Századok – 1998
Tanulmányok - Tófalvi Zoltán: Az 1956-os magyar forradalom visszhangja Romániában; Erdélyben V/989
998 TÓFALVI ZOLTÁN Gézát a Büntető Törvénykönyv III. fejezetének 327. paragrafusa alapján ítélték el 7, illetve 6 évi börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra.13 Dávid Gyula, Páskándi Géza, valamint a négy „bolyais" egyetemi hallgató peréhez szorosan kapcsolódik Varró János és Lakó Elemér tanársegédek bíróság elé állítása, majd még szigorúbb elítélése.1 4 Mindketten 1956 nyarán és kora őszén Budapesten tartózkodtak, doktori dolgozatukhoz gyűjtöttek dokumentumokat. Varró János Kós Károly életművéről írta doktori dolgozatát, amit később súlyosbító körülménynek tekintettek. Varró János minderre így emlékszik vissza: „Pesti tartózkodásom négy hónapja alatt a legkiválóbb, legbecsületesebb másképp gondolkodókkal kerültem kapcsolatba, köztük I. Tóth Zoltán akadémikussal, a Történelem Kar dékánjával, dr. Varga János dékánhelyettessel, Czine Mihállyal, Csatári Dániellel. Az értelmiség körében a hangulat valóban izzott, amit legjobban a szeptemberi írószövetségi konferencia, valamint a Károlyi Kertben rendezett Kodály-est mutatott leginkább, majd 1956. október 6-án Rajkék újratemetése. De szovjetellenes fegyveres forradalomról senki nem álmodott! Elutazásom előtt barátaim búcsúestet rendeztek, amelyet végigpolitizáltunk. Épp dr. Varga János foglalta össze a dolgokat, így: Itt nincs más lehetséges út, mint a pártvezetés óvatos, belső demokratizálása. Minden erőszakos megmozdulást csírájában fojtanának el a szovjet tankok. Október 23-aután azt hallom a rádióban, hogy ugyanaz a Varga János az egyetemi forradalmi bizottság alelnöke. Arra kellett gondolnom, hogy elment az eszük. Rohantam be az egyetemre, ahol minden kolléga a mi szobánkba szaladt. (Dávid Gyulával egy irodában tartózkodtunk). Mi lettünk a „magyar szakértők". Mi ismertük közelebbről a szereplőket és a helyzetet. Hát persze, hogy egy pillanatig sem hittem, miszerint a barátaim ellenforradalmárok, s ezt meg is mondtam, a tárgyaláson ez volt a fő vádpont ellenem: „kijelentette, hogy Budapesten forradalom, s nem ellenforradalom zajlik." A magyarországi forradalmi eseményekről és harcokról szemtanúk is beszámoltak. így a nagyváradi származású Istenes Gabriella II. éves magyarszakos tanítványom, valamint az öreg Kós Károly, aki így zárta beszámolóját: „Fiam, hálát adok az Istennek, hogy láttam a népemet, amint a gerincét kiegyenesítette. Ez minden áldozatot megér!" A mi baráti társaságunkat főleg az nyugtalanította, hogy a román hatalom a szokott diverzáns módszerével azt a hamis hírt kezdte terjeszteni, hogy az ellenforradalmár Magyarország el akarja venni Romániától Erdélyt. Vártuk, hogy mit hoznak a következő napok. November 4-ét hozták! Én meg november 5-én reggel az Egyetem folyosóján elsírtam magam. („S-avaietat, plângând soarta neamului maghiar." „Jajgatott, siratta a magyar nemzet sorsát." — olvasható a vádiratban. — Kiemelés: T. Z.) Csupán néhány napig tartott a forradalom, ám ez elég volt ahhoz, hogy a szovjet kommunizmus igazságában többé egyetlen normális erdélyi magyar értelmiségi se bízzék. De a románban sem! Az erdélyi magyarság valóban nem lőtt, nem harcolt - konkrét értelemben. De lélekben és lélektől lélekig nagyonis elevenen élte meg ötvenhatot! Lelepleződött előtte a proletár internacionalizmus hamis volta. Ennek következtében bátrabban mert 13 Uo. 14 Uo. 7.
