Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457 I–II.(Ism.: Rácz György) IV/965

966 TÖRTÉNETI IRODALOM adattárra szinte sosem mondhatnánk azt, hogy most már végérvényesen lezártnak tekinthető. A teljesség helyett a kötet legnagyobb erénye a pontosság. Célja, hogy „tiszta lapot" teremtsen, megbízható alapot nyújtson a korszak arcontológiai kutatásában és ne hurcoljon tovább több nemzedék által egymásra hagyományozódott hibás adatokat. Eredetileg a szerző csak a maga számára kezdte összegyűjteni a magyar középkor derekának „kormánylistáit", mert kutatásai során rá kellett döbbennie a magyar archontológiai, genealógiai irodalom szembeszökő hiányosságaira és megbízhatatlanságára. A problémával már Fügedi Erik szembekerült az 1960-as években, amikor a 15. századi magyar arisztokrácia mobilitásáról szóló könyvéhez gyűjtötte az adatokat. (A 14. század tisztségviselőit Fügedi és Engel szerint is a kor színvonalához és forrásismeretéhez mérten gondosan állította össze Wertner Mór a század elején, probléma inkább a 15. századdal volt.) Mivel Fügedi az arisztokráciát a méltóságviselő bárókkal azonosította, első lépésként az arcontológiai táblákat kellett összeállítania. Támaszkodhatott az Országos Levéltárban őrzött Liber Dignitariorum köteteire, amelyeket az 1810-es években a kamarai archívumban állítottak össze az addigi történeti irodalmat és levéltári forrásokat is figyelembe véve. Ez a munka azonban nem a mai értelemben vett középkori archontológia, hanem levéltári segédlet, mert egyrészt időhatárai a kezdetektől a 19. századig nyúlnak, másrészt a tényleges (bárói) méltóságviselők mellett közli a nemzetségek és a régi pénzek és a régi eltűnt megyék lajstromát, valamint az alacsonyabb rangú királyi udvari tisztségviselőket is (lovászok, hírnökök stb.), amelyeknek a szolgálónépek tisztviselői között a helyük. A magyar királyok és méltóságok „catalogus"-ának legértékesebb része a „világi" kötet. Érdemes megemlítenünk a méltóságokat, hogy összevethessük Engel rendszerével. A királyok felsorolása után helyet kapott a nádor (királyi helytartó, nádori helytartó), az országbíró, a dalmáthorvát-szlavón bán, az erdélyi vajda, a macsói és a Szörényi bán, a tárnokmester (királynéi és ifjabb királyi is), a királyi, királynéi lovászmester, a kamarás (1490-től), udvarmester, asztalnokmester, ajtónállómester, pohárnokmester, a 18. századi testőrkapitányok, a koronaőrök a 15. századtól, királyi és királynéi kancellárok, alkancellárok, a kápolnaispán, a személynök, a kincstartó, és a királyi jegyzők. A 24 megyére terjedő megyésispánok és alispánok listája még ízelítőt sem nyújt a megyei archontológiából. Csak egy példa: a soproni alispánok csak 1661-től szerepelnek. Az egyházi rész az újkori egyházigazgatási rendszerből kiindulva felsorolja az érsekeket, 18 püspöki szék betöltőit, a horvátországi és néhány dalmát püspökség mellett a görög rítusúakat is és zárásképp a pannonhalmi főapátokat. A méltóságviselők genealógiai besorolása a 18. század tudományos szintjén és a hagyományokon alapult. Részben ennek, részben kiadott oklevelek alapján Hóman Bálint kísérelte meg először öszszefúggő 14.-15. századi archontológia elkészítését a Magyar Történet köteteiben. Hóman adatait a mai napig széles körben használják, főleg miután reprintben is hozzáférhető lett. Maga az elgondolás - mármint a belpolitikai eseménytörténet archontológiai megalapozottsága - új és igen hasznos volt, azonban ma már tudjuk, hogy megbízható alapkutatások hiányában a végeredménye lehangoló. „Különösen riasztó - de éppen ezért munkára is ösztönző - példaként hatott rám annak idején Hóman Bálint Magyar Története, amelyben szemre impozáns, valójában azonban hézagos ismeretekre, téves és pontatlan adatokra épített és tökéletesen hibás képet kapott az olvasó az Anjou- és főleg a Zsigmond-kor politikai viszonyairól" - írja Engel a Bevezetőben. A két világháború közötti időszakban még Sebestyén Béla kezdte meg egy átfogó középkori magyar archontológia összeállítását, elsősorban szintén főleg kiadott oklevelek felhasználásával. A kiadatlan források összegyűjtése és felhasználása csak nagyon kis mértékben sikerült neki, kritikai ellenőrzésüket sem végezte el, így kéziratos műve ma csonkán található szintén az Országos Levéltárban. Fügedi ezt a munkát választotta alapul, ennek adatait egészítette ki, illetőleg vizsgálta felül a 15. századra vonatkozóan. Az így összeállított „bárói méltóságviselők 1400-1499" listája számított elsőrendű archontológiai segédkönyvnek 1970-től. Mivel azonban néhány bárói méltóságot — kincstartó, székelyispán —• és az ispánságokat ez a lista sem tartalmazta, valamint éppen az irodalomból való átvételek és a Sebestyén ellenőrizetlen adataira való alapozottság miatt néhány hibát tovább görgetett, a megbízható és a tisztségeket illetően teljes archontológia továbbra is hiánycikk maradt. Engel kutatási célja a 14-15. századi politikatörténet tanulmányozása volt, ennek feltétele pedig, csakúgy, mint az arisztokrácia vizsgálatának, a tisztségviselők változásainak lehető legpontosabb kimutatása: „A mű fő célja, hogy segédkönyvül szolgáljon a politikai történet és a politikai elit tanulmányozásához." - tudjuk meg a Bevezetés első sorából. Engelre megtermékenyítően hatott Fügedi könyve - az Archontológia Bevezetésében erről így ír: „inspiráló hatását ma sem tudom eléggé hangsúlyozni. (Mint alább kitűnik, e munka archontológiai függelékét vettem mintául az