Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Tanulmányok Pécs történetéből 1.; 2–3. Pécs népessége 1543–1990. Az 1993. december 15-én rendezett konferencia előadásai (Ism.: Nagy Mariann) IV/975

978 TÖRTÉNETI IRODALOM milyen tankerületi irányítás alatt állottak. A pécsi tankerület az ország 7 másik tankerületével együtt 1777-ben jött létre a Ratio Educationis alapján. 1802-ben azonban a pécsi királyi akadémiát az uralkodó rendeletileg Győrbe helyezte, ezért 1849-ig Pécs a győri tankerületbe tartozott. Ebben az időszakban jelentős szerepet játszott a város kulturális-oktatási életében két püspök: Szepesy Ignác és Scitovszky János. Pécs Trefort Ágoston kultuszminiszter idején lett ismét tankerületi központ (1883), de már csak a középiskolákra kiterjedő hatáskörrel és nem sokáig: 1889-ben Székesfehérvárra helyezték át a főigazgatóság székhelyét. Ezután már csak a két világháború között nyeri vissza korábbi oktatási központi szerepét a város: egyrészt a pozsonyi egyetem áthelyezésével, másrészt pedig az 1935:VI. tc. által létrehozott 8 tankerület egyikének Pécset jelölték. Hajdú Zoltán átfogó képet nyújt a város helyzetéről az országos település- és település-hálózatfejlesztési politikában az 1949 és 1989 közötti időszakban. Az első ötéves terv településpolitikájában csak Budapest és Miskolc került „osztályon felüli" státusba, Pécset 72 várossal együtt az I. osztályba sorolták. Gazdasági fejlesztése azonban a szénbányászat miatt ténylegesen is megindult. 1954-ben megyei jogú várossá nyilvánították, kiemelve a megyei igazgatás alól, amely az 1949-es törvény értelmében lépett életbe. Az uránércbánya 1955-ös megnyitása következtében a város fejlődése nemcsak központilag, hanem nemzetközileg is befolyásolttá vált. Míg az 1960-as években az egyik legdinamikusabban fejlődő megyei jogú város és megyeszékhely, addig az 1980-as években megfigyelhető, hogy — bár Pécs kiemelt besorolást kapott — Kaposvár előretört, felsőfokú szerepkörhöz jutott, és fejlődése révén sok vonatkozásban megközelítette Pécset. A tanulmány a településpolitikai elemzés szempontjait követve hasonló tendenciákat mutat be a város életében, mint Németh Zsolt fentiekben már ismertetett munkája a város népesedési mutatóira vonatkozóan. A „Gazdaság, társadalom" fejezetben Siptár László a Pécsi Takarékpénztár történetének bemutatásával (1845-1948) a gazdasági élet egyik fontos szereplőjével ismerteti meg az olvasót. A Pécsi Takarékpénztár egyike volt az 1848 előtti Magyarország két pénzintézetének, mely megalakulását a Pécsett született Somogy megyei főispán, Czindery László kezdeményezésének köszönhette. Lukácsné Szentmártoni Szilvia a Tettye-patak mentén kialakult ipari tevékenységről számol be a 19. század közepétől a városi vízvezeték megépítéséig. A Pécsett jelentős iparágnak számító bőr-, kesztyű- és sörgyártás, valamint a vágóhíd és a dohánygyár elhelyezkedése egyaránt a Tetytye-pataknak köszönhető, amely tehát hatást gyakorolt a városszerkezetre és a hajdani patakmenti városrész mai arculatára is. Nagy Imre Gábor tanulmánya néhány fontos és érdekes adattal szolgál a pécsi szőlő- és borkultúra 1890-1914 közötti történetéhez. A város társadalmának jelentékeny hányada foglalkozott szőlőműveléssel és e kispolgári réteget igen súlyosan érintette a filoxéra és peronoszpóra. A pécsi talajviszonyok a direkt termő amerikai szőlőfajták ültetésének kedveztek. Ezért fontos szerepe volt a rekonstrukcióban a város által létesített amerikai szőlőtelepnek és a módszer elterjesztésében segítő vincellériskolának. E két intézmény működését tekinti végig a szerző a jelzett időszakban. Tegzes Ferenc egy pécsi termék, a kezdetben gyógylikőrként forgalomba került, majd likőrként árusított szeszesital, a „Mecseki Gyógyítóka" karrierjének első szakaszával ismerteti meg az olvasót. Vuics Tibor és Mánfai György közös tanulmánya zárja a város gazdasági-társadalmi történetének egyes részleteit feltáró kutatások sorát. Munkájuk a centrum és peremváros(ok) viszonyát elemzi 1774 és 1990 között. Végigtekintik a Pécset körülvevő településeknek a városhoz csatolását és ezáltal a Pécs életében betöltött szerepkörüket, valamint infrastrukturális ellátottságukat. Elemzésüket négy jól áttekinthető térkép teszi teljessé. A kultúrával foglalkozó tanulmányok sorában Süle Tamás a 19. századi természettudományos élet egyik legjelentősebb fórumával ismerteti meg az olvasót: A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlésének Pécsett tartott tanácskozásaival 1845-ben, 1894-ben és 1927-ben. Márfi Attila a színházak világába kalauzol el. Egy átmeneti időszak színházi életét mutatja be: a hajdanvolt kőszínház épülete veszélyessé vált 1887-ben, ezért bezárták, a Pécsi Nemzeti Színház átadására azonban még 8 évet várni kellett. Ezért Somogyi Károly, a kor egyik híres színházi egyénisége, aki éppen akkoriban érkezett a városba, létrehozta a Kert utcai játékszínt, a Faarénát, ahol 1895 októberéig szinte naponta tartottak színielőadásokat. Újvári Jenő a pécsi városi múzeum és különböző gyűjteményeinek megalakulásával és sajátos helyzetével foglalkozik a 20. század első felében. Krisztián Béla egy nagyon fontos oktatási intézmény, a pécsi bányaiskola történetét dolgozta fel. A bányaiskola megalapítása 1896-ban mérföldkőnek tekinthető, hiszen a 19. századi magyar gazdaság fejlődésében nagy jelentőségre szert tevő kőszéntelepeken az 1880-as évek végéig zömmel a Lajtántúlról érkezett szakmunkások dolgoztak. Az oktatásügy, de nem egy intézmény, hanem két kiemelkedő személyiség élete a témája Kalász Gyula dolgozatának: a pécsi állami Főreáliskola matematika-fizika szakos, kiemelkedő tudós tanára, Dischka Győző és Horváth Viktor, aki méltó