Századok – 1998
Tanulmányok - Tófalvi Zoltán: Az 1956-os magyar forradalom visszhangja Romániában; Erdélyben V/989
AZ 56-OS FORRADALOM VISSZHANGJA ROMÁNIÁBAN, ERDÉLYBEN 995 „vádlottak befurakodtak". Baróti Pál egyetemi hallgató, az országos diákszövetség egyik alelnöke, azt javasolta, hogy amíg megkapják az országos diákszövetség program-és alapszabálytervezetét, addig állítsanak össze egy munkatervet, amelynek alapján dolgozni tudnak. A munkaterv elkészítésére és szerkesztésére — olvasható az ítéletben — a következőket kérték fel: Várhegyi István, Nagy Benedek, Koczka György, Kelemen Kálmán, Gyöngyösi Gábor, Zalányi Ágota. Az október 24-i diákszövetségi gyűlés után néhány nappal Várhegyi István és Nagy Benedek megszervezte a munkaterv elkészítésével megbízott csoport első ülését, „ahol Várhegyi István vádlott egy egész sor javaslatot terjesztett elő, amelyeket a bizottság tagjai minden további nélkül megvitattak és elfogadtak. így Várhegyi István vádlottat bízzák meg, hogy szerkessze meg és iktassa a munkatervbe az általa javasolt gondolatokat. Ezzel valójában figyelmen kívül hagyták az országos vezetőség megbízását, és az RMP Központi Vezetősége Politikai Bírója utasításaival ellentétben, ahelyett, hogy elkészítették volna a diákszövetség munkatervét, egy programjavaslatot készítettek, amely egy egész sor antidemokratikus, a diákszövetség céljaival és érdekeivel ellentétes, teljesen idegen követelést tartalmazott."7 Ilyen „teljesen idegen követelés" volt — a kommunista hatalom szemében —: „A magyar ifjúság nemcsak nyelvében és irodalmában egy, hanem élethivatásában is. Meg kell teremteni a testvéri országok: Felvidék, Délvidék, valamint erdélyi ifjúságunk baráti, testvéri összefogását: Erdély Bukarest felé, Dél-vidék Belgrád felé, a Felvidék pedig Prága felé..." Mindez az oly gyakran hangoztatott proletár nemzetköziség szellemében akár dicséretes kezdeményezésnek is tekinthető. A román kommunista hatalom azonban főben járó bűnt sejtett benne, s éppen ezért a vádiratban a koncepciós perek szellemében teljesen átírták a fenti mondatot: „közvetlen külföldi kapcsolat az összes országokkal, a felettes szervek ellenőrzésének mellőzésével". A „felettes szervek" fogalmán nyilvánvalóan az egyetemi, tartományi, központi pártbizottságot, egészen pontosan a szekuritátét értették. A Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak pere, a vádirat és ítélet szövege iskolapéldája annak, hogy a szekuritáté — a KGB módszereit követve — minden reformkísérletnek, próbálkozásnak összeesküvés jelleget kölcsönzött, rendkívül szigorú büntetésekkel próbálták elejét venni bármilyen megmozdulásnak. A vádlottak fellebbezési kérését elutasították, Várhegyi Istvánt 7, Nagy Benedeket 5, Koczka Györgyöt és Kelemen Kálmánt 3-3 évi börtönbüntetéssel sújtották, a Büntető Törvénykönyv 327. szakasza, III. bekezdése alapján, a felbujtás bűntettének elkövetéséért. Kelemen Kálmánt abüntetés letöltése után még 4 évi kényszerlakhelyre is ítélték, amelyet Fundatán, egy világtól elzárt bárágani faluban töltött le. A négy „bolyais" egyetemi hallgató peréhez szorosan kapcsolódik a három tanársegéd, Dávid Gyula, Lakó Elemér, Varró János és az akkor már befutott és elismert írónak számító Páskándi Géza pere. Dávid Gyula 1956. szeptember 3-a és október 5-e között Budapesten tartózkodott, a doktori disszertációjához gyűjtötte az anyagot. Résztvett a Petőfi Kör késő éjszakába nyúló vitáin, az írószövetség heves indulatokat kavaró közgyűlésén. Visszaemlékezése híven tükrözi azt a hanglatot, amely az erdélyi magyarság nagy részének magatartását jellemezte: „Október 23-a a döbbenet erejével 7 A Kolozsvári Katonai Törvényszék levéltára: 628/1957. számú ügyiratcsomó, 722. számú ítélet.
