magatartás felelősségének egyénenkénti felülvizsgálata során nemcsak a Volksbundhoz tartozás, SS-hez történt bevonulás egyébként is meglehetősen differenciálatlan megítélése vezethetett elmarasztaláshoz, hanem pusztán a német nemzetiséghez tartozás kijelentésének hazaárulásként és fasiszta mivoltra utaló állásfoglalásként értelmezése is. Tény azonban, hogy szovjet részről Magyarországon is globális kitelepítést erőltettek, s a magyar kormány 1945 decemberében kiadott kitelepítési rendelete ezt tükrözi. (A szovjet politika támogatta a benesi politikát abban a törekvésében, hogy miután a csehszlovákiai magyaroknak a németekéhez hasonló kényszerkitelepítésére vonatkozó beadványát a potsdami értekezlet elutasította, az ehelyett ajánlott lakosságcsere keretében minél nagyobb csehszlovákiai magyar tömegek befogadására váljék alkalmassá Magyarország a saját német népessége minél nagyobb méretű kitelepítése révén). Bár kétségtelenül voltak és később is mutatkoztak — (némileg még ma is előfordulnak) — felelősségáthárító vagy a felelősséget legalábbis csökkenteni akaró törekvések, vélekedések, a globális kitelepítés irányában ható szovjet presszió tagadhatatlan. Seewann értékes referátumához mintegy hozzászólva, talán érdemes utalnunk arra, hogy abban a pillanatban, ahogy a szovjet vezetésű magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság beszüntette tevékenységét, a magyar kormány az eredeti koncepciójához, a részleges kitelepítéshez visszatérve módosította kitelepítési rendelkezéseit. Ez persze alaposan megkésetten — miután 120 ezer németet már kitelepítettek — hozott bizonyos enyhülést, de az eljárás alapvető igazságtalanságán nem változtatott. A Szovjetunió és a nyugati hatalmak viszonyában beálló elhidegülés körülményei között került sor a kitelepítés akadozására, majd végleges leállítására 170-180 ezer fős végeredménnyel, aminek következtében a magyarországi németség fele mégiscsak megmaradhatott hazájában, de a történtek messzeható következményeiként és hatékony nemzetiségpolitikai támogatás hiányában nemzetiségi létének fennmaradása jóidéig igen veszélyeztetett helyzetbe került. Hogy miként történt a menekült, elűzött, áttelepített németek beilleszkedése a németországi viszonyok közé, annak közismerten kiváló szakértője Mathias Beer. Referátumában az erre a sorsra jutott magyarországi németek vonatkozásában vizsgálja ezt, mégpedig a budai hegyvidékről s mindenekelőtt a Budaörsről érkezettek visszaemlékezései s egyéb források alapján. A választott példa lehetőséget adott arra, hogy a részben amerikai, részben szovjet megszállási övezetbe, a későbbi NSZK, illetve NDK területére, tehát eltérő társadalmi rendszerek feltételei közé kerültek integrálódását összehasonlíthassa. Ennek során igen fontos momentumra mutat rá arra utalva, hogy a Kelet-Németországba kerültek könnyebben juthattak földhöz, ezzel szemben a Nyugat-Németországba kerültek kénytelenek voltak eredeti, általában mezőgazdasági foglalkozásukat iparira cserélni. Peter Haslinger referátuma zàrça a kötetet, melynek tárgya: Magyar menekültek Ausztriában 1956-57-ben. Az 1956-os forradalom leverését követő három hónap alatt, míg helyre nem állították a műszaki határzárat és meg nem erősítették a határőrizetet, 178 ezer menekült érkezett Magyarországról. Mintegy 40 segélyszervezet vette gondozásba őket. Igen szép megnyilvánulásai voltak