Századok – 1998

Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: „Mi a magyar?” Nemzetkarakterológia és nemzeti mitológia válaszútján VI/1263

1296 MISKOLCZY AMBRUS rendelkezünk {és századok óta a mi nyelvünk vonzó bűvkörébe hullanak önkéntes asszimiláltjaink, akik apáik nyelvét odahagyva a magyar irodalomkultúrának válnak remekíró apostolaivá}. A kétnyelvű Zrínyi és a szláv Petőfi {„szent átlényegüléssel} magyarrá lettek{„ és a magyar nyelvet vitték diadalra a Tisza-Dráva tájain: „amely népnek két ilyen diadala van, annak nem kell félnie a haláltól";} A magyar nyelvnek{, ha önkéntesei hangszerén ilyen hősi szimfóniákat tud zengeni} nem kell tartania semmiféle türingiai pályakérdéstől, amely már témafölvetésével szuggerálja, hogy a magyar nyelv kihalásra szánt, országépítésre alkalmatlan eszköz, fölösleges fényűzés {luxus} a népek bábeli versengésében. (Kosztolányi válasza Meillet-nek: Revue Mondiale, 1931, 121.) {Vö. Meillet, Les langues dans l'Europe, 1928:208.} A nyelvi szorongatottság ösztönzött: „Mint a franciára a renaissance-kori italianizáció, nyelvünkre is serkentőleg hatott a kozmopolitizmus." Kelet és Nyugat harca: a népies magyarság és az európai magyarság küzdelme - fejtegeti Zolnai Béla, aki úgy képviselte a szintézis eszményét, hogy elmarasztalta ezen alkalommal is a neopurista törekvéseket: „Már Szarvas Gábor {— a nyelvünk „ázsiai tisztaságáért" magyaroskodó, de a magyar nyelv szelleméből keveset érző Ballagi Mórral szemben (Magyar Nyelvőr 1881:65) - } azt a nyelvművelő elvet képviselte, hogy „az idegen szók ellen hiábavaló volna valamely nyelvnek a védekezése". Hivatalos köreink 1932-ben mégis jónak látták purista mozgalmat indítani, hogy nyelvünk tiszta, zamatos jellegét megőrizzük... A programnak mind a két szava jövevényszó, legszebb magyar szavaink közé tartozik. Igen helyes dolog a nyelvművelés megszervezése, a magyaros sajátságok védelme gondolkozásunkban és stílusunkban, de sokan a nyelv őrzését kizárólag az idegen szavak üldözésére korlátozzák. Pedig a szó csupán üres hangkombináció, semmi köze a nemzeti értékekhez. Csak {a nemzeti lélek melegénél} a mondatalkotás kohójában válik magyarrá." Ugyanakkor: „Minden érték relatív a nyelvek történetében." Zolnai Béla {„a magyarnyelvűség helyét keresve az európaiság két legjellegzetesebb véglete, a germánság és a francia szellem között"} a következő kérdést tette fel: {„Mi a nyelv ideálja az említett három kultúrában?"} ,Anyelvideáljaanémeteknél: spiritualizált papírnyelv. A franciáknál: a klasszikus hagyományokat tiszteletben tartó irodalom. A magyarban: a természetes beszéddel és a népi élettel kapcsolatban levő nyelv. Mi az az irodalmi műfaj, amelyben a nemzet {karaktere} stíluseszménye legtisztábban, legszívesebben megnyilatkozik? Német: filozófiai értekezés. Francia: elbeszélő objektív próza. Nálunk: vers, dal, líra {Romantikus nemzet vagyunk.} Stílus és tartalom egymásrautaltsága a németben mélységet akar éreztetni, a franciában okosságot mutat, néha túlságosan is racionális laposságot. A magyarban az érzelmesség dominál. Ezért a német stíluseszménye a jelentős homály, a franciáké a könnyű világosság, a magyarban a szemléletesség, az életesség, a fantázia teremtő ereje, a képes beszéd. Formai szempontból a német megelégszik egyénisége kidomborításával. A magyar teljes írói, kifejezési szabadságot követel magának. A francia normákat követ, regulákat vár és kap. Ebből a szabadságelvből folyik a magyar nyelv hallatlan gazdagsága szavakban, formákban. Életfönntartó princípiuma nem az elzárkózás, hanem az asszimiláció, az idegen elemek befogadása és magyarosítása". így: „Mint valami natura naturans, teremtő tevékenységben önmagát sokszorozza a magyar nyelv, néha egészen buja vegetációt hozva létre."