Századok – 1998
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: „Mi a magyar?” Nemzetkarakterológia és nemzeti mitológia válaszútján VI/1263
1290 MISKOLCZY AMBRUS akkor is, amikor [...] páratlan finomsággal elemezte ember szavunk jelentéstartalmának fejlődését".6 6 1949-ben az akadémiai „tisztogatás" évében Zolnai Béla „A beszédes csönd" címmel írt megrázó vallomást, mondhatnánk esszé-szabadverset. Negatív csöndnek nevezve azt, ahogy Krisztus Pilátusnak nem válaszolt. Vajon úgy vélte, vége a keresztény béketűrésnek, amikor azt állította: „Ezzel a negatív hallgatással szemben azonban hivatkozhatunk olyan hallgatásokra, amik ékesebben szólóak, mint maga a beszéd. Van beszédes csönd is. Ilyen: egy embercsoport kegyeletes némasága, vagy a tér megborzasztó némasága." Pascal, Ady, Maeterlinck, Meredith, József Attila, Heine, Alfred de Vigny idéztettek tanúságtevésre. Ez utóbbi kapcsán mintha önnön halálának víziója is felvillanna: „És Alfred de Vigny farkasa, aki némán hal meg, kifejezve ezzel a hősiességet és az erőt?"67 Mintha megint a költői ihlett dolgozott volna benne, bár Radnóti Miklós „Erőltetett menet"-e kapcsán eltűnődve, úgy vélte a halál-kérdés a múlté: „Az 1935-1945 évtized embereinek problémája: milyen halállal hal meg. Petőfit is folyton a halál érdekelte. Adyt is. A költők megérzik előre a rendkívüli halált. "6 8 Zolnai Béla nem volt költő. Inkább a téma kifejtése, tudós elemzése érdekelte. Ezért cikkét is ironikus ígérettel fejezte be: „A hallgatásról, mint emberek közötti kifejező eszközről, könyvet lehetne írni."6 9 A „beszédes csönd" belső beszéd. Zolnai Béla esetében ennek dokumentumai az ő lapszéli megjegyzései. Annak érzékeltetésére, hogy mennyire nem osztotta Szekfű Gyula normatív szemléletét, a szerkesztő hozzá intézett — említett — felkérő levelét az alábbiakban a címzett aláhúzásainak jelzésével közöljük, miközben észrevételeit szögletes zárójelbe tesszük: Kedves Barátom, örömmel hallom, hogy szíves vagy elvállalni a „Mi a magyar" kötet számára azon két íves fejezetet, amely a magyar síí/asból [nyelv is kell!] és annak történetéből állapítja meg a magyar népi [?] jelleget, [nép jellegét] Miként a Magyar Szemle októberi számának mellékletéből tudod, a könyv a magyar jelleg tulajdonságainak meghatározását célozza. Ennek szolgálatában meg fog jelenni néhány értekezés, amelyekben a szerzők (Babits Mihály és Ravasz László) minden szaktudománytól kötetlenül az ő saját elképzelésüket fogják adni; viszont a cikkek nagyobb részében a szerzők az ő szaktudományuk eredményeit próbálják összefoglalni. így például Gerevich Tibor a magyar művészettörténet eredményeit, Viski Károly a néprajzban megnyilatkozó népi jelleget, én a történeti adatokból megállapítható népi jelleget próbálom körvonalazni. Irodalmi vonatkozásban két tanulmányt hozunk, mindkettő 2-2 íves. Az egyik Tőled, a magyar stílusban megnyilvánuló népi sajátságokról, a másikban Farkas Gyula a magyar irodalomból (tartalmilag, nem pedig stílusbelileg) fogja a kielemezhető népi jelleget megrajzolni. Természetesen nehéz az egyes szerzők kezét bármiképpen is megkötni az eredmény megállapítását illetőleg, azonban kétségtelennek látszik, hogy amennyiben körülbelül egyformán gondolkodó szerzőket próbálunk felkérni, az egyes résztudományok eredményei is egymáshoz hasonlók fognak 66 Gáldi László: Zolnai Béla (1890-1969). Magyar Nyelvőr, 1969. július- szeptember, 3. sz. 410. 67 Zolnai Béla: Nyelv és stílus. Bp, 1957. 294. 68 Radnóti Miklós: Tajtékos ég. Bp. 1946. 112. 69 Zolnai: Nyelv, 293-294.
