Századok – 1998

Történeti irodalom - Kovács-Bertrand Anikó: Der ungarische Revisionismus nach dem Ersten Weltkrieg (Ism.: Tilkovszky Loránt) VI/1380

TÖRTÉNETI IRODALOM 1381 gyenjogúságának (már korábban megtörtént) elismerésén túl nemzetiségi területi autonómiák létesítésére a maga részéről is. Kár, hogy a szerző az e szempontból példaértékűnek szánt 1920 januári szlovák autonómia-tervvel nem foglalkozik, sem azzal a viharos belső reagálással, amellyel az említett hazafias egyesületek felléptek a kormány e politikája ellen. A trianoni béke 1920 júniusi kényszerű aláírása nyoméin a sérelmi attitűd jellemzi a sajtóban megjelent cikkeket és — idegen nyelveken is megjelentetett — brosúrákat. A szerző jól érzékelteti, hogy a békeszerződés 1921 júliusi ratifikálása után a kormány már kénytelen volt a Társadalmi Szervezetek Központja (Teleki Pál irodája) létrehozásával határozottabban kézbe venni az abban összefogott szervezetek tevékenységét. Mivel területvédelemről már nem lehetett szó, a TEVEL helyett a Magyar Nemzeti Szövetség, illetve a Társadalmi Egyesületek Szövetsége lépnek előtérbe, mint csúcsszervezetek. A fő „revíziós égtájak" irányában olyan szervezetek fogják össze a propaganda (és hírszerző!) munkát, — (de a magyar kisebbségek anyagi támogatását is!) —, mint a Rákóczi Szövetség a Felvidék, a Népies Irodalmi Társaság Erdély, a Szent Gellért Társaság a Délvidék viszonylatában. Az 1921 végéig lezáratlan burgenlandi kérdésben folytatott magyar propagandát a szerző inkább csak érinti, mintsem kimeríti. Elsősorban Telekinek szokás tulajdonítani a revíziós propagandában egy idő után beállott azon változást, hogy a nem túlságosan hathatós „magyar sirámok" helyett „Európa problémája" gyanánt mutassa be a trianoni béke megoldást sürgető súlyos következményeit. A szerző fejtegetései alapján még határozottabban domborodik ki Bethlen mértékadó szerepe ebben. Az általa sugallt Magyarország-kép egy gazdaságilag erősödő, politikailag konszolidált, békés törekvései folytán megbízható országé, amelyen nem fog a kisantantba tömörült szomszédos országok ellenséges propagandája. (Ha a kötet a magyar revíziós propagandát ezek ellenpropagandájával együttesen világítaná meg, a téma tudományos tárgyalásának előnyére válnék.) Bethlen tízéves kormányzása azt a folyamatos törekvését mutatja, hogy a revíziós propaganda irányítását a kormány, a külügyminisztérium tartsa kezében, mert övé a felelősség a nemzetközi viszonyok alakulásának és lehetőségeinek helyes megítéléséért. A magyar külképviseletek igen számottevő szerepet töltöttek be a külföldi propaganda terén, bár — mint a szerző hitelesen kimutatja — nehéz körülmények között és mérsékelt sikerrel. Adatok sokasága bizonyítja mégis, hogy sikerült külföldi személyiségeket, politikusokat, újságírókat „megnyerni a magyar ügynek", akik különösen magyarországi látogatásra, tanulmányútra történt — igen költséges — meghívásuk nyomán írtak a magyar revíziós politika érdekeinek megfelelő cikkeket, olykor könyveket is. A Rothermere-akció egészen különleges helyet foglal el a magyar revíziós propaganda történetében; méltán foglalkozik vele igen behatóan a szerző. A hivatalos magyar politika bizonyos óvatossággal kezelte az angol sajtómágnás, a „nemes lord" akcióját, de ugyanakkor az 1927-ben megalakult Magyar Revíziós Ligába tömörült tagszervezetek révén messzemenően kamatoztatta is ezt a világszerte nagy feltűnést keltett kampányszerű pártfogást. Minthogy azonban Rothermere a határmenti magyarlakta területek visszacsatolása mellett emelt szót, szükségesnek mutatkozott már a következő évben, 1928-ban az „Új Hungária" koncepció meghirdetése, azaz annak fokozott tudatosítása, hogy a történeti Magyarország helyreállítása — akár területi autonómiák kilátásba helyezésével — változatlan igény; a Rothermere-akció és a Revíziós Liga ehhez kapcsolódó propagandája révén előtérbe állított etnikai revízió csak lépcsőfok lehet az integrális revízió felé, amelyhez népszavazás segítene hozzá. A hazai és a külföld felé folytatott revíziós propagandában a Trianonba való bele nem törődés „Nem! Nem! Soha!" jelszava, az „Igazságot Magyarországnak!" követelés, s a megcsonkított ország feltámadásába vetett hit megvallása („Magyar Hiszekegy") közismerten nagy szerepet játszott. A szerző egyhelyütt felveti a magyar és a német revíziós törekvések és propaganda párhuzamba állíthatóságának lehetőségét, anélkül azonban, hogy ennek konkrét vizsgálatába belebocsátkozna. Pedig a magyar történetkutatás már több mint egy évtizede felderített és publikált egyet s mást a Német Szövetségek Munkabizottsága (Arbeitsausschuss Deutscher Verbände) és az ugyancsak 1921-ben alakult magyarországi Társadalmi Szervezetek Központja kapcsolatairól, a Német Védszövetség (Deutscher Schutzbund) ügyvezető elnöke Loesch és Teleki bizonyos információcseréjéről; arról, hogy a Deutscher Schutzbund berlini központi revíziós „adatbankja" miként szolgált mintául Teleki 1924-ben Magyar Szociográfiai Intézet, 1926-ban Államtudományi Intézet elnevezéssel létrehozott hasonló intézményeihez az elcsatolt és visszaszerzendő területekre vonatkozó szervezett anyaggyűjtés és adatfeldolgozás végzésére. Elkerülte a szerző figyelmét az is, hogy 1925 és 1933 között létezett egy ún. „Budapesti Munkaközösség a békeszerződések revíziójáért", amely évente kétszer, felváltva ülésezett a magyar és a német fővárosbem, hogy — az első világháború