Századok – 1998

Történeti irodalom - Zsigmondkori Oklevéltár V. (1415–1416) (Ism.: Tringli István) IV/970

970 TÖRTÉNETI IRODALOM 970 piktogramja a térkép szegélyén szereplő Csongrád városához, ahol a középkorban főesperesség működött.) A valóban jól használható térképen való gyors eligazodást, a lexikon településeinek megtalálását talán egy keresőhálózat tehette volna az olvasó számára még kényelmesebbé. A szerzők egy térképen ábrázolták a Kötetben vizsgált hét középkori évszázad minden, helyileg azonosítható települését. Azt egészen biztosan állíthatjuk, hogy a bemutatott települések így, egy időben sohasem léteztek. Ennek ellenére — tekintettel a rendelkezésünkre álló, pontos korhatározásnál felhasználható adatok mennyiségére és információs értékére — a recenzens számára is a szerzők által választott bemutatási forma (t. i. minden település egy térképen) tűnik a leginkább felhasználhatónak. Jelenlegi ismereteink — véleményünk szerint — egyelőre nem teszik lehetővé ugyanezen adatoknak pl. évszázados bontásban való térképes ábrázolását. (Utóbbi megoldást választotta pl. Blazovich L. idézett művében, de térképei sajnos nem mentesek az ábrázolni kívánt adatok jellegéből adódó, alig kivédhető pontatlanságoktól és ellentmondásoktól.) A térkép, amely az egyes falvak, városok lokalizációját, ezen keresztül a terület középkori településrendjét hivatott bemutatni, mind a tudományos-, mind a nagyközönség számára tanúságos és hasznos segédlet lehet a lexikon tartalmának feldolgozásához. Ugyanakkor az alkalmazott különböző jelek, piktogramok néhány információ-elméleti kérdést is felvetnek. Az egy-egy települést jelölő „pötty" mellett feltűnő kérdőjelekkel a térkép szerkesztői nyilván bizonytalanságukat kívánták jelezni. Sajnos ennek — nyilván az egyes konkrét esetekben más és más — mibenlétéről (pl.: lokalizációja bizonytalan, ezen belül köthető-e pl. községhatárhoz, vagy térképre tétele ennél is bizonytalanabb feltételezésen nyugszik; vagy: bizonytalan az alkalmazott 3 településtípuson belüli besorolása, pl. nagy falu vagy kis mezőváros?, stb.) nem kapunk bővebb eligazítást. A térkép szegélyén felsorolt, adathiány miatt fel nem tüntetett falvak sora észrevételünk szerint jócskán bővíthető a kötetben szereplő, de a térképre nem feltett települések neveivel. Összefoglalásképpen megállapíthatjuk, hogy hazánk középkorának irodalma nagy jelentőségű, kiváló darabbal gazdagodott. A Dél-Alföld múltját kutató medievisták, szorosabb vagy lazább kötelékekkel Szeged tágcin értelmezett vidékéhez kötődő kutatók újabb, mind gondosságában, szakmai igényességben, mind tartalmi és szerkezeti szempontból példamutató, hasznos munkával járultak hozzá középkori múltunk jobb megismeréséhez. Paszternák István ZSIGMONDKORI OKLEVÉLTÁR V. (1415-1416) Mályusz Elemér kéziratát kiegészítette és szerkesztette Borsa Iván. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai H/27.) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1997. 850 o. 1997 decemberében jelent meg a Zsigmondkori Oklevéltár ötödik kötete. A forráskiadvány használói azonban tudják, hogy valójában a hatodik kötetről van szó, hiszen a második kötet fizikailag két könyvet foglalt magában. Egy sorozat újabb részének megjelenésekor elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy mennyire kontinuus az előző kötetekkel, illetve mennyiben tér el tőlük. Az ötletadó Fejérpataky László elgondolása az volt, hogy a Zsigmond-kor történetileg fontos okleveleit adják közre, a korszak forrásbősége miatt kivonatos formában. Mályusz Elemér 1951-ben jelentette meg az első kötetet, 1958-ban a másodikat. Három évtizedes szünet után Borsa Iván élesztette újra a sorozatot, azóta is ő gondozza a forráskiadványt. Az alapvető elképzelés nem változott. A másik nagy, korszak szerint haladó regesztagyűjteménnyel, az Anjou-kori oklevéltárral ellentétben ez nem ad közre minden egyes, a korszakra vonatkozó iratot. Mályusz úgy gondolta, hogy az oklevéltárat a legcélszerűbb lesz úgy olvasni, mint egy korszakfeldolgozást, csak itt nem történészek írnak a Zsigmond-korról, hanem maguk a korszak forrásai szólalnak meg. A recenzens is azt javasolja a „Zsigmondkori" használóinak, hogy e módszer szerint játjának el. Ne a mutató alapján válasszanak ki néhány oklevelet, hanem legalább egyszer olvassák végig a köteteket, az így szerzett benyomásokat, ötleteket a legjobban megszerkesztett mutató sem helyettesítheti. A Borsa által készített utolsó három kötet első ránézésre is megülönböztethető az előzőektől. Két év anyaga fért bele egy-egy kötetbe, és ez már az 1420-ig — kéziratban eddig készült el az oklevéltár anyaga — terjedő köteteknél így is marad. Nem egyszerűen a magyarországi forrásanyag nőtt meg ugrásszerűen 1410 után, hanem változtak a kiadási elvek is. Borsa több helyen módosította