Századok – 1998

Dokumentumok - Tischler János: Az MSZMP és a lengyelországi válság 1980–1981 V/1133

DOKUMENTUMOK 1135 magukat arra, hogy harcoljanak a szabad szakszervezeti mozgalomért", abban a reményben, hogy „képviselőink nemsokára találkozhatnak, hogy kicseréljék szakszervezeti tapasztalataikat". Ezt a nyilatkozatot mind a lengyel pártvezetés, mind a többi kommunista ország vezetése hisztérikus dühkitöréssel támadta. Moszkvában egyenesen „szocialista- és szovjetellenes orgiának" nyilvánították a kongresszust, s közzétették az SZKP KB nyilatkozatát, melyben leszögezték, hogy „határozott és radikális lépéseket" várnak a lengyel vezetéstől. Jóllehet a hadiállapot bevezetésével kapcsolatos első tervezetek már egy évvel korábban elkészültek, majd fél évvel később hozzáláttak pontos kidolgozásához is, a tényleges megvalósítás 1981 októberétől indult el, amikor is az Edward Giereket 1980 szeptemberében a pártvezetői tisztségben felváltó Stanislaw Kania helyét szinte egyöntetű szavazás nyomán Wojciech Jaruzelski vette át (egyben 1968 óta honvédelmi miniszter, s 1981 februárjától miniszterelnök). Afunkciók halmozása ez esetben azt jelentette, hogy a döntéshozatal rendkívül leegyszerűsödött. Ezen a háromnapos KB-ülésen harcias volt a hangulat: „a pártnak meg kell mutatnia erejét", „a párt meg akaija változtatni irányvonalát", „elveti a megegyezés vonalát", „aki a Politikai Bizottságban rendkívüli eszközöket is hajlandó igénybe venni, az marad, aki nem — az távozzon", „e forradalmi helyzetben forradalmi eszközökhöz kell nyúlni", ezek egyike az, hogy „a hadsereg veszi át a hatalmat" — ilyen hangok voltak a legfelsőbb pártfórumon. Az ellenfél gyötrésével egybekötött halogató taktika kimerült, miután bizonyos fokig beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Október 24-én közlemény jelent meg arról, hogy — először falun — megkezdték tevékenységüket a katonai területi operatív csoportok. Egy hónappal később pedig megjelentek a városokban, azaz a gyárakban és a helyi közigazgatási intézményekben is. Aznap, amikor befejeződött a KB októberi plénuma, a minisztertanács határozatot hozott arról, hogy két hónappal meghosszabbítják a leszerelés előtt álló katonák szolgálati idejét. Ez a korosztály 1979 őszén vonult be, ezért feltételezték róla, hogy nagy mértékben immúnis, nincs kitéve az „ellenforradalmi erők" kártékony hatásának. Lassan utolsó szakaszba érkeztek a „Szolidaritás" elleni támadás előkészületei. П. Leonyid Brezsnyev már 1980 nyarától folyamatosan nyomást gyakorolt a „lengyel elvtársakra", hogy „menjenek át ellentámadásba", és állandó harckészültségben voltak a Szovjetunió nyugati katonai körzetei, valamint a Lengyelországban és az NDK-ban állomásozó szovjet csapatok. Emellett a szovjet sajtóban — majd a példa nyomán a Varsói Szerződés más államainak tömegtájékoztatásában is — teljesen megszokottá váltak a,,Szolidaritás" elleni agresszív támadások, illetve a lengyel pártvezetés bírálata, annak határozatlansága miatt. A nyomásgyakorlásból kivették részüket Lengyelország más szomszédai is, amelyek szintén rendkívül élesen reagáltak a lengyel eseményekre. Erich Hoenecker és Gustav Husák a mielőbbi „testvéri" fegyveres beavatkozást szorgalmazta, ezt azonban a Kreml engedélye nélkül nem tehették meg. Hozzájuk képest valamelyest más volt Kádár János magatartása. Természetesen ő is azt kívánta, hogy vessenek véget annak, ami Lengyelországban zajlik, ugyanakkor 1956-os tapasztalataiból kiindulva azt hangsúlyozta a lengyel testvérpárt vezetői előtt, akiket rendkívül érdekelt Kádár véleménye, hogy mindezt a lehető legkisebb áldozattal,