Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
ZSIGMOND ÉS A HUNYADIAK A FRANCIA TÖRTÉNETÍRÁSBAN 103 változatból dolgozott, s azt nem tudjuk megítélni, hogy beszámolójának forrása hányszoros átírásban állhatott a rendelkezésére. A szerzőben mindenesetre nem vetődik fel a gondolat (legalábbis jelét sem adja), hogy a győzedelmes Onidianus és a Blanc között bármiféle kapcsolat lenne, és az sem követel számára különösebb magyarázatot, hogy ez a bizonyos győzelmes Onidianus miért pont a cseh királynak (V. László) küldi meg a diadal hírét. Úgy tűnik, hogy d'Escouchy történetében az elsődleges a kereszténység sorsa, s hogy ezért az olyan vitéz kapitányok alatt harcolók tesznek a legtöbbet mint Hunyadi János, akinek személye körül, d'Escouchy esetében, a nándorfehérvári diadalt követően kezdenek kialakulni a mitikus elemek. A francia történetírás már említett hivatalos vonulata utolsó jelentősebb képviselőjének, Jean Chartiernek a tolla alól viszont az előzőeknél teljesebb, Hunyadi személyére talán máshogy, és bizonyos szempontból jobban koncentráló, és a hadvezért legendásabb formában bemutató kép rajzolódik ki. Chartier, aki az eseményekkel egyidőben, folyamatosan írt (illetve anyagába ugyanilyen elv szerint szerkesztette bele a máshonnan kapott, esetleg korábbi eseményekre vonatkozó információkat), legelőször az 1451-es (másoknál is szereplő) követség kapcsán szól a török veszély fokozódásáról és Magyarországról, majd pedig Bizánc elestét tartja olyan eseménynek, amelynek helyet kell kapnia a „Franciaország Nagy Krónikáiban".158 Magáról Hunyadiról nála először csak az 1453-as esztendőt követően esik szó; a törökellenes vállalkozások sikeres bajnokának az alakja a Bizánc elestét követő sokk-helyzet, és a megnövekedett nemzetközi-politikai aktivitás természetes komponenseként tűnik elénk. Hunyadi ekkor már úgy jelenik meg, mint aki a török elleni harc legavatottabb képviselője, akinek bemutatásakor az addigi sikeres küzdelmeinek egyfajta egyvelegét tárja elénk a krónikás.15 9 Chartier (folytatva a hozzá elérkezett tájékoztatások bemutatását és kommentálását) megjegyzi, hogy „egy másik jelentés arról szól, hogy egy bizonyos fehér lovag („chevalier blanc" - így, kis betűvel, nem névként), aki Magyarország marsallja („mareschal de Hongrie"), aki nem volt nemesember, hanem korábban mesterségére nézve is „mareschal" (patkolókovács, lovász) volt még mielőtt háborúzásra adta volna a fejét, s aki Magyarország kapitánya lett, hadrendbe állította a seregét..." s a törökök ellen kemény hadviselésbe fogott.160 Ezt követően Chartier egy meglehetősen zavaros eseménysorozatot ír le, melyben költői módon keverednek Hunyadi csatáinak bizonyos elemei, s — többek között — leír egy olyan győzelmes csatát, amelyben Hunyadi az egyébként vitézül verekedő törököt tönkreveri, és hat-hat fogoly törököt küld a pápához, a francia királyhoz és a burgundi herceghez. Valószínűnek látszik, hogy Chartier forrása szóbeli volt, vagy esetleg egy olyan írásra hagyatkozott, mely a szóbeli elbeszélés alapján készült.161 158 Chartier, П., 225. fej., 325-327. 159 Uő„ III., 258. fej., 40-42. 160 Uő„ III., pp. 40-41. A Hunyadi státusára tett megjelölés („Maréchal") a francia nyelvben frank eredetű szó, mely méltóságnéwé vált, de az eredeti frank szó („marshalk") valóban patkolókovácsot jelentett. Igen érdekes az a párhuzam, ami Johannitza (Kálóján, 1186-1207.) Villehardouin és Clari által is említett történetével kínálkozik. Hunyadi „patkolókovács", „lovász", „lócsíszár" (tehát alacsony) származása, és Johannitza hasonló státusa között talán nem kizárt, hogy analógia van. V ö.: Villehardouin, (ford. Szabics), p. 73., Clari, (Pauphilet), 50. 161 Chartier, III., 268. fej., 66-69., Lacaze, La politique..., I., 10-11.
