Századok – 1997
Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457 I–II.(Ism.: Rácz György) IV/965
968 TÖRTÉNETI IRODALOM pánság nem alakult megyévé, ispánjai ugyanakkor Veszprém megye királyi uradalmait kézben tartva fontos politikai szerepet játszottak, láthatóan fontosabbat, mint amilyet pl. a veszprémi ispán. Ezekben a fejezetekben (1-4) a tisztségviselő neve után általában két dátum található: a tisztség viselésének legkorábbi és legkésőbbi ismert időpontja, az 5-6. fejezetekben viszont a szerző az összes általa ismert adatot közli. (Az adatokat viszont mindegyik részben napi dátummal hozza.) A bárók és ispánok szintje alatt következő harmadik fontos tisztségviselő réteg a várak várnagyai és kapitányai, végső soron maguk a várbirtokosok. A mű ötödik fejezetében ezeket találja meg az olvasó a várak szerint csoportosítva, a várak betűrendjében. Fügedi Erik (Vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon. Bp., 1977.) és Engel (Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban [1387-1437] Bp. 1977.) korábbi várlistája után ebben a jegyzékben szerepel a korszakban említett minden erődítmény (Castrum, castcllum, fortalicium), azok is, amelyeknek nem ismertek a várnagyai. A több, mint kétszáz oldalas várlista az első kötet legterjedelmesebb fejezete: 703 vár és erődítmény szerepel az adattárban, ebből az Erdély és Szlavónia nélkül vett Magyarországra 452, Erdélyre 35, Szlavóniára 100 vár esik. Különösen fontos, hogy szerepelnek a kötetben a magyar szakirodalomban kevéssé ismert horvátországi várak (60 egység), valamint azok a boszniai (35 egység) és szerbiai (a macsói bánsággal együtt 15) várak, amelyek történetében akad magyar vonatkozás. Ezen kívül három bulgáriai, egy havasalföldi és egy osztrák vár teszi teljessé az összeállítást. A hatodik fejezet vegyes összetételű. Eredetileg a királyi, királynéi vagy hercegi aula tagjait foglalta magába: az udvari lovagokat (miles) ifjakat (iuvenis) apródokat (parvulus), udvari familiárisokat és aulicusokat. Később azonban a szerző kutatásai során kiegészítette olyan személyekkel, akik az uralkodó környezetében bírósági ülnökként, királyi vagy királynéi oklevelek relatoraiként, vagy az udvarból valamely ügy elintézésére specialiter küldtek ki, vagy egyszerűen az uralkodó kíséretének cím nélküli tagjai voltak. Mindezek a státus nélküli előkelő személyek első előfordulásuk időrendjében, - évenként, ezen belül betűrendben csoportosítva - találhatók a névsorban. Belőlük megtudható, hogy egy adott évben a bárókon és ispánokon kívül kik álltak még kapcsolatban az uralkodói udvarral, amely azért is fontos, mert általában közülük kerültek ki később a bárói réteg tagjai. Az összeállításból látható a lista fokozatos bővülése az Anjou- és Zsigmond-korban, különösen az 1433. év terjedelmes. Ennek az az oka, hogy bekerültek a névsorba mindazon személyek, akik 1433-ban a római kúriához kérvényt nyűjtottak be, ők alkották ugyanis Zsigmond akkori kíséretét. „Ez az egyetlen eset, hogy az aula összetételéről - leszámítva az otthon maradottakat - viszonylag teljes képünk van." A Zsigmond utáni foghíjas névsor tükrözi a királyi udvar hagyományos szervezetében 1437 után bekövetkezett változásokat. Ez utóbbi jelenség már átvezet a következő (hetedik) fejezethez, mert ez az előző szerves folytatása: ide kerültek az 1439-1457 közötti rendi korszak dokumentumaiban szereplő országnagyként, előkelőként szereplő cím nélküli személyek, valamint az országgyűléseken megjelent megyei követek. „Összességükben azok a személyek sorolhatók ide, akiknek valami okból - elsősorban birtokaik nagysága folytán, esetleg hivataluknál vagy kapcsolataiknál fogva - olyan politikai súlyuk volt, hogy alkalmanként vagy rendszeresen részt vehettek az országnagyok tanácskozásain. Ez nagyjából ugyanaz a kör lehetett, amelynek tagjai az országgyűlésekre is személyre szóló meghívást szoktak kapni, ezért nevezhetők együttesen főrendeknek is." Országnagyok és előkelők 1439 utáni elkülönítése nem egyértelmű a források alapján, mert éppen ekkor kezdődött meg a báró fogalmának átalakulása, kiszélesedése. A 15. század közepétől ugyanis a régi méltóságviselők mellett a kialakuló nagy magánvagyonok urait is báróknak kezdték nevezni. Előkelőknek tekinthető tehát az összes többi főrendű személy, akik az összegyűjtött 31 dokumentumban előfordulnak. A dokumentumok többsége oklevél, amelyet maguk az országnagyok és előkelők adtak ki, de akad köztük elbeszélő forrásban fennmaradt névsor (az 1448-as rigómezei csatában Hunyadi oldalán részt vevő országnagyok listája Thuróczynál) is. A dokumentumok rövid tartalmi kivonata és lelőhelyének közlése után a gyakran csak a pecsétek alapján azonosított előforduló személyek betűrendbe állított listája következik. A csupán néhány oldalas, de annál jelentősebb összeállítás „azzal a céllal készült, hogy prozopográfiailag értékesítse a korszak ilyen jellegű forrásanyagát". A szerző az első kötet végén Függelékben közli az archontológia legfontosabb forrásanyagát, a felhasznált méltóságsorok kritikai jegyzékét uralkodók szerinti csoportosításban. így nem kellett az archontológia több helyén utalni pl. ugyanarra a hamis, vagy hibáskeletú oklevélre, mert bizony a 800 feldolgozott privilégium között akadt ilyen is szépszámmal. Nem is beszélve arról, hogy Zsigmond uralkodása idején a kancellária alkalmazottai sem következetesen használták a király uralkodási éveinek átszámítását. A méltóságsorok előtt erről egy külön kis tömör tanulmányt olvashatunk.
