Századok – 1998
Történeti irodalom - Tőkei Ferenc: Tőke Ferenc históriás énekei (Ism.: Varga J. János) IV/972
972 TÖRTÉNETI IRODALOM 972 oklevél adatát visszakerestem: minden fontos adatot megtaláltam benne. A tárgymutató — a mutatók legkritikusabb része — esetében összesen két hiányt fedeztem fel: a német nemzetnél hiányzik a 195-ös, a dekrétumnál a 495-ös oklevél. Az oklevéltár végén egy eddig nem alkalmazott, új összeállítás található: a Magyar Országos Levéltárból származó oklevelek esetében a regesztasorszámok és a nekik megfelelő DL és DF számok felsorolása. A levéltárat rendszeresen látogató kutatók számára nagyon jól használható segédlet, amelyet más oklevéltárakban is alkalmazni kéne. A Zsigmondkori Oklevéltár sok forráskiadási módszertani kérdést vet fel. Egy másik okmánytárban érdemes-e akár bőséges regesztában, akár teljes terjedelmében közölni olyan oklevelet, amelyik itt szerepel, vagy elégedjünk meg a Zsigmondkoriban alkalmazott módszerrel azaz petit-vei szedett rövid kivonat készüljön-e róluk? Vajon az eddigi módszer folytatható lesz-e az 1420 utáni kötetek esetében is? A magyar okleveles anyag mennyisége épp a Zsigmond-korban ugrott meg annyira, hogy a későbbi éveknél már csak egy év férhet bele egy kötetbe. Érdemes-e a Zsigmond-kor utáni évtizedek történetéről ilyen forráskiadást készíteni, vagy eleve reménytelen vállakózás, aki abba belevág, kövesse-e az itt kidolgozott eljárásokat, vagy —• végülis az aktakorszak hajnalán vagyunk — új módszerekekel kísérletezzen? Tringli István Tőkei Ferenc TŐKE FERENC HISTÓRIÁS ÉNEKEI (Eötvös Klasszikusok 9. kötet) Eötvös József Könyvkiadó Budapest, 1996. 63 o. Mintha mesekönyvbe lapoznánk: „Élt a XVI. század közepén Alsólindván... egy magyar költő, Tőke Ferenc, akinek két magyar éneke alapján Tinódi Sebestyén mellett volna a helye irodalmi emlékezetünkben,...". A szerző behunyja szemét és visszaálmodja önmagát a Lindva parti parókiára, ahol kézen fogja őt vélt vagy valódi őse. Végigjárják a reformációtól és a rekatolizációtól felbolydult, meg a töröktől szorongatott Dél-Dunántúlt: a Mura és a Dráva mentét, a hódolt Baranyáig. Életre kel Alsólindva, a Bánffyak ősi fészke. Ura István, Zala megyei főispán csatlakozik az új vallási irányzathoz, és prédikátorára, Tőke Ferencre bízza jobbágyainak lelkét. Az urasági birtokon Hoffhalter Rafael és fia, Rudolf vándornyomdája működik, amely az új hitelvek terjesztésének nélkülözhetetlen eszköze. A távoli Mátyusföldről pedig felsejlik az üldözött Bornemisza Péter alakja, aki az alsólindvai prédikátorban a rekatolizációval szemben hitét megtartó, érte harcolni is kész embert tiszteli. A kor másik veszedelme a török, aki az ország közepéig hatol, s éppen a dél-dunántúli nagyúr, Török Bálint rabul ejtésekor, 1541-ben szerzi meg Budát. A Magyar Királyságba ütött ék egyre szélesedik, délen eléri Babocsát és Kaposvárt, s már Szigetet veszélyezteti. A reformációnak és a rekatolizációnak a lelkekért folytatott küzdelme, s a puszta létet fenyegető idegen hatalom közelsége meghatározó élmény Tőke Ferenc számára: a megpróbáltatások és a felelősségtudat költővé érlelik, de arra indítja személyes környezete is. Alsólindván, a Bánffyak megerősített kastélyában vendégeskedik Ráskay Gáspár. Egykor temesi főispán, a mohácsi csata túlélője és János király híve, aki 1552-ben megírja Boccaccio Dekameronjának egyik története nyomán az Egy szép história az vitéz Franciscusról című elbeszélő költeményt. A távoli Szigetvárban, a Török család birtokán találjuk Tinódi Sebestyént, a lantost, az íródeákot és az úrfiak nevelőjét. Ott veti papírra „vitéz urán való nagy kesergésében" a Buda veszéséről és Terek Bálint fogságáról szóló históriás énekét. Már akkortájt bejáratos a várba Istánffy Pál, a szomszédos Kisasszonyfa szülötte, a történetíró és az államférfi Miklós fivére, a török hódítás kezdetéig baranyai alispán. Később I. Ferdinánd híveként igazgatja a királyi kézre került szigeti javakat, s verses novellában énekli meg a Petrarcáig visszanyúló Volter és Grizeldisz történetét. Vele és Tinódival valószínűleg Szigetben találkozott Tőke. Istvánffyt kiváltképp jól ismerhette, mert 1553-ban bekövetkezett halálakor latin nyelvű epithafiumban siratta el. A három verselő, az alsólindvai gyülekezet „hitehagyói"-val folytatott küzdelem és az itáliai jogtudós, Spira Ferenc Európa-szerte ismert története indítják Tőkét Az Istennek röttenetes haragjáról és büntetéséről című ének megírására 1553-ban. A Bornemisza daloskönyvébe is felvett verses munka hősét eretnekséggel vádolják. Spira doktor megretten, tanításait visszavonja, katolikusnak vallja magát, de ettől kezdve nincs nyugalma, és testi-lelki gyötrelmeiben Isten büntetését látja. Halála jó példa azoknak, akik a megismert igazság ellen tusakodnak, s hitüket megtagadják. Híres
