Századok – 1998

Történeti irodalom - Broucek Peter: Karl I. (IV.) Der politische Weg des letzten Herrschers der Donaumonarchie (Ism.: L. Nagy Zsuzsa) VI/1378

TÖRTÉNETI IRODALOM 1379 tevékenységét: törekvés a szociális problémák enyhítésére vagy megoldására, a különbékére, belső reformokra, a birodalom szerkezeti átalakítására. Mindez terjedelmes és gazdag anyagú fejezetekben tárul elénk. A magyar olvasó leginkább talán a különbéke-kísérleteket vagy legalábbis azok fő vonalát ismeri ezekből (Sixtus-levelek). Broucek szerint amikor a fiatal uralkodó trónra lépett, három dolgot akart: „megakadályozni egy társadalmi forradalmat, fegyverszünetet elérni s az államszerkezet átalakításával megteremteni a béketárgyalás alapját." (26. o.) Ez a Károlyt, mint keresztény és szociális érzékenységű uralkodót tárgyaló fejezet visszatekint ugyan a távolabbi múltra, a kiegyezést követően párhuzamba állítva vázolja a Monarchia két felének társadalmi és politikai viszonyait, részletesen azonban a háború két utolsó évében egyre romló gazdasági helyzetet, a növekvő elégedetlenséget, a társadalmi mozgalmakat, a hatalom intézményeinek tekintélyvesztését, azaz a birodalom bomlásának folyamatát láttatja. A fiatal uralkodó nehezen birkózik mindezzel, de az államapparátus kerékkötőivel is, miközben katonai körök azzal vádolják, hogy az ő gyengesége, valamint a katonák iránt is tanúsított emberbarátsága segíti elő nagy mértékben a lazulást, a bomlást. Broucek számos példával, Károly különböző intézkedéseivel illusztrálja az uralkodó törekvését, hogy enyhítsen az emberek háború okozta szenvedésein, tervezte népjóléti minisztérium felállítását a háború után, a katonák teljesítményének elismerésére kitüntetést alapított (Károly kereszt). A könyvnek Károly fegyverszüneti, illetve különbéke kísérletéről szóló fejezete messze több — mind anyagában, mind problematikájában —, mint ahogyan azt a Sixtus-levelekre redukált tárgyalásokban megszoktuk. Broucek elmondja, milyen személyes tapasztalatokat szerzett Károly, amikor maga is részt vett azokban a tárgyalásokban, amelyeken Itáliát szerették volna visszatartani az antanthoz való csatlakozástól s hogy Károly már akkor is lehetségesnek tartott bizonyos engedményeket ennek érdekében. Ennél jóval fontosabb, hogy Károly kísérletének fogadtatását széles nemzetközi keretbe állítja, egyáltalán nem korlátozza a francia reakció bemutatására. Ellenkezőleg, az antant hatalmak egésze, így Nagybritannia, Itália álláspontja is helyet kap elbeszélésében, de nem marad ki a Vatikán sem a maga békefelhívásával. A háború éveiben bonyolult ellentmondások, ütköző érdekek és törekvések gyújtópontja lett, hogy Ausztria-Magyarország önmagát mentve kiszabaduljon a német szövetségből, elhárítsa magától e szövetség várható súlyos következményeit. Megegyezni valami módon az antant hatalmakkal, valamely módon a Németországgal való szövetséget felmondani, miközben az osztrák társadalom jelentős politikai irányzatai erős kötődést éreztek Vilmos császár németjeivel, csak a megoldandó és megoldhatatlan problémák egyik része volt. Ezek mellett ott állt az az ugyancsak nem csekély feladat, hogy sikerüljön egyben tartani a birodalmat. Károly nemcsak a különbéke szükségességét, de a birodalom népeivel való kiegyezést is sürgetőnek látta, s ezért reformintézkedések bevezetését kezdte meg. Ezek megvalósításában azonban a birodalom magyarországi fele nem volt partnere: Tisza inkább lemondott, semmint az uralkodótól kívánt választójogi reformot megvalósítsa. A hazai történeti munkákban csak viszonylag röviden tárgyalt Sixtus-levelek ügye Broucek munkájában részletes tárgyalást kap. így nemcsak a franciák reagálását mutatja be, hanem az angolokét is, mintegy előre vetítve azokat az érdekütközéseket, vitákat, amelyek majd a párizsi békekonferencián kerülnek elő. Már ekkor, 1917-ben, a francia és angol érdekütközések eredménye, hogy Smuts tábornok Svájcban tárgyalást folytat a Monarchia megbízottaival. Ezt a missziót is Llyod Georgenak köszönheti, mint az 1919 áprilisit Budapestre. A Monarchia sorsa és Károly császár-király szempontjából legsúlyosabb kérdéseket a kötet „Centralizmus, a népek autonámiája, és »szabadság«" c. fejezetében találjuk. A különbéke lehetőségének elvesztése, Wilson elnök és az USA, valamint az antant álláspontjának deklarálása — mint Broucek megállapítja — a Duna-monarchia szuverenitását kérdésessé tették. Ami azonban a népek szabadságára vonatkozott, bizonyos értelemben és bizonyos határig, nem volt idegen Károly személyes nézeteitől és törekvéseitől, hiszen már régen foglalkoztatta, miként s egyáltalán lehetséges-e megteremteni a birodalom népeinek „összebékítését" (85. o.), fenntartani a birodalom egységét. Azt is jelzi a kötet, miként alakult az előző századokban a centralizáció, az autonómia problémája, különös tekintettel a birodalom szláv népeinek törekvéseire. Roppant tanulságosan ismerteti a Monarchia foderalista átalakítására vonatkozó különböző elgondolásokat, amelyek már a század elején is felmerültek, a háború vége felé pedig mind több politikust és pártot foglalkoztattak. Szükségszerűen szól Károlyiról, Jásziról, a Duna-konföderáció koncepciójáról, amely minden de-