Századok – 1997
Kisebb cikkek - Buza János: Bethlen Gábor a debreceni tőzsérek pártfogója IV/955
956 KISEBB CIKKEK teszi, hogy Tolnai Literáti Imre levele sem emlékezik meg az 1625. május 12-e és június 25-e közötti résztörlesztésről, ami — mint fentebb láttuk — 425 tallért tett ki. A már csaknem egy éve fennálló tartozás kapcsán könnyűszerrel vélekedhetnénk úgy, hogy a két nagyszombati adós az inkorrekt üzletfelek közé tartozott,8 de mielőtt elmarasztalnánk őket, tekintetbe kell venni, hogy a — német földön már tetőzött, Magyarországon azonban még súlyos likviditási zavarokat okozó — közép-európai monetáris válság idején jó tallérra, a nagykereskedelem e kulcsfontosságú fizetési eszközére, igen nehéz volt szert tenni. Rossz pénzből bőségesnek bizonyult a kínálat, de az aranyforint, azaz a dukát és a törvényes előírásoknak megfelelő minőségű tallér hiánya már évek óta akadályozta az áruforgalmat, s — mint a bizonytalan pénzügyek általában inkább — a spekulációnak kedvezett. Bethlen Gábor, akinek gazdaságpolitikáját számos kitűnő tanulmány9 méltatta, teljes mértékben tisztában volt a fennforgó fizetési nehézségekkel, illetve azzal, hogy a szarvasmarhát a tőzsérek csak értékálló pénzért bocsátották áruba. Az Erdélyi Fejedelemséget ugyancsak sújtó monetáris válságot követően írta: „Minthogy az mi országunkban az aranyat, tallért immár szemünkkel sem láthatjuk, úgy elfogyott," csak abban az esetben lehet hozzájutni, ha marhákat hajtanak fel Németországba, „...s ott talléron adják el. "1 0 Egyfelől a valós viszonyok ismerete, másfelől a debreceniek iránta megnyilvánuló lojalitása,1 1 továbbá feltehetően a két tőzsér vagyonos volta — vélhető udvari szállítói tevékenysége — együttesen magyarázza azt, hogy miért fogta pártjukat, s miért intette meg a korábban országgyűlésének helyet adó és számára többször is kvártélyul szolgáló12 „Tymaviát". Nem ő volt az egyetlen, aki az 1620-as évek első felében adósság, illetve a ,jó pénz" követelése miatt írt rá a szabad királyi város magisztrátusára1 3 , az azonban vitathatatlan, hogy személyében Csikay Mihály és Tóth Mátyás tudhatta maga mögött a legrangosabb patrónust. Források hiányában ellenőrizhetetlen a két debreceni tőzsér vagyoni helyzete, az viszont több mint valószínű, hogy nem beköltözők, hanem már meggyökeresedett cívisek lehettek. Debrecen adózói között 1599-ben 2, 1601-ben pedig 1 Csikay nevű egyén — András, Benedek, illetve János — szerepelt,1 4 bármelyikük lehetett Csikay Mihály felmenője. Tóth Mátyás pedig a csaknem 40 Tóth nevű adózó valamelyikében tisztelhette atyját vagy nagyatyját.1 5 Literáti néven ugyancsak több adófizetőt írtak össze a tizenötéves háború idején,1 6 de ezen túlmenően ismert, hogy Tolnai Literáti Imre többször viselte a főbírói tisztet Debrecenben.1 7 Azok számára, akiknek módjukban állt Alsó-, illetve Felső Magyarország levéltárainak iratanyagába betekinteni, nem meglepő, hogy a nagyszombati adósok után nyomozva távolról sem annyira kiszolgáltatott a kutató, mint amikor a mai Magyarország szűkös forrásai között kísérli meg az egyeztetést. Joannes Demeter 1612-ben — egységes helyesírás nem lévén—Demither és Deömeöter névváltozattal is megtalálható Nagyszombat adókönyvében,18 ekkor egyike volt a házrésszel rendelkező szerény vagyonúaknak a város III. negyedében.19 Kereskedelmi tevékenység után még nem adózott 1612-ben, de egy évtizeddel később „a quaestura" címén 6 forintot vetettek ki rá,20 ami azt jelenti, hogy nálánál szerényebb jövedelmű kereskedők többen voltak a szabad királyi városban, de Demeter János semmiképpen sem sorolható Nagyszombat vagyonos kereskedői közé.2 1 A deb-
