Századok – 1998

Történeti irodalom - Livezeanu Irina: Cultural politics in Greater Romania: Regionalism nation building and ethnic struggle 1918–1930 (Ism.: Stark Tamás) V/1192

1194 TÖRTÉNETI IRODALOM A románosítási politika Bukovinában az ukránság beolvasztására és a zsidóságnak a gazdasági hatalomból való kiszorítására irányult. Mivel az ukránokat „rejtett" románoknak tekintették, iskolahálózatukat 1918 és 1925 között fokozatosan leépítette a közigazgatás. A zsidóság visszaszorításánál viszont éppen a nemzetiségek különállására hivatkozott Csernovitz város román vezetősége. Mivel Romániában a zsidóság nemcsak vallás, hanem nemzetiség is volt, a zsidó tanulókat egy sebtében szervezett zsidó líceumba kényszerítették. Ebbe a gettószerű intézménybe Óromániából hozták a tanárokat, a helyieket pedig Bukovina határain kívülre helyezték. A nemzetiségi alapon szervezett iskolákat csak azért hozták létre, hogy később elsorvasszák őket. Az évtized végére ez lett a sorsa a zsidó, valamint a lengyel és a német diákok számára felállított iskoláknak is. A zsidóság szegregálásának és visszaszorításának másik módja az érettségi vizsga megkövetelése volt. Ez a Constantin Angelescu oktatási miniszter által 1925-ben hozott rendelkezés gyakorlatban a numerus clausus funkcióját látta el, mert az állami képviselők a zsidó, német és ukrán diákokat hátrányos megkülönböztetésben részesítették. Nem véletlen, hogy a szerző által részletesen dokumentált, 1926. október 7-i románellenes tüntetésre épp a vizsgabizottság döntései kapcsán került sor. A tüntetést antiszemita merénylet és pogrom követte. A merénylő elleni per során született felmentő ítéletek már a radikális nacionalisták növekvő támogatottságát és befolyását tükrözték. Besszarábiában az összlakosság 47,6%-át kitevő románság volt a legnépesebb nemzetiség. Ennek ellenére az új területek közül Besszarábia romanizálása jelentette a legnehezebb feladatot a román közigazgatás számára. Besszarábia a 106 éves orosz uralom alatt teljesen elvesztette önálló jellegét. Ellentétben az öntudatos bukovinai és erdélyi románsággal, a fokozatosan eloroszosodó besszarábiaiak a cárok hű és megbízható alattvalóinak számítottak. A besszarábiai román elit nem Bukarestbe, Párizsba vagy Berlinbe, hanem Ogyesszába, Harkovba, Kijevbe, esetleg Moszkvába küldte fiait tanulni. A gyenge vagy teljesen hiányzó román nemzeti tudat helyébe Besszarábiában a századforduló évtizedeiben a moldován identitás lépett. Ennek következménye volt Oroszország széthullásakor, 1917 decemberében a független Moldáv Demokratikus Köztársaság kikiáltása. Egy évvel később, a román csapatok bevonulása után az új közigazgatás ennek a moldáv öntudatnak a felszámolását tartotta legfontosabb feladatának. Kulturális téren Besszarábia még Óromániánál is elmaradottabb volt. A román fejedelemségekben a múlt század második felében bevezették a latin abc-t, de Besszarábiában a cirill írás még a román közigazgatás bevezetése után is sokáig használatban volt. Az oroszosítási hullámok, majd a moldáv identitás körüli vita azonban érintetlenül hagyták a lakosság nagy részét, mivel 1897-ben a népesség 85%-a analfabéta volt. A városlakó idegenek és a nagyobb részt román eredetű parasztság társadalmi képlete Beszszarábiában még erőteljesebb volt, mint Bukovinában. A városlakók legkarakteresebb csoportját a zsidóság alkotta. A városok népességének 37%-át kitevő zsidóság megoszlása foglalkozási ágak, területi elhelyezkedés és nyelvhasználat szerint is rendkívül homogén volt. Az orvosi illetve a szabad pályákon a zsidóság abszolút többségben volt. Akárcsak Bukovinában és Oromániában, a zsidók Besszarábiában is a nagyobb városokba húzódtak. Kisinyov lakosságának 47%-a zsidó volt. Ellentétben a német illetve német-magyar kultúrát követő bukovinai és erdélyi zsidó közösségekkel, a besszarábiai zsidók elsősorban saját ortodox hagyományukat őrizték és jiddisül beszéltek. Az 1903-as és 1905-ös véres pogromok, majd a bolsevik forradalom utáni káosz után a Prut és a Dnyeszter között élő zsidók számára a román megszállás a biztonságot jelentette. 1918-ban és 1919-ben erre a biztonságra vágyakozva menekült Besszarábiába további mintegy 100 ezer zsidó Ukrajnából. Bár az újonnan érkezők a bolsevizmus elől menekültek, a román hatóságok mégis a szovjet érdekek képviselőit látták bennük és az állampolgárságot megtagadták tőlük. A zsidóság vallási, nyelvi és kulturális elkülönülését, valamint számbeli növekedését a román vezetés növekvő gyanakvással szemlélte. A húszas évek második felében szerte Romániában erősödő radikális antiszemitizmus Besszarábiában is rendzavarásokban és pogromokban tört felszínre. Erdély műveltségben és gazdagságban ugyan felülmúlta Óromániát, a „nemzetépítőknek" mégis valamivel könnyebb dolguk volt itt mint Besszarábiában, mert az erdélyi románok nemzeti tudata erős volt és már régóta készültek az „anyaországgal" való egyesülésre. A „nemzetfenntartó" falu és az „idegen" kezekben lévő város közt feszülő ellentét ugyanúgy jelen volt Erdélyben, mint Bukovinában és Besszarábiában. A magyarokhoz, németekhez képest csekély számú román városlakók a kisebb helységekben koncentrálódtak és marginalizálódott helyzetüket jól mutatja, hogy munkájuk nagyrészüket a faluhoz kötötte. Még a tipikus városi foglalkozást űző ügyvédek is első-