Századok – 1998

Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: „Mi a magyar?” Nemzetkarakterológia és nemzeti mitológia válaszútján VI/1263

NEMZETKARAKTEROLÓGIA ÉS NEMZETI MITOLÓGIA VÁLASZÚTJÁN 1267 éppen olyan határozott, „napjaink antiszemitizmusa" helyett, „napjaink alacsony fajgyűlöleté"^ írt a végleges formában. A keresztény szellemiség jegyében tett „erkölcsi hitvallás"-t a sajtóban ahelyett, hogy „aktuális politikai nyilatkozat egyszerű aláírásával könnyítettem volna lelkiismeretemen". Mert „itt most — írta 1938 tavaszán — többről van szó mint egyszerűen fajküzdelemről és faji kérdésről. Igazában vallási kérdésről van szó, éspedig a mi keresztény vallásunk kérdéséről, nem a zsidókéról. Megyünk-e tovább a keresztény elvek útján, ahogy mentünk már majd ezer éven át, vagy visszatérünk érzésben a törzsi pogányságba? Hiszünk-e még kortól és helytől független erkölcsi igazságokban, ahogy vallásunk tanítja hinni, vagy csak koráramlatokban, s a »század erkölcsében« hiszünk? Én katolikus vagyok, s mindig hinni és vallani fogom a fajok és korok fölött álló, egyetemes érvényű, katolikus igazságot." Hogy mennyire érezte a nyilvános gyónás súlyát, azt az utolsó néhány sor sajtóbeli, végleges változata jelzi: „Vagy csak koráramlatokban, »fajtánk igazában« s a „mai idők követelményeiben" hiszünk? Én katolikus vagyok. Számomra az igazság is csak katolikus lehet: azaz egyetemes érvényű, minden fajokon és századokon fölül álló!" így képviselte Babits Mihály hitelesen azt a keresztény szellemet, amelyet az egyházfők egy része — politikai megfontolásból és talán némi haszonlesésből — nem mert képviselni, vagy nem tudott. Márpedig a nácizmus ellenében ez lehetett, ha nem is a hatékony, de a magasabbrendű szellemi magatartás. Horváth János említett válaszában erről az űn. zsidókérdésről közvetlenül nem nyilatkozott, de a kérdés a maga tragikus mivoltában jelen van: „Köszönöm a szíves felszólítást. De: azok közül, akikkel Szekfű felsorol, egyedül Bethlen István illetékes arra, hogy ahhoz a kérdéshez hozzászóljon. Az u. i. bárhogy csűijük-csavarjuk, végeredményben gyakorlati politikai kérdés és minden hozzászólás politikai érdekeket érint, esetleg sért. Ki a magyar, ki nem? - ez aktuális politikai kérdés; annyira az, hogy a reá adandó felelet időnként, s mindenkori érdekeink szerint, más és más lehet. Ez elég cinikus felfogása ugyan a dolognak, de így van. Ma a magyar állampolgárok közül magyar mindenki, aki nem akar német járomba kerülni. Mennyi külpolitikai vonatkozása van ennek: nyilvánvaló. Ki se lehetne nyomatni, amit erről írnék, mert a M. Szemlét akkor rögtön becsuknák legalább egy félévre. - Azt se lehetne megírni, hogy én azokat a disszimilánsokat, akik eddig különleges magyar pozíciókat foglaltak el, mert bíztunk bennük, most pedig egyszerre a homlokukra csapnak, s azt mondják: »hopp, hiszen én német vagyok«, s aztán aszerint viselkednek is: - mondom, az ilyeneket én közönséges csalóknak tartom, akik még becsületes apáikat is valami messze tekintő alattomosság színében tüntetik fel utólag, kegyeletlenül. - Azt sem írhatnám meg, hogy »hol fel a kerék, hol alá< : fordul a szerencse, a nagy német egység kerülhet oly katasztrofális helyzetbe, hogy úgy összeesik, mint a Túri frakkja, s akkor aztán mi lesz a disszimilánsokból? Szimulánsok lesznek-e, mint eddig voltak? Azt hiszik, hogy akkor is tarthatnak Gaubált Bäsch szónoklatával? - Hát azt megírhatom-e, hogy itt nekünk így is, úgy is rossz helyzetünk van és lesz, mindaddig, míg - különös kegyelemből valami csoda nem történik? Mert isteni csodák szoktak történni velünk, s én hajlandó vagyok pozitíve számítani továbbiakra is, hálával a jó Isten iránt, aki sok gyalázatos tulajdonságunk ellenére némi kis jobb ösztöneink jutalmául még eddig nem hagyott elveszni bennünket. Lásd: Gömbös Gyula meghalt