Századok – 1997
Közlemények - Hoffmann Tamás: „Egy marék rizs” IV/937
946 HOFFMANN TAMÁS sűrűség: 500 fő/km2 a rizstermesztő körzet. Az embertömeg azóta csak duzzad. A közelmúltban már elérte az 1.200 fő/km2 átlagot. Kína legnagyobb arányú — vitatott sorsú — befolyása mégsem a mondottakra lehetett, hanem Vietnam rizskultúrájára. Burmában a 8. században kezdték meg az öntözéses rizstermesztést, ezt a technológiát kínai bevándorlók honosították meg és a délkínai tapasztalatokat hasznosították. Ali. századra már elérték a tengerpartot. Thai-föld rizstermesztő parasztjai szintén Dél-Kínából származnak. Az általuk képviselt agrárcivilizáció a 12-13. században már államközpontokat tartott el. Ezeknek vitatottak az előzményeik. Abban azonban a vélemények egyeznek, hogy a hidrokultúra és a rizstermesztés fejezetei miként illeszthetők össze. Bizonyos, hogy Indokínában a IV évezredben már szárazon termesztettek rizst, s bizonyos az is, hogy Luzon északi hegyvidékein teraszokat műveltek, ahol öntöztek is akkoriban, amikor a kínaiak elfoglalták az i. e. 111-ben a tonkini deltavidéket. Az annamiak ezt követően tértek át az öntözéses rizstermesztésre, majd a rendszer a térségben széles körben elterjedt. Erről alighanem a nagy tömegben betelepülő kínaiak tehetnek. A Mekong partja mentén ettől kezdve építettek gátakat, a rizsföldeket vedrekkel felszerelt vízikerekekkel öntözték, talajukat fekáliával és zöldtrágyával javították, nemkülönben bivallyal vontatott ekével művelték, évente kétszer arattak, majd növekvő élelmiszerkészleteik birtokában el is szaporodtak, sőt népfeleslegük keletkezett. A 11-12. században el is indult déli irányú kivándorlásuk. Az események az Irrawaddy és a Menam völgyében, valamint deltájában a mondottakhoz hasonlóan alakultak. A mai Thai-foldi népesség is kínai: Jünan és Szecsuan területéről vándorolt be a 6-14. század között és tovább terjeszkedett dél felé. Bár a területet közvetve indiai befolyás is érte (amikor azok betelepültek a Maláj-félszigetre), de rizskultúra terén nem kell számolni újításaikkal. Ebben a történetben magában Indiában nagyon sok a homályos részlet. A főprobléma az, hogy a rizstermesztés mai tipikus övezetei nem esnek össze azokkal a körzetekkel, ahol a rizskultúra kialakult a szubkontinensen. A rizstermesztés legrégibb nyomai nyugaton vannak, a kultiváció súlypontja pedig ma a délkeleti partvidékre esik. Talán Gudzsarat állam i. e. 1800 körüli régészeti leletei bizonyítják, hogy megkezdődött ennek a fontos növénynek kultivációja. Mindenesetre Harappa parasztjai (Szind, Pandzsab és Gudzsarat területén) még csak vadrizst gyűjtöttek az Indus völgyében, noha búzát és mindenek feletti mennyiségben kölest termesztettek. Uttar Prades és Maharasztra i. е. I. évezredből származó leletei már a rizskultúra diffúzióját bizonyítják. Mindent egybevetve a rizskultúra nagyobb arányú térhódítása (Razsasztan, Bengal, Asszam, Uttar Prades, Myszor, Kerala államokban) az i. e. 500 táján vett nagyobb lendületet. Ezeken a területeken azonban sehol sem lett belőle monokultűra, a hidrokultúra főnövénye, a rizs mindenütt társul a száraz gazdaságban termesztett bűzával vagy a kölessel, és ez az étrendben így van. A rendszer a középkorra kialakította határozott arculatát. Ez ott zajlott le, ahol a szubkontinensen a legnagyobb a szárazság, ennek következtében maga a rendszer Indiában is csak akkor lehet életképes, ha öntöznek. A legfejlettebb vízgazdálkodási módszerek Pakisztán, Gudzsarat és Razsasztán területén alakultak ki. A keleti partvidéken ma is kevesebb az öntözőmű,
