Századok – 1998

Történeti irodalom - Szávai Ferenc: Gazdaképzési rendszerek a mezőgazdasági szakképzés története a XIX-XX. századi Európában (Ism.: Huszár Zoltán) V/1188

1188 TÖRTÉNETI IRODALOM vállalása, a kollektív akarat tiszteletben tartása, a szaktársak iránti bizalom, a szervezet belső fegyelmének vállalása. Összefoglalja a szakszervezetek intézményesülési folyamatát, a szakszervezetek szociális, segélyező tevékenységét. A szerző nem idealizálja a szakszervezeti tagság áldozatvállalását, hisz nagy részük közömbös volt, de nem volt kevés azok száma, akik szívesen vállalták a tömegmegmozdulásban való állandósuló részvételt. A szerző elitkutatást is végzett. 129 olyan személyt vizsgált, akik közvetlen hatást gyakoroltak a szakszervezeti és szociáldemokrata mozgalomra. A vezetők nagy része munkás, illetve kisiparos családból származott, míg az alkalmazott, értelmiségi környezetből 27%. Alacsony volt a földműves családi származás. Dominált a vidéki születés, noha a tíz legfontosabb vezető fővárosi volt. Magas volt a zsidó származásúak száma, míg az értelmiségiek részvétele szembetűnően alacsony. Az első generációs vezető (1830 után születtek) betegpénztáriak többsége a politikai aktivitás mellett.volt, egyharmaduk ellenezte. Az 1870-1880-ban születettek tették naggyá a magyar szociáldemokráciát. A szerző a mű záró fejezetében a magyar szocialista gondolkodással foglalkozik. Bemutatja Garami, Kunfi, Szabó Ervin szerepét a mozgalomban és az elméleti útkeresésben. Ismerteti a szocializmus tömegértelmezését és felvillantja Jászi Oszkár radikalizmusának szociális vonásait. A. Ajrapetov magas színvonalúan oldotta meg a vállalt feladatot. Komplexitásra való törekvése sikeres és példamutató. Az általa alkalmazott módszer mélyebb betekintést nyújt a munkásság életvitelének, gondolkodásának árnyaltabb megismeréséhez. Következtetései tudományosan megalapozottak, nélkülöznek mindenféle politikai előítéletet. Az elsődleges forrásokra épülő, s a hazai történetírás eredményeit jól hasznosító munka fontos olvasmány a téma iránt érdeklődők számára. Varga Lajos Szávai Ferenc GAZDAKÉPZÉSI RENDSZEREK, A MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZÉS TÖRTÉNETE A XIX XX. SZÁZADI EURÓPÁBAN (Pannónia Könyvek Pécsi Tudománytár, sorozatszerk.: Dr. Szirtes Gábor) Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Pécs, 1996. 256 o. Hiánypótló munkát tart kezében az olvasó és a téma iránt érdeklődő kutató, hiszen Szávai Ferenc monográfiája a téma teljeskörű, komparatív jellegű bemutatására vállalkozott. Ezidáig hasonló jellegű hazai összegzés, a recenzens ismeretei szerint, nem készült. A szerző a Bevezetésben meghatározott célt hatalmas forrásbázisra — külföldi és magyarországi szakirodalomra, valamint levéltári anyagra — támaszkodva, alapos feldolgozó és elemző munkával, korrekt tudományos eszközökkel valósította meg. ,,A könyv a mezőgazdaság fejlődését elősegítő tényezők közül a szakmai ismereteket közvetítő eszközök fejlődéstörténetét mutatja be. A termelési tényezők (föld, tőke és a munka) közül elsősorban az „intelligencia" kialakítását, a munkavégzés javítását szolgáló eszközöket foglalja össze gazdaképzés címszó alatt. A szervezett mezőgazdasági képzés keretein belül a többfokozatú képzési rendszerek, egyesületek és szövetkezési gyakorlat legfontosabb közvetítőit mutatja be a 19. századtól kiindulva a 20. század második feléig." A mezőgazdasági szakképzés történeti fejlődésének vizsgálatakor foglalkozik az akadémiai képzési formával is, de mindvégig az alsó- és középfokú képzési rendszerek bemutatását tartja legfontosabb feladatának, ezek tömegmérete miatt. A négy fejezetre tagolt munka szakmai erényei közül a téma összehasonlító szempontú megközelítése emelhető ki. Ezen szerzői módszer azt eredményezi, hogy minden esetben össze tudjuk vetni az európai — elsősorban nyugat-európai — helyzetet a hazai viszonyokkal. A mezőgazdasági szakképzés fejlődése a 19. században c. fejezet első részében a szakmai „racionalizmust" (tudományosság) mutatja be a mezőgazdaság fejlődésében, valamint az ezen elvre épülő első tanintézeteket veszi sorra. A területenkénti eltérő helyzetet alapvetően az agrárforradalom időbeli eltéréseivel magyarázhatjuk. Míg pl. Németalföldön a 17. században kezdődött az agrárszektor gyökeres átalakulása, addig Németországban és Dániában (e két ország mezőgazdasági szakképzése volt a legnagyobb hatással a magyarországi gazdaképzésre!) az 1790-1800-as években, Ausztriában, Itáliában és Svédországban az 1820-1830-as években, a „peremrégiónak" számító Spanyolországban és Oroszországban csak az 1860-1870-es években.