Századok – 1998

Történeti irodalom - Szávai Ferenc: Gazdaképzési rendszerek a mezőgazdasági szakképzés története a XIX-XX. századi Európában (Ism.: Huszár Zoltán) V/1188

TÖRTÉNETI IRODALOM 1189 A szerző áttekinti azokat az elképzeléseket, képviselőikkel együtt, amelyeknek, ill. akiknek a 19. század elejétől érződött a hatásuk, és a mezőgazdasági termelés területén is a tudományosság igényét igyekeztek meghonosítani, szemben a „hagyományos gazdálkodás", a gazdasági romanticizmus korszerűtlen szemléletével. Elég, ha közülük A. D. Thaer, A. Young. J. C. Schubart, vagy J. H. Gottlob von Justi nevét említjük A racionális gazdálkodás legfontosabb bázisai természetesen az egyetemek és az önálló mezőgazdasági tanintézetek voltak mindenütt Európában. Ezen utóbbiak megjelenése „a 18. század végére és a 19. század elejére tehető. Európa első gazdasági iskoláját Tessedik Sámuel 1779-ben alapította Szarvason, amit saját erejéből 1806-ig tartott fenn.... A kontinens első felsőoktatási (főiskola) jellegű intézményét gr. Festetics György 1797-ben Keszthelyen alapította..." Ezt követően a szerző részletesen tárgyalja, a különböző európai országok történeti fejlődésébe ágyazva, a mezőgazdasági szakképzés kezdeti lépéseit. Mindebből világossá válnak a hasonló és eltérő motivációk és eredmények. A legösszetettebbek a német föderáció agrárviszonyai voltak, hiszen az 1815-ben létrejött német szövetség 39 államának „területén többféle agráralkotmány- és terület létezett". A szerző sorra veszi a kor kiemelkedő agrárreformereit, akiknek munkásságát jelentőségüknek megfelelő terjedelemben tárgyalja. Ezekből megtudhatjuk, hogy pl. Németország első mezőgazdasági iskoláját a Hamburg közelében élő földbirtokos, Caspar Voght Großflottbeckben lévő mintagazdaságában alapította, vagy azt is, hogy a Dán Földműves Akadémia gondolata Ernst Lüders esperestől származik. A szerző rávilágít azokra a találkozási pontokra is, amelyek az európai élvonalba tartozó elméleti és gyakorlati agrárszakemberek magyarországi kapcsolatait tárják fel. Kimutatható, hogy Thaer eredményeit Pethe Ferenc, Nagyváthy János, Balásházy János és Széchenyi István is felhasználta műveiben. Egy másik német agrárszakember, H. W Pabst, aki korábban a Hohenheimi Mezőgazdasági Akadémiát is irányította, 1850-től 1861-ig a Magyaróvári Mezőgazdasági Tanintézet igazgatója volt, majd Bécsben a mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó minisztériumban tanácsos lett. A hazai szakemberek és a külföldi szakoktatás kapcsolata szempontjából különösen fontos a Württembergben alapított Hohenheimi Mezőgazdasági és Erdészeti Akadémia. Az intézménynek 1818 és 1893 között 208 magyar állampolgárságú hallgatója volt! Az e tartományban folyó oktatás összegzéseként „megállapítható, hogy a kis Württemberg a 19. század eleje óta az egyik zászlóvivője volt a gazdasági közoktatás fejlesztésének. Átvette és továbbfejlesztette a kontinens más országaiban eredményesen kipróbált formákat, intézményeivel a német szövetségen kívül is hatást tudott kifejteni a mezőgazdaság fejlesztésére." A szervezett gazdaképzés (rendszer) kialakulása a század második felében (a német, a svájci, az osztrák, a francia, a dán és a németalföldi rendszerek) c. rész az európai mezőgazdasági fejlődés 1870-es években bekövetkezett változásaiból indul ki. A nagy fordulatot elsősorban a termelés és a termelékenység növekedésével lehet jellemezni, amely „paradox módon egyidejűleg zajlott a nyugat-európai országokban a gazdasági válság nyomán jelentkező agrárkrízissel."'A szerző a külföldi szakirodalom eredményei alapján nagy ívű összehasonlítást végez, amelynek „alapja az agrárnépességből egy főre és a megművelt területek egy hektár nagyságára számított mezőgazdasági produktum." Magas, közepes és alacsony mezőgazdasági rátával rendelkező országokra osztja az európai államokat, szemléletes táblázatba foglalva láttatja az eltéréseket. Ausztria-Magyarország a harmadik csoportba, Oroszország, Spanyolország, Portugália és Lengyelország társaságába tartozott agráreredményei alapján. A fenti szempontrendszer együttes figyelembevételével, a mezőgazdasági termék növekedésében 1870 és 1910 között az alábbi sorrend alakult ki: Dánia, Németország, Hollandia, Belgium, Franciaország, Írország, Nagy-Britannia, Olaszország. „A mezőgazdasági termelés növelésének egyik eszköze volt a racionális üzemvezetést elősegítő szakképzési rendszer. A munkaintenzitást fokozó eszköz az átalakuló üzemstruktúrának megfelelően, az állami beavatkozás hatására épült ki az egyes országokban." Szávai Ferenc részletesen bemutatja a gazdaképzési rendszerek kiépülését a téma szempontjából legfontosabb országokban, amelyek megegyeztek az agrárprodukció szempontjából az élvonalba soroltakkal. Terjedelmi okok miatt a témáról részletesebben sajnos nem szólhatunk, pedig pl. Dánia magas agrárkultúrájának okait vizsgálva megtudjuk, hogy a dán parasztok felszabadítására már 1788-ban sor került, „amely megnyitotta az utat a mezőgazdaság fejlődése felé" olyan körülmények között, amikor „a dán mezőgazdasági termeivények nagy részét családi gazdaságokban állították elő." Ennek a nevelésnek és gazdaképzésnek „kiemelkedő intézménye volt a népfőiskola. Ezeket a felnőttek képzésére hozták létre, a férfiak számára öt hónapon át télen, a nők részére pedig egy nyáron három hónapos képzési idővel." Dániában már az 1880-1890-es években megszervezték a mezőgazdasági tanácsadók szolgálatát.