Századok – 1998

Történeti irodalom - Jevrejszkij Antifasisztszkij Komityet v SZSZSZR. 1941–1948 (Ism.: Krausz Tamás) V/1202

TÖRTÉNETI IRODALOM 1203 kérdéseit. A Szovinformbiiro hivatalosan — más antifasiszta bizottságok között — a Zsidó Antifasiszta Bizottság létrejöttéről 1942 áprilisában tett először említést. Tehát mind a zsidó antifasiszta önvédelem, mind a szovjet állam érdekei azt kívánták, hogy hozzák létre a Zsidó Antifasiszta Bizottságot és az ellenőrzése alatt álló Egység (Einikajt) című zsidó újságot (amely hosszú előkészületek után 1942 nyarán jelent meg). A zsidó közösség II. antifasiszta gyűlése 1942 májusában egy olyan kiáltványt intézett a világ zsidóságához, amely harcba szólította mind a Szovjetunió, mind a világ zsidóságát a nácizmus ellen. Egyidejűleg a világ tudomására hozta azokat a szörnyűségeket, amelyeket a zsidók ellen a németek elkövettek. Egy rövid részlet a kiáltványból kifejez valamit abból, ahogyan a ZSAB vezetői és a szovjet zsidók akkoriban éreztek: (61. o.) „Mérhetetlenül nagy a zsidó nép bánata. A hitleristák által elragadott városokban kínhalálnak vetik alá a zsidókat, asszonyokat, gyerekeket, öregeket. Mielőtt megölik, megkínozzák őket, megerőszakolják a nőket, az anyák szeme előtt gyilkolják le gyerekeiket. Elevenen ássák el őket és sírjukat meggyalázzák... A zsidók — együtt a többi szovjet nép fiaival — egyként keltek fel, hogy megvédjék nagy hazánkat. Szülő hazánkért, Ukrajnáért együtt harcoltak a zsidók az ukránokkal, szülőhazánkért, Belorussziáért együtt harcoltak a beloruszokkal, szülőhazánkért, Oroszországért együtt harcoltak az oroszokkal. Együtt az egész szovjet néppel nagy szovjet hazánkért. Mi, a Szovjetunió zsidói büszkeséggel mondjuk a világ zsidóinak: itt, szabad földön, szabad emberként megmutattuk felsőbbségünket a lélektelen fasiszta gyilkosokkal szemben." A drámai felhívást a szovjet zsidóság jeles képviselői írták alá, mint a Szovjetunió híres színésze, a ZSAB vezetője, Szolomon Mihoelsz vagy Sahno Epstein, a bizottság titkára, író, Sz. Marsak, a költő, I. Fefer és P Markis szintén költők, Ilja Ehrenburg, a Sztálin bizalmát élvező világhírű író és a sokan mások. A gyűlés és a ZSAB plénumai jegyzőkönyveinek érdekes részleteit is olvashatjuk a kötetben. A diaszpóra zsidóságához fordultak támogatásért, még a zsidó kapitalistákat is felszólították a Szovjetunió védelmére, bár nemcsak pénzbeli, hanem egészségügyi és katonai támogatást is vártak tőlük. A harmadik zsidó találkozó 1944. április 2-án már a zsidó nép áldozatainak számbavételével is foglalkozott. A kötetben érdekes és kevéssé ismert momentumok tárulnak fel a szovjetunióbeli antiszemitizmus történetéből is. A ZSAB szembeszállt az antiszemita előítéletekkel, mint például azzal, hogy a zsidók nem mennek a frontra, elkerülik a nagy áldozatokkal járó frontharcokat, hátországi spekulációval foglalkoznak stb. A ZSAB panaszok tömegét kapta a szovjet zsidóktól, akik főképpen a hátországban érzékelték az antiszemitizmus létezését. A hátországi és a hadseregen belüli antiszemita eseményekről, kilengésekről a ZSAB tájékoztatta a legfelső pártszerveket. így például a ZSAB vezetői 1944. február 15-i keltezésű levelükben közvetlenül a Népbiztosok Tanácsa elnökéhez, J. V Sztálinhoz fordultak, hogy összefoglalják a szovjet zsidók háborús teljesítményét és azt szembeállítsák a Szovjetunió egyes területein tapasztalható antiszemita jelenségekkel. Az olvasó megható leveleket talál a kötetben, amelyekben zsidók Mihoelszhez fordulnak, hogy intézze el nekik a frontra való kiküldetést, meg akarják bosszulni a németeknek családjuk, rokonaik, barátaik, sorstársaik kiirtását. A kötet a kitűnően használható jegyzetapparátusában összefoglalja a zsidók emberveszteségeit a Szovjetunióban, melyek alapján egyúttal jelzik, hogy az európai zsidóság tömeges túlélése egyedül a Szovjetunióban volt lehetséges. Erről napjainkban gyakran éppen zsidó szerzők is elfeledkeznek ama hevület következtében, amely a rendszerváltozás periódusában támadt fel. Álljanak itt a fontos (és pontosított) adatok, melyekre a ZSAB vezetői is támaszkodtak Sztálinhoz írt levelükben. (162. o.) A Szovjetuniót ért német támadás előestéjén az 1939^40-ben a Szovjetunióhoz csatolt területeken (Kelet-Lengyelország, Besszarábia, Észak-Bukovina, Litvánia, Lettország, Észtország) a zsidók létszáma elérte az 1 915 000-t. Az 1939 előtti határok között a Szovjetunióban több mint 3 millió zsidó élt. 1941 júniusában a Szovjetuniónak tehát hozzávetőleg 5 millió zsidó állampolgára volt, akik közül négy milliónyian a németek által elfoglalt területeken éltek. A megszállt területeken 2 711 000 zsidót pusztítottak el, akik közül körülbelül 1 millió ember eredetileg is, vagyis 1939 előtt is szovjet állampolgár volt, 1 651 000 pedig az 1939-40-ben hozzácsatolt területeken. 1946-ban a zsidók száma a Szovjetunióban 2 310 000 volt, akik közül 2 045 000 volt eredetileg is szovjet állampolgár 265 000 pedig az új területeken élt. (A romániai és lengyelországi zsidók, akik a Szovjetunió területén túlélték a náci rémuralmat lényegében mind visszatértek hazájukba, Lengyelországba, illetve Romániába, körülbelül 250 000 lengyelországi zsidó hagyta el a Szovjetuniót, akik a külföldi zsidók döntő többségét alkották.) A Szovjetunióban az antiszemitizmus fellobbanása összefüggött azzal is, hogy a hazatérő zsidók ismételt letelepedése számos vitára adott lehetőséget. A kötet számos dokumentumot közöl e tekintetben is. Például Mihoelsz és Epstejn 1944. május 26-i keltezéssel rövid levelet írtak Beri-