Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
ZSIGMOND ÉS A HUNYADIAK A FRANCIA TÖRTÉNETÍRÁSBAN 111 tinápolyi keltezésű levél viszont, melyre a történet alapozódik mindenesetre francia nyelven íródott, s nincs arról információnk, hogy fordításról lenne szó. Hunyadi János alakjának újabb feltűnése a Konstantinápoly elestét követő általános megdöbbenéshez, riadalomhoz és a megmentőben való reménykedéshez köthető. így Mathieu d'Escouchy-nál 1456-ig, a törökkel kapcsolatos ügyeket illetően folyamatos a jelenléte, Jean Chartier-nál (és vele együtt Jacques Du Clercq-nél) viszont már inkább az újabb nagy eseményhez, a nándorfehérvári diadalhoz kötődik, míg a Chastellain krónikájából megmaradt részek kizárólag az utóbbihoz kapcsolják. Hunyadit nevén csak a legkorábbi forrásrészletek nevezik (Wavrin: Joannes de Hoignac", illetve „Huniadé"), később már soha. Az ún. „első generációs" történetíróknál szereplő változatok, akik inkább a 15. század első felére koncentrálták tevékenységüket, mind deformált, vagy deformált és költött neveket tartalmaznak, a következők: „le Blanc", illetve „Jannus, Blanc de Honguerie" és, ßlanc de Honguerie, nommé Janus" (d'Escouchy); „Onidianus" (d'Escouchy, Chastellain), „le chevalier blanc" (Chartier) „chevalier Blancq" (az előzőből eredeztetve, „pikárdiai" végződéssel), „Guillaume Blanc/Blancq" (Chartier, Du Clercq), illetve „Ovidianus" (Du Clercq).189 Némileg más a helyzet a 15. század „második" nagyobb francia és burgund történetíró generációjával (Commynes, Olivier de la Marche, Jean Molinet), akik valamilyen módon — ha bizonytalanul is — a „fehér lovag" elnevezést teszik magukévá, s Hunyadi Jánosról mindhárman Mátyással kapcsolatban beszélnek. Közülük a legtisztább értelemben Commynes használja ezt a megjelölést, s mint láttuk egyszerűen csak „Chevalier Blanc"-ként említi. Míg az egyik burgundi történetírónk (Olivier de la Marche) „le blanc chevalier"-пак mondja (s nem „chevalier blanc"-nak, és kisbetűvel, tehát nem ragadványnévként használja), a másik (Jean Molinet) pedig — talán még nagyobb távolságtartással — a ,ßlanc, chevalier comme l'on disoit" változatot adja, s bizony ez a „Blanc", „akit lovagnak mondanak"-megoldás nem a legpozitívabb megközelítést sugallja, és mítoszteremtésre aligha alkalmas... De egyben áttételesen mégiscsak jelzi, hogy létezik egy ilyen elképzelés is, hiszen ebben a megfogalmazásban nyilvánvaló a szembehelyezkedés egy legalábbis embrionális szinten már meglévő, „kezdődő" mítoszteremtő szándékkal. A „fehér lovagra" vonatkozó információk (vagy legalábbis ezt a rá vonatkozó legendát gerjeszteni képes adatok) származási helyének azonosítása több szempontból a segítségünkre lehet a „Hunyadi-mítosz" létrejöttének magyarázatában. Mint ismeretes, a kereszténység keleti részéből érkező hírek több lehetséges közvetítő közeg segítségével, de döntően két útvonalon érkezhettek a francia területekre: eszerint Keletről Nyugat felé volt egy északi (a Duna völgyét követő) és egy déli (Balkán-Lombardia-Róma-Rhőne völgye, illetve a Mediterraneum keleti részből érkező Bizánc-Velence-Róma-Genova közbejöttével működő tengeri) információs vonal. Közülük a „déli" útirány immár évszázadok óta töltötte be feladatát, s kétségtelenül sokszínűbb, élénkebb és aktívabb volt: a Hunyadira vonatkozó részletesebb anyag is valószínűleg a Balkán (főleg Bizánc), illetve Itália felől érkezett a francia nyelven alkotó történetírók látókörébe, s minden valószínűség szerint a „fehér lovag"-mítosz 189 Összefoglalva lásd Csernus, A „Fehér Lovag"..., 93-94.
