Századok – 1998
Tanulmányok - Tófalvi Zoltán: Az 1956-os magyar forradalom visszhangja Romániában; Erdélyben V/989
994 TÓFALVI ZOLTÁN A Várhegyi István által összeállított programtervezet jóval túlmutat a temesvári, bukaresti, brassói vagy más központokban megfogalmazott sérelmeken. Felvetette az értelmiségi hivatás, a tudományos kutatómunka kérdését is. Ehhez először a tanároknak kellett megszabadulniuk a merev, dogmatikus, a sztálinizmus minden sajátosságát magán viselő ideológiai kötöttségektől. A programtervezet ezért tartalmazta a tanári normarendszer felszámolását. Az orosz nyelv kötelező és minden karon egyenlő óraszámban történő tanítását mindenhol sérelmezték az egyetemi hallgatók. Természetes, hogy a kolozsvári programtervezetben is külön pontként szerepelt. A sajátos kisebbségi lét körülményei között ugyancsak természetes, hogy a programtervezet kitért a romániai magyar egyetemi hallgatók ilyen természetű gondjaira, sérelmeire. A magyar forradalom és szabadságharc 1956. november 4-én történt leverése után a romániai magyarságot, s ezen belül az egyetemi ifjúságot gyakran illették nemcsak az irredentizmus, revizionizmus, ellenforradalmiság vádjával, hanem antiszemitizmussal, szeparatizmussal is. Az 1956. november 5-i gyűlésen tételesen is megfogalmazta Miron Constantinescu a jól bevált diverziós vádat: Horthy Miklós fehér lovon, Ausztria felől indul Budapest és Erdély felszabadítására. A programtervezet egyértelműen fogalmaz: a kolozsvári magyar egyetemi hallgatók nem antiszemiták! Az erdélyi kultúra sokszínűsége és gazdagsága a legfontosabb összekötő kapocs. Várhegyi István javasolta, hogy a Bolyai Színházi Esték keretében hívják meg a bukaresti Jiddis Színházat, hogy az egyetemi hallgatók jobban megismerjék a zsidó kultúrát. Mindezt Csehi Gyula professzor antiszemita tendenciának minősítette, a magyar történelem és magyarságismeret tanításának igényét pedig a rossz emlékű, fasiszta hungarológiai elmélet 1956-os újrafogalmazásának. Az egyetemi autonómiára vonatkozó javaslat is jóval tágabb értelmezésű, mint a hasonló kísérletek. Várhegyi István a leningrádi Brodszkij akadémikus (Lityeraturnaja Gazeta 1956 júniusi száma) és Sőtér István tanulmányában (Magyar Felsőoktatási Szemle júliusi-augusztusi száma) talált rá azokra a modellekre, amelyek alapján — a kolozsvári körülményeket figyelembe véve — megszerkesztette a programtervezetet. Visszaemlékezése szerint mindezt közölte a Diákszövetség 19 tagú bizottságával: szándékában áll egy programtervezet bemutatása. Ahhoz, hogy a szükséges formális jelleget biztosítsák, egy hattagú szerkesztőbizottságot választottak. Tagjai: Kelemen Kálmán, Koczka György, Nagy Benedek, Gyöngyösi Gábor, Várhegyi István és Zalányi Ágota. 1956. november 17-én este letartóztatták Várhegyi István, 18-án pedig Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt, Nagy Benedeket. A Camenita loan hadbíró alezredesből, Lázár Tudorache hadbíró őrnagyból, Gherciciu hadbíró századosból és Iscrulescu Nicolae katonai ügyészből álló bírói testület a programtervezet szövegét a koncepciós céloknak megfelelően átírta, „kiegészítette", egyes részeket kihagyott, másokat felnagyított. Bár a programtervezetet Várhegyi István az Utunk szerkesztőségében két példányban gépelte — mindkét példányt a szekuritáté elkobozta! —, a vádiratban és az ítéletben mégis az szerepel, hogy Kelemen Kálmán terjesztette is. Az ítélet szerint Várhegyi Istvánt 1952-ben azért zárták ki a Bolyai Tudományegyetemről és az Ifjúmunkás Szövetségből, mert az „ellenforradalmi tevékenységéért" börtönben ülő Erős Lajos római katolikus plébános befolyása alatt állott. A diákszövetség 1956. október 24-én alakult meg, amelynek vezetésébe — az ítélet szövege szerint — a
