Századok – 1997

Közlemények - Hoffmann Tamás: „Egy marék rizs” IV/937

„EGY MARÉK RIZS" - KULTÚRHISTÓRIAI VÁZLAT 945 Mindamellett az Indonéziában történtek nyomán világos, hogy a hagyományos agrárgazdaság növekedésének végső teljesítményét főként az emberi munka garantálja. Miként ezt Japánban is meg lehet figyelni. Az i. e. 3. században jutott el ide a rizs (talán Koreán keresztül). Ekkor még nem volt ekéjük, csak ötszáz évvel később, újabb bevándorlóhullámhoz tartozóak ismerték ezen szerszám alkalmazásának előnyeit. Ugyanők hidrokultúrát alkalmaztak a rizsföldeken. A 10. században a Kinki- és Kantó-síkság a rizstermelés két legfontosabb központja, akkoriban itt 60 fő/km2

a népsűrűség és ez tovább emelkedik a középkorban az 1600-as évekre már kétszerese a kínai átlagoknak. Minthogy számottevő technikai újítást nem vezettek be, a demográfiai robbanás élelmiszerfedezetét fokozódó élőmunka-ráfordítással teremtették meg. (Bár használtak a talajmunkák során lovat, de nem ismerték a vízibivalyt.) A középkor óta bőven trágyáztak, a 17. század óta parasztok is rendszeresen vásároltak fekáliát, szárított halat és olajpogácsát. A palánták ültetését all. században kezdték el, a 13. században egyes déli körzetekben megpróbálkoztak a téli másodvetéssel. Ennek ellenére a kétszeri rizsaratás csak a 18. században jött divatba. A 12. században talán 10 millió japán élt, a népesség a 17. századra megkétszereződött (és ezzel arányosan nőtt a vetésterület is), a 18-19. században a népesség ismét megkétszereződött, majd századunkban ez megismétlődött. A hetvenes években meghaladta a 100 000 000 főt. A vetésterület a 17. században 50%-al gyarapodott, a múlt században pedig megkétszereződött, azaz itt is elmaradt a szaporodás mértékétől. Ebből következően mindenütt a népesedés nyomása váltotta ki a területfoglalásokat, a növekvő munkaráfordítás lett a biztosítéka gyarapodó élelmiszerkészleteiknek. A múlt század utolsó harmadában változott a helyzet, ettől kezdve az urbanizáció vonta el falu fblös munkaerejét, nem volt mit tenni, csak technológiai újításokkal tudták pótolni a kieső munkaerő-ráfordítást. Az ekkor alkalmazott találmányok azonban már nem a parasztok leleményességét dicsérték, tudományos kísérleteken alapultak, ám a bevált megoldásoknak mégis a parasztok látták hasznát. Ha Japánban érezhető a kínai befolyás a hidrokultúrák tartományában, mégis inkább úgy van ez Vietnamban. Itt ugyan a száraz rizstermesztésnek ősi hagyományai vannak, a hatékonyabb eljárásokat kínai megszállók terjesztették el az I. évezredben. Itt is hasznosították a fekáliát, zöldtrágyázást is alkalmaztak, kicserélték az eddig használtakat kínai-ekére (amelyet vízibivallyal vontattak), vedres vízátemelő berendezéseket szereltek össze és olyan gátakat építettek (kínai tapasztalatok nyomán), amelyek ellenállnak a folyók áradásainak. Az eredmények nem is maradtak el. A középkorban már minden évben kétszer arattak. Azonban a 12-13. században egyre nagyobb méreteket öltött a kivándorlás, azaz az agrárátalakulás territoriális következményei elkerülhetetlenek lettek: bekövetkezett a túlnépesedés. Ez történt Koreában is. Itt — kínai hagyományok felhasználásával — kétezer éve múködik az öntözéses rizskultúra. A nyugati és a délkeleti partvidéken a völgyekben az elárasztott rizsföldek teljesen megváltoztatták a táj képét. A legnagyobb arányú népesedési hullám a 15-17. század között vonult le, mikor is egy millióról hétmillióra emelkedett a lakosság. Elkerülhetetlenül magas lett a lak-