Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
110 CSERNUS SÁNDOR rályságot... "18 6 Sőt, ennél is tovább megy, amikor Mátyás királlyá választásában Isten beavatkozását is látja, amit azzal magyaráz, hogy „talán a mi Urunknak kedvére voltak az atyja által tett hajdani szolgálatok". Hunyadi Jánost tehát — s nem véletlen, hogy pont Commynes emlékiratainak esetében — a 15. század politikai életének valószerű, kiegyensúlyozott szereplőjeként ismerhetjük meg, s mindez annak ellenére történik, hogy a legvilágosabban és legegyértelműbben éppen a lovagság értékrendjével számos alkalommal szembehelyezkedő Commynes használja rá a az eredetileg inkább a lovagkori, ideálhoz közelebb álló ,Fehér Lovag"-nevet. Az sem kizárt, hogy ennek a névnek az ilyen természetes használatát nem — vagy nem csak — francia nyelvterületen szokhatta meg, hanem hallhatta számos — főleg itáliai — diplomáciai akciója során, mint egy közismert személyiségre általánosan elfogadott megjelölést. Commynes szövegében — akit egyébként is a középkori mítoszok lebontójaként mutat be a Commynes-életmű egyik legavatottabb szakértője — mindenesetre Hunyadi a „Fehér Lovag", ám ennek a „Chevalier В1апс"-пак a régi lovagság mítoszaihoz nincs semmi köze.187 Összefoglalásul tehát megállapíthatjuk, hogy a Hunyadi János (a „Grand Comte de Hongrie" -ra, azaz a nádorra vonatkozó néhány megjegyzést leszámítva) az első olyan személyisége a magyar történelemnek, aki nem uralkodó, illetve uralkodó család tagja, és a francia történetírásban mégis igen jelentős helyet kapott, olyannyira, hogy név szerint is ismert személyiség lett.188 A Hunyadira vonatkozó hírek—a törökellenes harcainak sikere miatt — az 1440-es évek közepétől kezdődően jutnak el először a francia historiográfia lapjaira, majd több-kevesebb rendszerességgel folyamatosan olvashatunk róla, mégpedig elsősorban a burgundi herceg mind aktívabb mediterrán politikájának hozadékaként. Az első információkat — az ifjabb Wavrin beszámolóját — úgy tűnik, történetíró rokonán kívül nem használta föl senki. (Ha esetleg az al-dunai hadjáratról szóló beszámolónak komolyabb híre támadt, úgy annak még Chastellain krónikájában lehetett nyoma, de — mint láttuk — a krónikából az 1432 és az 1452 közötti rész hiányzik.) Az utazó, diplomata és történetíró Gilles Le Bouvier, aki az eseményekkel megközelítőleg egyidőben írt, a törökellenes harcokról természetesen ugyancsak tájékoztatott, de arról nincs szó nála, hogy ezeket a sikereket személyhez — egyetlen személyhez — kösse. Mivel a legkorábbi rész (Wavrin elbeszélése) csak később került be a történeti munkákba, úgy tűnik, hogy valójában Mathieu d'Escouchy krónikája „léptette be" Hunyadit a francia nyelvű történeti irodalomba. Erre alkalmat az 1448-as rigómezei („Cossova") ütközetről Franciaországba érkezett beszámoló kínált számára. Nem tudjuk biztosan, hogy a szöveg eredetileg milyen nyelvű lehetett, az a konstan-186 Commynes, 522-524., DLF és Fauier, Dictionnaire..., 293. 187 Ezt a folyamatot átfogó tanulmányban elemzi Dufournet, J.: Destruction des mythes dans les Mémoires de Philippe de Commynes, Genève, 1966., v. ö. továbbá Csernus, A „Fehér Lovag"..., 96-97. 188 A Grand Comte de Hongrie megjelölést a francia történetírás Jolsvai Leustákra (Nikápoly) és a két Garai Miklósra használta. Párizsi tartózkodásaik alkalmával a Garaiak címert is kaptak a francia királytól, illetve a királyi tanácsba fogadták őket. Szerepükre lásd Mályusz, Zsigmond király..., Wertner M.: A Garaiak, Sz., No 31 sz. (1897), 903-938., Engel, A Zsigmond bárói: rövid életrajzok, MZSKK I., 416-420, 422-424.
