Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
BISMARCK, ANDRÁSSY ÉS A BALKÁNI VÁLSÁG 1875-1877-BEN 575 belül terméketlen huzavona kezdődött a további teendőket illetően. Gorcsakov a jegyzék azonnali átadása mellett volt, Andrássy ezt csak azután tartotta célszerűnek, amikor Y Murád a hatalmaknak már bejelentette trónralépését. Amikor ez megtörtént, Andrássy azzal argumentált a további várakozás mellett, hogy előbb az új szultánnak a reformokkal kapcsolatos elgondolásait kell megismernie. Hogy reformszándékot tulajdonított V Murádnak, arra az adott alapot, hogy a megalakult török kormánynak az újítások iránt elkötelezett Midhat pasa is tagja volt. Emellett, bár nem sok alappal, még mindig saját december 31-i elgondolásainak megvalósulásában reménykedett. A franciák Ausztriát támogatták, Bismarck pedig megint csak azt ismételgette, hogy mindent elfogad, amiben a Monarchia és Oroszország megegyezik. A német kancellár csupán a bécsi sajtó éles oroszellenes hangvételét kifogásolta — a Neue Freie Presse és a Deutsche Zeitung barátságtalan megnyilvánulásairól Novikov is beszámolt jelentésében119 —, mert mint mondotta, ez megnehezíti Németország közvetítő misszióját.12 0 A cár által is magára hagyott Gorcsakov nehezen érthető módon még angol segítségben bizakodott,12 1 de miután ez megint elmaradt, a berlini memorandum átnyújtása végleg lekerült a napirendről. Az orosz kancellár számára nem maradt más választása, mint az, hogy kilépve a berlini memorandum adta keretek közül, ismét a Monarchiánál próbálkozzék. Az orosz kezdeményezésnek a két uralkodó és a két külügyminiszter 1876. július 8-án a csehországi Reichstadtban végbement találkozója, és a találkozó helyéről elnevezett megállapodás lett az eredménye. Reichstadtról minden elmondhatót elmondott már a történetírás. A szóbeli megállapodás osztrák-magyar változata - mert nem írtak alá közös dokumentumot - már 1921-ben megjelent a Monarchia titkos szerződéseit tartalmazó gyűjteményben,12 2 az orosz variáns pedig 1922-ben a Krasznij Archiv ban látott napvilágot.123 A megállapodás az éppen megindult szerb-török és montenegrói-török háború lehetséges kimenetelével kapcsolatos eljárást rögzítette. Törökország győzelme esetén — és ebben megegyezik a két változat —, a status quo fenntartását nyilvánították szükségesnek, szerb-montenegrói győzelem esetére pedig Dél-Kelet-Európa politikai térképének teljes átrajzolását helyezték kilátásba. A két variáns ebben a tekintetben már több ponton, főként Bosznia-Hercegovina sorsát illetően eltért egymástól. Az osztrák-magyar változat a két tartomány legnagyobb részének a Monarchiához való csatolását rögzítette, az orosz viszont csak Bosznia egy részének annektálásáról tudott. A két eltérő szöveget a szóbeli megállapodás rekonstruálásának igényével George Hoover Rupp 1925-ben egybevetette az American Historical Review с. folyóiratban és arra a következtetésre jutott, hogy az orosz változat tűnik hitelesebbnek,124 újabban Franz-Josef Kos pedig azt állapította meg, hogy az eltérés jelentős részben a külügyminiszterek geográfiai tudatlanságából fakadt.12 5 Reichstadt történetéhez ebben a vonatkozásban már aligha lehetne valami űjat hozzátenni, de az általunk tárgyalt összefüggésben ez nem is lenne szükséges. Az vár még felderítésre, hogy mit jelentett a reichstadti megállapodás a Monarchia és a Németország közötti kapcsolatokban. A régebbi történetírás a találkozó eredetéről téves információkkal szolgált. Wertheimer feltételezte, hogy Bismarck kezdeményezte a randevút,126 Rupp vi-
