Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
108 CSERNUS SÁNDOR érdekes lesz majd az a rövid megjegyzés is, melyet Philippe de Commynes Mátyásportréjánál találunk. Olivier de la Marche, akit a lovagkor utolsó történetírójának tartanak, valóban döntően a lovagsággal összefüggő erkölcsi értékek, látványosságok, illetve a lovagi élet legapróbb rezdülései iránt mutat mindenekelőtt fogékonyságot. Az egyéb témákat illetően viszont Emlékirata meglehetősen szelektív, a török kérdés is (pl. Konstantinápoly megmentésének problémája) csak akkor érdekli, amikor az valamilyen módon a burgundi udvarhoz köthető. így a török által végveszélybe sodort Bizáncról a bizánci császár Jó Fülöphöz küldött segélykérő küldöttségével (1442-1443) összefüggésben szól, ezenkívül kitér a ,JLancelot de Hongrie" (V. László) Luxemburggal kapcsolatos követeléseire is.178 A „Voeu du Faisan "-ünnepség legszínesebb leírását ő hagyja az utókorra. Karrierje végén a burgund, majd a burgund-ausztriai uralkodóház hűséges híveként Szép Fülöp főherceg nevelésével foglalatoskodott, s emlékiratait is tanítványa épülésére szánta.179 Mindezek ismeretében, első pillantásra meglepő lehet, hogy a „lovagság utolsó dalnoka" {„le dernier chantre de la chevalerie") Emlékirataiban Hunyadi Jánosról, a legendás „Fehér Lovagról", említést sem tesz, de nem szól a nándorfehérvári diadalról sem (ebből is látszik, hogy az olyan fegyvertények, amelyekben nem volt bizonyítható burgundi részvétel, nem fontosak számára). Abban a Prológusban viszont, melyet 1490-ben ír a már kész emlékiratai elé, és amelyben felhívja Fülöp nagyhercegnek a figyelmét az őt megillető jogokra, Hunyadi Jánost a „valachiai fehér lovag"-пак mondja, egy Mátyással sem nagyon szimpatizáló (később még idézendő) szövegkörnyezetben.180 A magyarázatot valószínűleg abban találhatjuk meg, hogy 15. sz. végének burgund történetírása — valószínűleg tökéletes összhangban a korábbi burgund, illetve az ausztro-burgund hagyományokkal — nem lelkesedett túlságosan a Hunyadi-családért, s különösen nem lelkesedett Hunyadi Mátyásért. Erre ráadásul — Mátyás törekvéseit s velük szemben folytatott politikáját figyelembe véve — minden okuk meg is volt.181 Úgy tűnik tehát, hogy Hunyadi János törökellenes harcainak pozitív visszhangja (hiszen a kereszténység védelmében elért, vitathatatlan sikerek csak elismerést érdemelhettek az európai fejedelmi udvarokban), végül is áldozatul esett a Hunyadi-család későbbi felemelkedésével szembeni ellenszenvnek: Olivier de la Marche nem is ejt róla egy szót sem. Különösen figyelemreméltó mindez, amikor látjuk, hogy Olivier lovag milyen gazdag fantáziáról tesz tanúbizonyságot akkor, amikor beveti minden képzelőerejét annak érdekében, hogy Frigyes császár személyéhez kötve alkossa meg a pogányok és hitetlenek elleni harcban vitézkedő, a kereszténységet megmentő, fehér gyolcsba öltözött hős lovag képét, aki a gyolcsot ellenségei vérébe mártva „hozza létre" Ausztria vérvörös, fehér keresztes zászlaját...182 Tekintettel 178 Doutrepont, La littérature..., 45-447., De La Marche, (Michaud-Poujoulat), 303-306. 179 De La Marche, 478-489. A „Voeu du Faisan" (Lille, 1453. febr. 19.) funkciójára lásd: Bourassin, 267-296., Huizinga, J.: A középkor alkonya, Bp., 1976, 66-68. 180 De La Marche, 304, (előszó) 307-352. 181 Mátyás és a Habsburgok konfliktusaira lásd: E. Kovács P: Mathias Corvinus, Bp. 1990, 111-130. (legfontosabb irodalom: 196-197)., Kisfaludy K.: Mathias Rex, Magyar História, Bp., 1983, 95-108, 125-143. (biblio. 205-206.) 182 De La Marche, 310.
