Századok – 1998

Történeti irodalom - Jevrejszkij Antifasisztszkij Komityet v SZSZSZR. 1941–1948 (Ism.: Krausz Tamás) V/1202

1202 TÖRTÉNETI IRODALOM JEVREJSZKIJ ANTIFASISZTSZKIJ KOMITYET V SZSZSZR. 1941-1948 Felelős szerk.: Simon Redlih, tudományos szerk.: Gennagyij Kosztircsenko Dokumentyirovannaja isztorija. „Mezsdunarodnije otnosenija", Moszkva, 1996. ZSIDÓ ANTIFASISZTA BIZOTTSÁG A SZOVJETUNIÓBAN. 1941-1948 Oroszországi archívumok, mindenekelőtt az Oroszországi Föderáció Állami Archívuma (GARF) forrásaiból most először publikáltak olyan dokumentumokat Moszkvában, amelyek fényében új megvilágításba kerül a szovjet zsidóság háború alatti és azt követő története. Mindenekelőtt természetesen a Zsidó Antifasiszta Bizottság (ZSAB) történetéről van szó, amely a szovjet zsidóság egyetlen valóban központi szervének tekinthető. G. Kosztircsenko, aki már könyvet írt (1994-ben) Vörös fáraó címmel a sztálini politika zsidókat érintő összefüggéseiről, a dokumentum-kötet angol nyelvű kiadásához képest gazdagabbá tette a szóban forgó orosz kiadást, így a kötet jóval túlmutat a ZSAB történetén. A dokumentumok abszolút többségüket tekintve e kötetben olvashatók először. A kötet a következő alapvető kérdésköröket foglalja magában a teljesség igénye nélkül. A ZSAB létrejöttének körülményei és a szovjet zsidóság antifasiszta önszerveződése a háború idején. Levelek zsidó közösségektől és egyénektől a ZSAB vezetőihez (Mihoelsz, Zaszlavszkij, Epstein), a ZSAB levelei, folyamodványai párt- és állami szervekhez, szovjet vezetőkhöz. Dokumentumok a szovjet zsidók letelepedéséről a háború után, a krími és a birobidzsáni „eset". A szovjet zsidók kulturális tevékenysége és a ZSAB viszonya hatalomhoz. Dokumentumok a ZSAB és a nemzetközi zsidóság viszonyáról. A ZSAB elleni kritikai hadjárat (1946-48). Dokumentumok Sz. M. Mihoelsz meggyilkolásával és a ZSAB betiltásával kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy e dokumentumok tükrében a történész-szakma néhány vonatkozásban felül kell majd vizsgálja álláspontját a zsidókérdés szovjet-oroszországi történetét illetően, néhány előítélet felszámolását is elősegítheti a kötet. Nézzük soijában, milyen közvetlen tapasztalatok, következtetések adódnak a kötet tanulmányozása során. A zsidókérdés és az antiszemitizmus problémája nem elemezhető eredményesen a szovjet történelemben analógiás alapon. A dokumentumok szinte mind arra utalnak, hogy a zsidókérdés egészen sajátságos, speciálisan szovjet problémákat foglalt magában, mint például az antiszemitizmus öröksége a cári Oroszországból, az állami és pártapparátusok sajátságos problémája stb.). A Szovjetunióban a 20-as évek második felében - 30-as években felszámolt zsidó kulturális életet a Nagy Honvédő Háború idején újraindították alulról és felülről - a hatalom oldaláról megfogalmazódó érdekeknek megfelelően. Más kérdések vizsgálata kapcsán gyakran jegyzi meg az irodalom, hogy a háborús körülmények hogyan lazították meg a sztálini személyi diktatúra gyeplőit. Az első kísérletek egy antihitlerista zsidó kezdeményezésű szervezet létrehozására — szovjet támogatással — még G. Erlih és V Alter (lengyel zsidók) Berijához és Sztálinhoz írt leveiben tárulnak fel 1941 októberében-decemberében (ld. A kötet első dokumentumait). Ám a lengyel emigráns kormánnyal és a nemzetközi zsidó szervezetekkel való közvetlen kapcsolattartás nem nyerte el a szovjet vezetés tetszését, ami végül is a kezdeményezők fizikai megsemmisítéséhez vezetett 1943-ban (illetve egy NKVD dokumentum szerint Erlich még 1942 májusában a börtönben felakasztotta magát). A szovjet vezetőség, Sztálinnal az élen egy olyan Zsidó Antifasiszta Bizottság életre hívása mellett döntött, amely közvetlenül a Szovjetunió társadalmi szervezeteként és a szovjet politikai vezetők ellenőrzése alatt tevékenykedik. 1941 augusztusában vezető szovjet zsidó értelmiségiek egy csoportja egy olyan javaslattal fordult Sz. A. Lozovszkijhoz, a Szovjet Információs Iroda helyettes vezetőjéhez, hogy össze akarják hívni a zsidók I. össz-szovjet gyűlését. A közölt dokumentumok tükrében egyértelmű, hogy a gyűlés alapvető feladata a szovjet-német paktum miatt félbemaradt antifasiszta propaganda elmélyítése volt, a hitlerizmus zsidókat elpusztító világméretű elképzeléseinek és gyakorlati akcióinak leleplezése, az önvédelem megszervezésének felvetése volt. Minden beszéd a zsidó önvédelem és a Szovjetunió felszabadítása közötti eltéphetetlen összefüggést hangsúlyozta a náci rémtettek közvetlen hatása alatt. Ehrenburg a maga írói nyelvén ezt így fogalmazta meg: „Az én anyanyelvem orosz. Én orosz író vagyok. És mint minden orosz író, én is a hazámat védem. De a nácik másra is emlékeztettek engem: az anyámat Hannának hívták. Zsidó vagyok. Ezt büszkeséggel mondom. Mi elátkozzuk azokat, akik mossák kezeiket. Nem bocsátjuk meg a közömbösséget. Mindenkit segítsetek, aki a vérszomjas ellenség ellen harcol" (46-47. o.) A KB titkár, A. Sz. Scserbakov tartotta kézben a Zsidó Antifasiszta Bizottság létrejöttének szervezeti