Századok – 1998

Történeti irodalom - N. Szabó József: Magyar kultúra – egyetemes kultúra (Ism.: Niederhauser Emil) VI/1404

1404 TÖRTÉNETI IRODALOM ségét: „Nem mertük mondani, hogy svábok vagyunk. Mert már 41-ben németnek írtak be bennünket. Ugye ki tudta akkor még, hogy mi lesz, hogy majd ezért mi jár..." „Én véget vetek ennek, hogy hova tartozunk. Minden, minden, ami van magyar: nemzetiség, anyanyelv. Legyen ennek egyszer vége. Én békességben akarok élni, hiszen itt születtem, itt haljak meg..." Hajós története természetesen nem volt egyedi eset, szervesen beilleszkedett az országos politikai folyamatokba: a németek sorsa hasonlóan alakult az ország más tájain is, a végrehajtandó rendelkezések sora valamennyiükre érvényes volt. Sok múlott azonban a helyi viszonyokon. Ezért igen fontosnak tartom, hogy a szerző kontrollként néhány más németlakta településsel is összehasonlította a hajósi eseményeket. A mű nemcsak levéltári forrásokra, ill. szaktudományi feldolgozásokra támaszkodik, hanem szemtanúk beszámolóra is, valamint olyan dokumentumokkal is kiegészül forrásbázisa, melyek az eseményeket elszenvedők birtokában voltak, s melyek komoly információs értékkel bírnak. Kiváló megoldás a szóbeli és írott források összevetése: ezek gyakran kiegészítik egymást. A szerző által felhasznált forrásanyag és a másutt történt eseményekkel való összehasonlítás alapján sikerült reális képet kapni Hajós — s általában is a magyarországi németség — közelmúltjáról, s egyben magyarázatot találni identitásvesztésére. Jó szívvel ajánlom mindenki számára a könyvet, elsősorban azoknak, akik érdeklődnek a hazánkban élő kisebbségek sorsa iránt és szívesen olvasnak értékes alkotásokat hazánk és nemzetiségei viszontagságos történelméről. Dömők Csilla N. Szabó József MAGYAR KULTÚRA - EGYETEMES KULTÚRA Magyarország kultúrdiplomáciai törekvései 1945-1948. Budapest, 1998, Akadémiai Kiadó, 330 o. A szerző, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán a nemzetközi kapcsolatok tanszékének vezetője, az 1980-as évek második felétől kezdve igen sok tanulmányt publikált, ezeket foglalta össze itt ismertetett könyvében. Maga is több ízben szól arról, hogy ez nem teljesen egynemű korszak, amelyet tárgyal, hiszen 1947-től már a világ kettéosztása nyomja rá a bélyegét. Viszont teljesen indokoltan arra is utal, hogy a kortársak ezt természetesen még 1947 táján sem láthatták egészen világosan, 1945 tavaszán pedig valóban felszabadulást és egy új világ kezdetét észlelték. Ezért, ahogy egyszer már Trianon után, a nemzetközi elszigeteltségből a kultúra területén próbáltak kitörni, felújítani a régi kapcsolatokat, vagy éppenséggel újakat teremteni, ezzel ismét integrálódni az egyetemes kultúrába, egyúttal javítani a magyarságról a háború során (vagy már azelőtt) kialakult negatív képet. Nagyon ötletes a sorrend, amelyben N. Szabó József az egyes országokat tárgyalja. Elsőként Romániát, hiszen a szomszédokkal akartak először jó kapcsolatokat teremteni a kultúrdiplomácia irányítói, különben is itt volt a legtöbb ellentét a múltból, és ott volt 1945 márciusa óta a Grozakormány, amely nyitott volt a magyar közeledés iránt. Meg mindkét ország egyaránt Hitler szövetségese volt a háborúban. Itt is, mint a továbbiakban röviden felvázolja az előzményeket, többnyire a két világháború közti korszakból, és azután ismerteti a két oldalról jött kezdeményezéseket, tudósok, művészek cseréjét, más esetekben a magyar intézetek helyzetét. A részletes ismertetésre az egyes országok kapcsán nincs módunk kitérni. A következő ország Jugoszlávia, ahol szinte a romániaihoz hasonló helyzet alakult ki, a kapcsolatok jók voltak 1948 nyaráig. Harmadik helyen kerül elő a Szovjetunió, Szekfű Gyula követ (és nem nagykövet, mint a szerző íija) próbálkozásai. Magyar részről természetesen nagy volt az érdeklődés, nagy tervek, magyar intézet valamelyik nagy szovjet egyetemen, szovjet részről a petrozavodszkira gondoltak, ami mutatja, hogy szovjet részről milyen csekély volt az érdeklődés. Az ország politikai helyzetét az 1945-ös választások után bizonytalannak ítélték meg, ezért a magyar igények elől udvariasan kitértek. A nagy reprezentativitással összeállított Magyar-Szovjet Művelődési Társaság szovjet megfelelőjének létrehozására sem került sor. Tíz év perspektívát emlegettek. A nyugati országok közül Franciaországot tárgyalja a könyv az első helyen, hiszen itt voltak igen hosszú történeti előzmények, még intézmények is adottak voltak. A magyar politika azonban túlértékelte Franciaország politikai súlyát, az első világháború utáni méretekben gondolkodott. Az