Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
112 CSERNUS SÁNDOR egyes elemei (s a török elleni csaták leírásai, a Blanc, vagy a Blancus) is a Balkánról eredeztethetők.190 Mindenesetre, — legalábbis adataink szerint — az „északi oldalról" érkező hírek „fehér lovagról" egyáltalában nem tudnak. Ez persze nem zárja ki, hogy az „északi" irányból Nyugat felé terjedő információk névanyaga, mint például az „Onidianus" (.Hunyadius, Hunyadianus, sőt, talán „Hunyadijános"...)-változat is, módot nyújtson Franciaországban az olyan típusú legendás képzettársításokra, mint amilyet Du Clercq-nél (Onidianus - Ovidianus) is láthattunk.191 Az alaposabb elemzések tehát alátámasztják, hogy mindkét változat (az északi „Onidianus" - „Ovidianus" és a déli „Blanc" - „Blancq" egyaránt alkalmas lehetett egy „fehér lovag"-mítosz kialakítására és táplálására, ha „előkészített hátteret" és kellőképpen „fogékony környezetet" talál: az „Onidianus" név könnyen elhelyezhető a többnyire Jeruzsálem visszafoglalását is sikerrel megvalósító regényes történetek (Othovien, Octavianus...) hősi alakjai közé, a „Blanc" pedig (aki a világraszóló győzelmét Nándor/e/térvárnál, (azaz NanderaZba falainál) aratta, logikusan kapcsolódik a hitetlenek ellen harcoló legdicsőbb lovagok képéhez, akik (csillogóan) fehérbe (esetleg fehér páncélba) öltözött bajnokai a kereszténységnek, az arc/ie-típus Nagy Károlytól — mint láttuk — akár a „vitéz lovagként" meglehetősen atipikus III. Frigyesig).192 190 Jó példa erre a rigómezei ütközetről, vagy a későbbiekben Bizánc közbejöttével a nyugati fejedelmi udvarokba eljuttatott információs anyag, melyet a nyugati kereszténység informálása, az összefogás megteremtése és a keresztes hadjáratra buzdítás céljából küldtek rendszeresen a fenyegetett helyzetben lévő keleti keresztények. Uo., 96-97. 191 Hunyadi nevének latin változataira lásd Fejér, G.: Genus et incunabula et virtus Joannis Corvini de Hunyad, regni Hungáriáé Gubernatoris, Argumentis criticis illustrata, Buda, 1844., 16-17. 192 A „fehér" (blanc) szó a franciában frank eredetű, s első előfordulását éppen a Roland Énekben jegyzik (1080k: „blank"- azaz „csillogó", „ragyogó"- értelemben), méghozzá Nagy Károlyhoz kapcsolva, akinek a szöveg szerint „fehéren ragyog a szakálla", a szaracén követekkel való találkozás alkalmával „fehér szőnyegen ül", a „szaracént elkápráztatja Nagy Károly látása, aki fehér, ragyogóan fehér", de a harcra kész keresztény bajnokokon a szaracénokkal szembeni csatához való felsorakozáskor „vakító fehéren ragyog" a páncélzat. Greimas, 72. Ebben az időszakban már - számos más forrással is alátámasztva a „hitért, ill. a szaracénok ellen harcoló fehér lovag" képe egyre inkább közhelynek számíthatott A burgundi udvarban a Lohengrin-történet a legnépszerűbbek közé tartozott, mint ahogy általában véve is a versben és prózában és különböző nyelveken ekkor már igen elterjedt „Arthűr-mondakörben" a legnépszerűbb kerekasztal-lovag a „fehér" Lancelot. így a Lancelot-mondakör („Chevalier au Cygne - Hattyűlovag) fehér lovagjától, mint láttuk III. Frigyesig minden, az elemi feltételeknek megfelelő (vagy olyanként bemutatott...) lovag „esélyesként" indul, miközben ha valakit „Fehér Lovagnak" hívnak, de funkcionálisan nem tölti be küldetését, azzal a „Fehér lovag"-mítosz nem fonódik egybe. Tudjuk ezen kívül, hogy a nikápolyi csatát követően János gróf hazaérkezése örömére apja, Merész Fülöp a hitetlenek elleni harcra lovagrendet alapított („Az Arany Fa Rendje") melynek rendjelén „fehér sas és fehér oroszlán" (ez utóbbi nyilvánvalóan a korabeli burgund hercegi címer — egyébként vörös színű — oroszlánjának az alkalomhoz igazítása). A „Voeux du Faisan" ünnepség alkalmával fehér ruhába öltözött lovagok állnak díszsorfalat. V ö.: Chanson de Roland, (Gautier-kiadás), 16 (110), 156 (550-553). (Roland-ének, 19 (110), 29 (550-553)Bourassin, 85-86, 274-275. A „funkcionálisan" nem, de névben „fehér lovagra" Langlois, Ch. V: La vie en France au Moyen Age de la fin du XIIe au milieu du XlVe siède d'après les romans mondains du temps, Paris, 1924., 323-329. A keresztények élére álló fehér lovag képe kapcsolódik Szent Olaf (1015-1030), valószínűleg Szent Demeter története által ihletett, Snorri Sturluson-féle (1178-1241) legendájához is. Gyóni, M.: Les variantes d'un type de légende byzantine dans la littérature ancienne-islandaise, Acta Ant. Sc. Hung., n° 4, (1956), 295-311.
