Századok – 1997

Kisebb cikkek - Buza János: Bethlen Gábor a debreceni tőzsérek pártfogója IV/955

KISEBB CIKKEK Buza János BETHLEN GÁBOR, A DEB­RECENI TŐZSÉREK PÁRT­FOGÓJA Gyulafehérváron 1625. május 12-én keltezték azt a Nagyszombatba küldött levelet, amelyben a fejedelem két debre­ceni tőzsér — Csikay Mihály és Tóth Má­tyás — panaszának orvoslására szólította fel a szabad királyi város főbíráját és ta­nácsát. Bethlen leveléből kitűnik, hogy a cívisváros két lakosa 1624-ben szarvas­marhákat hajtott fel az Alibidről, s ökre­iket Nagy Márton és Demeter János nagy­szombati adózók vették meg, pontosab­ban adóslevelet állítottak ki legkevesebb 1350 tallérról, fizetési határnapul pedig szeptember 29-ét, a híres galgóci vásár napját, jelölték meg.1 Csikay Mihály és Tóth Mátyás azonban hiába ment fel a nevezetes terminusra, mert sem az adó­sok, sem a városi elöljáróság — „nyilván­való károkra és fogyatkozásokra" — nem fizetett nekik. Nincs utalás Bethlen Gábor levelében arra, hogy a nagyszombati adósok milyen későbbi határidőt javasoltak a kénysze­rűségből lett áruhitelezőknek, az azonban nem kétséges, hogy a debreceniek meg­unták a hitegetést, s a fejedelem pártfo­gását kérték. Bethlen „... nem akarván... hívei... közül senkit is igazságában meg­fogyatkoztatni," az adósság rendezésére szólította fel Nagyszombat elöljáróit. Az intést tartalmazó fejedelmi irat legkonk­rétabb eleme a tartozás mértéke, háromszor szerepel ugyanis a levélben az összeg az'e­zerháromszáz negyedfél tallér," ami igen te­kintélyes summa volt a maga korában. Bár a fejedelemi levél „árestálással" fenyegetett, 1625-ben aligha lehetett arra számítani, hogy nagyszombati kalmár Deb­recenbe vagy Gyulafehérvárra ment volna áruért, vagy áruját értékesíteni.2 így sem a fejedelmi udvar, sem Debrecen magiszt­rátusa nem számíthatott arra, hogy porté­kájával együtt őrizetbe vehet egy nagy­szombati polgárt, s ily módon szoríttatja rá a fizetésre a szabad királyi városban lakó Demeter Jánost és Nagy Mártont; esetleg azt fontolgathatták, hogy tilalmaz­zák valamelyik nagyszombati kereskedő debreceni vagy erdélyi követelését. Telje­sen nem maradt azért hatástalan Bethlen levele, mert jó két hónap múltán Debre­cen főbírája és tanácsa már csak 925 tallér megadatását követelte Csikay Mihály szá­mára, azaz a debitorok a fentiek szerint csupán 425 tallért követelő Tóth Mátyás­sal időközben valamilyen formában — áru vagy pénz, kevésbé valószínűsíthetően a­dóslevél átengedésével — kiegyeztek.3 A Tolnai Literáti Mihály főbírót alá­íróként megjelölő4 debreceni levélből ki­világlik, hogy a két kárvallott tőzsér 1624-ben, néhány héttel Szent Mihály napja előtt az Érsekújvárhoz közeli Jató pusztán5 ál­lapodott meg a nagyszombatiakkal, akik a szokásos háromheti fizetési haladékkal6 számolva vették át a felhajtott jószágot. Fizetési kötelezettségüknek azonban nem tudtak eleget tenni, s e ponton figyelembe kell venni azt, hogy az ismeretlen számú lábasjószág ára meghaladhatta az 1350 tallért, az akkori pénzrontás idején—szá­mítási pénzben mérve — az 5400 forin­tot:7 azaz nem kizárt, hogy korábban már törlesztettek adósságukból, s a gyulafe­hérvári levélben említett 1350 tallér az eladók eredeti követelésének csupán egy része lehetett. Reálissá e feltételezést az

Next

/
Thumbnails
Contents