Századok – 1998

Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47

ZSIGMOND ÉS A HUNYADIAK A FRANCIA TÖRTÉNETÍRÁSBAN 105 küzdelem fonalát, és beszél a Burgundi herceg (Jó Fülöp) fácán fogadalma"-ként („Voeu du Faisan") ismert, ünnepélyes külsőségek között nyilvánosságra hozott döntéséről, hogy személyesen is részt vesz a törökellenes küzdelemben (amire végül is nem kerül sor), és szól a török elleni hadi vállalkozás finanszírozása érdekében kivetett adókról is.166 Ugyanakkor Du Clercq nem elégszik meg egyetlen forrással: a nándorfehérvári diadal lejegyzéséhez, ő maga is említi, hogy két forrást használt. Az egyiket már d'Escouchy-nál megismerhettük; - ez annak a bizonyos Prágából érkezett levélnek a másolata, melyet krónikás társa is felhasznált, s ami esetleg újabb adalékot szolgáltat ahhoz, hogy a szóbanforgó levelet a lehető legszélesebb körben teijesztették, a nyugat-európai törökellenes propaganda érdekeinek megfelelően. A másik forrás a Chartier-féle, szóbeli információk alapján készített összeállítás szövege lehetett. Du Clercq — teljesen logikusan — ebben a sorrendben is hozza a szövegeket, és minden különösebb kommentár nélkül illeszti be elbeszélésébe. Kisebb, és többnyire lényegtelennek tűnő eltérések természetesen nála is vannak; mindenestre ezekből egyértelmű, hogy Du Clercq-nek is komoly gondja akad a nevek átírásával, illetve leírásával... Az így bekövetkezett név-elírások közül az egyik — éppen Hunyadi János személyének a legendás alakok felé közelítése szempontjából — esetleg nem teljesen lényegtelen. A Mathieu d'Escouchy-nál még Onidianus-ként szereplő személy Du Clercq-nél már Ovidianus lett, aki „Grusseusseberch"-nél aratott a törökkel szemben világraszóló győzelmet. Mindent összevetve, Du Clercq krónikája a burgundi udvar történetírásának, szellemiségének igen érdekes dokumentuma, s benne a máshonnan „kölcsönzött" részeket is a burgundi udvar mentalitása hatja át. Ennek része az is, hogy erőteljesebben hajlik a mítoszteremtésre és hogy az a részlet, ami Chartier előadásában viszonylag száraz és bizonytalan adatok halmazaként jelenik meg, Du Clercq-nél egy sokkal színesebb, lebilincselőbb verziót tár elénk.167 A 15. század méltán leghíresebb burgundi történetírójának, Georges Chastellainnek a Krónikája számos magyar vonatkozású kérdésben is becses információkat szolgáltat; - s minden bizonnyal szolgáltatna még többet is, ha a krónikának csaknem kétharmada nem veszett volna el. Chastellain, aki Krónikáját nagy valószínűséggel 1455 után kezdte el írni, tehetséges, igényes és körültekintő történetíró volt, és — mint láttuk — hú tükröztetője is a születő és nagyhatalomként kibontakozó burgund állam érdekeinek és az ott uralkodó mentalitásnak. Az 1419 és az 1475 közötti eseményeket átfogó munkának komoly, a magyar történelem szempontjából is minden valószínűség szerint igen fontos részei kallódtak el. A veszteség — érdekes módon — csaknem egyenletesen érinti a krónika szinte valamennyi fejezetét, és számunkra különösen sajnálatosak azok a hiányok, amelyek az 1422-1429, az 1431-1452 és az 1468-1470 közötti időszakra vonatkoznak.16

8

Valamelyest reménytkeltő az a körülmény, hogy a máig is egyetlen hozzáférhető, Lettenhove-féle kiadás óta még mindig 16(i

Uő., II., 195-200, 206-209, 237-242., Bourassin, 267-297. 167

Az Onidianus-Ovidianus megközelítésre lásd Csernus, A Fehér Lovag..., 95., A Du Clercqnél megjelenő magyar vonatkozású anyag jól integrálódik a „mitizálódó" történet általános koncepciójába. V ö. Du Clercq, II., 219-236. 168 Chastellainre lásd DLF, továbbá Doutrepont, La littérature..., 441-444, Perouse, G.: Georges Chastellain. Étude sur l'histoire politique et littéraire du XVe siècle, Acad. Royale de Belgique. Mémoires, 2e série, T. VII. Bruxelles, 1910., 3-160.