Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
96 CSERNUS SÁNDOR lovagrendek hálózata, egyes országok diplomatái vagy a pápai állam gépezetében tevékenykedő személyek voltak, egy-egy jelentősebb siker hírével — úgy tűnik—rendre kisebb-nagyobb csoportok járták be a kereszténységet, s ezáltal egyrészt hozzájárultak a figyelem ébren tartásához, másrészt rendszeresen informálták is a „közönségüket" mindarról, amit hallottak. Információjukat a történetírók is rendre felhasználták, és így leírásuk egyszerre mutatja a hivatalosabb és pontosabb tájékoztatás hatását és a történetek szóbeli előadású, színesebb, pontatlanabb de annál nagyobb hatású, mítoszteremtő erővel felruházott változatainak a megjelenését is.133 Krónikásaink az 1440-es évek közepétől kezdődően — eltérő terjedelemben és eltérő részletességgel ugyan — de többnyire nagy meggyőző erővel (és persze gyakran erős túlzásokkal is) mutatják be a kereszténység keleti frontján elszenvedett veszteségeket és elért reményt keltő sikereket, s ez utóbbiak így a távoli területekről érkező csodás, bátorító és üdítő eseményként kerültek rá, szinte automatikusan, a 15. század súlyos harcoktól terhelt Francia Királyság, Burgundia, Itália, Aragónia vagy éppen Anglia történetének lapjaira. A keresztes frazeológia, a kereszténység sorsa iránt érzett aggodalom, az összefogás, az európai közös fellépés szükségességének forrásaink által is képviselt gondolatával és szellemiségével gyakran igen éles ellentétben állt az a törökkel szembeni „reálpolitika", mely elsősorban az itáliai városállamok (főleg Velence és Genova) kereskedelmi érdekeinek de facto elsődleges volta következtében volt súlyozottan jelen a korabeli Európa „keleti politikájában": a francia és a burgund udvar krónikásainak leírásából jól tükröződik az előbbi, viszont nyoma sincs benne az utóbbinak... Mindez nyilvánvalóan a korábbi keresztes hagyományokból, a pápai udvar törekvéseiből a fejedelmi udvarok propagandájából, illetve a kollektív mentalitásban jelentkező várakozásból is következett.134 Ez is a magyarázata annak, hogy éppen Hunyadi János alakja, s a törökellenes harcokban elért sikereinek visszhangja volt az a témakör, mely (pártállásra való tekintet nélkül) a korabeli francia krónikások legfontosabb műveiben is helyet kapott és egy újabb fontos információ-csoportot alkotott. Az általuk közölt anyagban olvashatunk a „hitetlenek" ellen vívott küzdelem új fejezeteként Hunyadi megjelenéséről, törökellenes harcainak Nyugat-Európában is megismert főbb fejezeteiről, és a velük egyidőben s keresztény reményekkel szoros összefüggésben kibontakozó „Fehér 133 Chartier maga is hivatkozik ilyen hírvivőkre, többek között éppen a Hunyadi harcaival kapcsolatban szerzett információk begyűjtésével összefüggésben. (Chartier a forráskritikának egy sajátos változatát alkalmazza, amennyiben a hírhozókat, mielőtt az általuk elmondottakat „krónikába tenné", megesketi a Szentírásra, hogy amit elmondtak, igaz... Chartier, III., 278. fej., 66-69. 134 A frazeológia és a valóság közötti ellentmondásokra számos alkalommal felhívta a figyelmet a történetírás, a várnai csatát megelőző időszakra vonatkozóan lásd Teke Zs.: Hunyadi János és kora, Bp., 1980., 110-129. Valamennyi fentebb említett krónikásnál találunk példát a „Fehér Lovag" motívum különböző variációinak említésére. Ugyanez a kép megjelenik majd az olasz és a spanyol anyagban is, ami gyakorlatilag az egész „neolatin" területen való kétségtelen elterjedtségét bizonyítja. A teljesség igénye nélkül, csak kiragadott példaként idézhetjük az Aragóniai Beatrix támogatását is élvező Bandello történeti művét, aki Hunyadi Jánost ,glorioso capitano Giovanni Uniade", illetve a „Giovanni il Bianco" néven említi Málly F.: Matteo Bandello a Hunyadiakról és Kőszeg ostromáról, Magyar Nyelv, (1937) XXXIII, n° 151., 219-229., vagy a katalán változatot, mely legnagyobb hatást valószínűleg Joanot Martorell: Tirant lo Blanch с. 15. sz. végi regényében hagyott. Marinesco, C.: Du nouveau sur „Tirant lo Blanch", in Estudis Romanics, publ. A. Aramon I Serra, vol. IV, Barcelona, 1953-54.,137-205.
