Századok – 1998

Történeti irodalom - Lackó Miklós: Sziget és külvilág. Válogatott tanulmányok (Ism.: Pordán Ildikó) IV/982

984 TÖRTÉNETI IRODALOM 984 ki, és amíg álláspontja 1931-ben még Kun Bélától is balra helyezkedett el, addig 1946-ra visszavonja általános demokráciaellenességre vonatkozó nézeteit. Marx és a magyar forradalom című írását a szerző a magyar történelemről szóló első igényes kommunista tanulmánynak nevezi, ezzel alapozza meg az 1848-as forradalom marxista koncepcióját. Révai vitázik azokkal, akik 48-at tiszta polgári forradalomnak tartották, ebből következően szerintük Magyarországon csak szocialista forradalom lehetséges, nem pedig forradalmi munkás-paraszt demokrácia. Révai hibái közül, amelyeket a szerző igen alaposan elemez, most csak a historizálást emelnénk ki, amelynek gyengesége abból következik, hogy a múltbeli események leírását hívja segítségül a jelen harcaihoz, visszanyúl bizonyos gyökerekig, de érdekeinek megfelelően átcsoportosítja, egybemossa azokat. Alapkérdése a demokratikus és függetlenségi hagyományok egymáshoz való viszonya. írásaiból úgy tűnik, mintha a magyar történelemnek csak haladó vonulata lenne, a függetlenségi szemlélet irányába tolódik felfogása. A tanulmány végén Lackó Miklós akár csak Révai írásainak tanulságaként is kívánatosnak tartja, hogy „legalábbis a tudomány területén szakítsunk a historizálásnak nemcsak voluntarista-manipulatív formájával, de egész módszertani rendszerével is..." A nemzeti jellemről folytatott viták, amelynek a kötet következő nagy tanulmánya szentel beható figyelmet, átívelnek a két világháború közti korszakon. Már a 19. században megjelentek ilyen jellegű írások, hátterükben a nemzeti fenyegetettség érzete, a helyünk Európában kérdésre adott válaszadás lehetősége, az összetartozás tudatának erősítése állt. Lackó Miklós az általa vizsgált korszakbein a legkövetkezetesebb, legszellemesebb nemzetkarakterológiai műnek Prohászka Lajos A vándor és bujdosó című írását tekinti, amellyel kapcsolatban kifejti, hogy az egyetlen radikálisan szellemtudományos műnek és többszörösen ütemvesztettnek tartja. Szerinte Prohászka a szellemtudományi módszert nem ott alkalmazta, ahol kellett volna, pl. a kultúrfilozófia, eszmetörténet vagy más tudományok vonatkozásában, hanem egy ingoványos területen. A nemzetkarakterológia nem sorolható a tudományok közé, Lackó Miklós sem tartja annak, bár úgy véli, hogy akkori és későbbi kérdésfelvetései lehetnek termékenyek is. Prohászka könyve éles vitákat váltott ki, többen támadták amiatt, hogy a magyart finitista, azaz „a sors kihívásait nem problémákká tevő és megoldó, hanem csupán elviselő" népnek nevezte. Az 1939-re elkészült — Szekfű Gyula szerkesztette — Mi a magyar? tanulmánykötet ellenkarakterológiának is tekinthető, amelyben nem a vándor és bujdosó, hanem a szabadságszerető vitéz, realista politizáló lesz a legfontosabb jellemző. A tanulmány végigköveti a korszak ezen témakörbe tartozó több más írását is, amelyek ezekben a „válságos évtizedekben" talán kényszerpályát jelentettek gondolkodóinknak, ahogy Németh László Kisebbségben című írása is, amelyben magyarságtudományát fejti ki. Az 1930-as évek végén egyfajta „virágnyelvet" kezdtek használni az írók, amely a német veszéllyel szembeni ellenállást biztosította, de birodalmi gondolatot is hirdetett a kultúrfolény-koncepcióval érintkezően, a kultúrnacionalizmus és államnacionalizmus ötvözésével; sajnálatos jellemzői közé tartozott más etnikumok kizárása is. A nemzetkarakterológia 1945 utáni háttérbe szorulása a megváltozott politikai körülményekkel hozható összefüggésbe, az internacionalizmus hirdetése idején ezek nem lehettek fontos kérdések. Manapság mintha ismét feltűnőben lennének ilyen jellegű publikációk: - az image-kutatás témakörében. Most érkeztünk el a kötet egésze számára is címadó tanulmányhoz, a Kerényi Károlyról szólóhoz, akinek immár születése centenáriumát ünnepelhetjük. Kerényi nemcsak a magyar, hanem az egyetemes ókortudomány, klasszika-filológia és vallástörténet kiváló képviselője volt. Valójában mit is rejt a sziget-gondolat? Legkézenfekvőbb magát Kerényit idézni, aki 1935-ben ezt írta Németh Lászlónak: „A szigeti állapot maga a néma lét: belső növekedés és gazdagodás. Zavartalan kapcsolat a nagy világvalóságokkal. A kisugárzás első szférája a tudós és a művészi szóé, a formák működtetése magukban és megvalósításuk a művekben. A második szféra mintegy koncentrikus kör az első körül - egyesítené a némaságot és a szót: benne folynék le a két elem találkozása, a Szellemé és a Földé." Kerényi Károly és újhellenista köre háromszor megjelentethette Sziget című folyóiratát, az utolsó szám 1939-ben jelent meg, utána nem sokkal kitört a második világháború, Kerényi pedig 1942-ben Svájcba távozott és ott folytatta munkásságát. Hogyan illeszkedett a görög szellemiséget valló tudós ebbe a világválságokkal terhelt korba, amely az erkölcs, a gondolat válságát is jelentette? A hivatalos tudományos életben korán elfogadták, 1926-ban az Egyetemes Philológiai Közlöny egyik szerkesztője lett, de tudományos módszere, mely az intuíción alapult és „az élet haláloldalának hangsúlyozása", melyet Szerb Anted a tudós legjellemzőbb vonásának tartott, már 1934-re periferikus helyzetbe kényszerítette. Olyan új szemléletet igyekezett kialakítani, amely újragondolja a társadalom és kultúra viszonyát, értelmetlenné teszi