Századok – 1998

Dokumentumok - Tischler János: Az MSZMP és a lengyelországi válság 1980–1981 V/1133

1136 DOKUMENTUMOK amennyire lehetséges, vérontás nélkül, s csak a minimálisan szükséges „adminisztratív" eszközök bevetésével oldják meg.2 Az 1970-es éveket követő viszonylagos fellendülés után Magyarországon is éppen a '80-as évtized elején kezdtek mutatkozni a gazdasági válság egyre szaporodó jelei. Előbb stagnált, majd lassan süllyedésnek indult az életszínvonal, miközben folyamatosan érkeztek a hírek a lengyelországi sztrájkokról. A magyar társadalom egy részében az a vélemény alakult ki, hogy a két esemény között ok-okozati összefüggés van, ezt az érzést pedig saját jól felfogott érdekében a Kádár-féle pártvezetés — amely a lengyel válság magyar belpolitikai hatásait tekintve és szintén 1956-ból okulva erősen tartott a lengyel helyzet magyarországi kisugárzásától, a „lengyel ragály" átterjedésétől — mintaszerűen megszervezett, hazug és visszataszító propagandájával mindinkább felerősítette és meglehetősen sikeresen hangoztatta. Önmagának ugyanakkor a legfelső magyar pártfórum, főként Kádár, minduntalan azt bizonygatta — nem is minden alap nélkül —, hogy saját irányvezetésük 1956-57 óta helyes és hatékony, a magyar társadalom egészében véve követi az MSZMP politikáját, elfogadja és magáénak tartja azt. (Egyébként a lengyel pártvezetés odahaza megkísérelte kijátszani a „magyar kártyát" saját nemzetével szemben: Lengyelországban 1981 októberében bemutatták az „így történt" című dokumentumfilmet az „1956-os magyarországi ellenforradalomról", hogy a „magyar forgatókönyv" felelevenítésével is megrettentsék — mint kiderült, sikertelenül — a lengyeleket.) A lengyel belpolitikai helyzetet súlyosbította a gazdaság állapota, amely még KGST-mércével is drámai volt. Csökkent a termelés, megszakadtak a vállalatok kapcsolatai, együttműködés helyett mindennapossávált a gyárak között az „áruért-árut" típusű csere. Súlyos problémát jelentett, hogy nagyon sokat romlott az ellátás, egyre nehezebb volt beváltani az újból bevezetett jegyeket (1981. áprilisától jegyre adták a vajat, a lisztet, a rizst, a kását, júniustól a tejport, a búzadarát és a gyermekruhákhoz használatos mosóport). Egyes országrészekben hiány volt alkoholból és cigarettából, s maga a pártvezetés szándékosan is idézett elő hiányokat, igyekezvén az ellátási nehézségeket a „Szolidaritásra" hárítani. (Ugyanakkor hatalmas készleteket halmoztak fel a bevezetendő hadiállapotra gondolva.) Csökkent a termelés, nem annyira a sztrájkok, mint inkább az irányítási rendszer szétzilálódása és az ellátási nehézségek miatt, amelyek elsősorban az alkatrész- vagy nyersanyagimporttól függő vállalatokat sújtották. Nőtt az inflációs nyomás, 1981 tavaszán már mintegy 300 milliárd zlotyra becsülték az árufedezet nélküli pénzt. Bizonyos magántranzakciókat — lakás- vagy autóvásárlást — dollárban kezdtek intézni (abban is számoltak). Nőtt a külföldi adósság, csökkent az export. Mind a kormány, mind a „Szolidaritás" apokaliptikus látomásokat festett a közelítő télről: áramkimaradás, szén- és kokszhiány lesz, kikapcsolják a központi fűtést, akadozik majd a gázszolgáltatás jegyre adják a kenyeret. 1981 őszén — immár minden meggyőződés nélkül —, a lengyel vezetés ismét megpróbálkozott azzal, hogy beillessze a „Szolidaritást" az általuk ellenőrzött intézmények rendszerébe. Javasolták, hogy alakítsák meg a Nemzeti Megegyezés Tanácsát, ez lényegében a népfront új változata lett volna. Ezt a javaslatot viszont a „Szolidaritás' ' 2 Az 1956-os magyar forradalom lengyel összefüggéseire vonatkozóan lásd: Az 1956-os magyar forradalom lengyel dokumentumai. Összeállította, fordította és a bevezető tanulmányt írta: Tischler János. Budapest, 1956-os Intézet-Windsor Kiadó, 1996, 248 old.