Századok – 1998
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: „Mi a magyar?” Nemzetkarakterológia és nemzeti mitológia válaszútján VI/1263
1268 MISKOLCZY AMBRUS vezéri becsvágyaival együtt; Imrédire lesújtott a nemesis, annyira, hogy ha én velem történnék ilyesmi, lelkemben végképp elborulva föld alá bújnék. - Hát azt, írhatom-e, hogy »törzsökös« nevet is kár volt felvenni, mert alig van itt ember, aki törzsökösségét igazolni tudja; másfelől pedig volt annyi belátásuk nekik is, hogy a nem törzsökösöket is befogadták maguk közé. - Hát, hogy ezt is el ne felejtsem, a »deutsche Treue«-ról megírhatnám-e, amit gondolok? »Leó fráter, újad! « - de én nem írom, nem írhatom mindezeket, mert a gyakorlati politikába írással sohasem szóltam bele - ez pedig tisztára politikum. - De nem írhatok azért sem, mert az én szavamra úgy sem adna senki semmit sem, mert legszűkebb baráti és tanítványi körömön kívül a kutya se tudja, hogy a világon vagyok. Babits írhat, mert ismerik, ámbár úgyis csak bukott idealista dolgokat írhat. Németh Lászlónak tisztelet, becsület, de én pl. nem kérdezném meg az ő véleményét, Ravasz beszélhet, mert ő sok mindenben hozzá szokott szólni. Igazán illetékes azonban, ismétlem, csak Bethlen István: az ő szavát mindenki meghallja, s még ellenfele is kénytelen fontolóra venni. Szekfű pedig engem ne húzgáljon be máskor ilyen híres és előkelő emberek társaságába. Te mint szerkesztő, törüld cikkeiből az efféle túlbecsülő sorokat és ítéleteket. Még egyet: ami jót és nem keserűt írhatnék, az meg annyira személyes ízű, hogy ellenkeznék minden eddigi szokásommal azt világ elé vinni. Volt tanáraim, legjobb barátaim, tanítványaim, életemet megmentett orvosaim közt annyi a nem vérbeli magyar, hogy én ezektől, mint „törzsökös", elkülönülni restellenék. Megmondom azt is, hogy bármennyire elintézendő feladatnak tartom azt, amit Farkas elintézett, én magam pl. Herczeg Ferencről, mint svábról, nem volnék hajlandó írni, hanem csak magyar íróról."1 2 Ez a levél azért is jelentős dokumentum, mert egyértelműen érzékelteti, amit egyébként mindenki tudott: a Mi a magyar? politikai jelentőségét. Felvillantja az egész kérdés faji megközelítésének abszurditását. Méghozzá olyan példákkal mint Farkas Gyula említett tézise. Vagy ilyen példa az Imrédyé, akit—a magyar konzervatív ellenállás vezéralakja — Bethlen István úgy buktatott meg, hogy zsidó őseire hívta fel a figyelmet. Hogy mi volt Horváth János véleménye Imrédyről, azt 1938. december 30-i Szekfűhöz írt levele tanúsítja, amelyben először örömmel nyugtázta barátja felépülését is a hosszú betegségből: „Csak úgy ne járjunk, hogy testünk bírná, de lelkileg erőtlenedünk el a körülöttünk folyó dolgok láttára. Mert »mind ez világnak esze veszett«; a magyarnak pedig leginkább. Mikor Imrédy jött, fellélegzettem; most már Szálasi közönséges vetélytársát látom benne. így a külső veszedelmekkel sem tudunk megbirkózni. A legegyszerűbb emberek is világosan látják a bajokat: fent - politikai hülyék."1 3 Horváth Jánosnak ez az Eckhardt Sándorhoz intézett levele jelzi a Mi a magyar?-ban való részvétel, a feladat nagyságát. Eckhardt Sándor — 1939. március 15-én — egyetértéssel adta át Horváth János levelét Szekfű Gyulának: „Mellékelem 12 Schweitzer Gábor: én ezektől mint »törzsökös« elkülönülni restellnék". Horváth János levele Eckhardt Sándornak 1939-ben. Világosság, 1997. 3. sz. 50-51. 13 Egyetemi Könyvtár, Kézirattár, (Továbbiakban: EKK), G 628, Szekfű Gyula levelezése, Horváth János levelei Szekfű Gyulának, 179.
