Századok – 1998

Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47

94 CSERNUS SÁNDOR gundi udvar folyamatos erőfeszítéseket tett, hogy jelen lehessen ezeken a területeken, és folyamatos informálódásra is igényt tartott.13

0 A francia „királypárti" történetírás, melynek figyelmét mindenekelőtt a hétköznapok részévé lett pártküzdelmek leírása kötötte le (s amelyet emiatt is mind kevésbé érdekelnek a nemzetközi események), nem mutat különösebb figyelmet az „angolokkal szövetkező" császár és a franciák ügyével szemben érzéketlen egyház dolgai iránt, nem is beszélve azokról a távoli problémákról, melyek a kereszténység távoli, keleti részein mutatkoznak. Ez a jelenség azonban a francia „királypárti történetírásban" átmeneti: a török veszély növekedésével, majd pedig a Hunyadiak törökellenes harcaival a helyzet megváltozik: Magyarország — a burgund hercegi és a francia királyi udvarhoz közelálló történetíróknál egyaránt — ismét az érdeklődés középpontjába került. A burgundi és a francia udvar történetírása között ebből a szempontból (a politikai pártállás által determinált megközelítéseken túlmenően) a különbség az, hogy a burgundi udvar tudatosan kereste és figyelte a Közép-Európából érkező híreket, a francia udvar történetírói, a korábbi szokásokkal összhangban, megvárták, hogy valami „krónikába tételre méltó" esemény valahogy a tudomásukra jusson. A francia nyelvű krónikairodalom áttanulmányozása pedig arra enged következtetni, hogy (talán a közhiedelemmel ellentétben) a magyar-francia kapcsolatokban a középkor végén valójában nem az Anjou-kor, hanem Zsigmond kora a legintenzívebb és a legszínesebb időszak. 4.1 A Hunyadiak a korabeli francia historiográfiában Hunyadi János és Hunyadi Mátyás kora között az egyes államok (Franciaország, Burgundia, Anglia vagy éppen Magyarország) politikai helyzete érzékelhetően megváltozott. De változóban volt a történetírás és változtak a történetírók is. A Zsigmond-kori Magyarország, illetve a magyar király ügyeivel szemben megmutatkozó érdeklődés a 15. század húszas és harmincas éveinek átmeneti elhalványulása ellenére, a 15. század későbbi évtizedeiben új erőre kapott. A kereszténység keleti határain bekövetkezett drámai események eredményeként a negyvenes évektől kezdődően a magyar vonatkozású információk (a század közepétől) mind gyakrabban, és mind szélesebb körben kerültek rá ismét a francia historiográfia lapjaira. Ennek az érdeklődésnek a jelentős része a török veszélynek mindinkább kitett ország és a vele együtt az egész kereszténységet is védelmező Hunyadiak felé irányult. A francia történetírásban tehát (konkrét körülményektől függően, de néha a történetírók pártállásából következően is), a törökverő Hunyadi János és a nagyhatalmú fejedelem Hunyadi Mátyás személye és politikája kapott hol sematikus, hol pedig árnyaltabb értékelést, így az alábbi fejtegetéseink első részében a Hunyadi Jánosra vonatkozó anyagot gyűjtjük egybe, és azt a források sugallata szerint is az ún. „Fehér Lovag"-problémakör kö-130 grre a

legjobb példát a burgund herceg katonái, diplomatái, utazói, illetve utazó-kémjei jelentették (különösen Waleran de Wavrin, Ghilbert de Lannoy, Jacques de Lalaing, Bertrandon de la Brocquière), akik a hercegi szándék értelmében indultak útnak és az egyik legfőbb feladatuk volt az udvar pontos informálása. Csernus, A XV sz.-i francia..., pp. 1008-1014., és Uő.: Voyage, récit de voyage et la Hongrie dans la littérature historique française des 14e et 15e siècles, in: Ecrire le Voyage (ed. G. Tverdota) Paris Ill-Sorbonne Nouvelle, Paris, 1994, 125-143.