Századok – 1997

Közlemények - Hoffmann Tamás: „Egy marék rizs” IV/937

944 HOFFMANN TAMÁS Délkelet-Ázsiában már csaknem mindenütt palántákat ültetnek, nem magról nevelik a rizsvetést. Ellentétben Dél-Kína — gazdaságos vetésforgókat alkalmazó — körzeteiben élő parasztokkal, akik rizs, búza, zöldség ciklussal dolgoznak, a maláj hidrokultúrákban mindössze csak rizst termesztenek. Bivallyal, zebuval szántanak, trágyájukkal javítják földjeiket, azonfelül fekáliát, rothasztott rizsszalmát, komposztot és iszapot is kevernek hozzá. Húst és tejet nemigen fogyasztanak, ha mégis, baromfit és sertést vágnak. Ennek részben takarmányhiány az oka. (A tejet egyébként sem tudják tárolni a trópusi melegben.) Vonójószágaik azonban mégsem szent tehenek. Mindazonáltal a legtöbb munkát emberek végzik el. Jáván történetesen — az állati eredetű fehérjék és zsiradékok előállításán kívül — részint a talajváltó (égetéses irtásgazdálkodású) földművelés haszonnövényeinek gondozásával, részint az öntözéses rizs termesztésével biztosítják az élelmezésüket. A folyók mentén, a sziget belsejében, a vulkanikus hegyvonulatok völgyeiben vannak rizsföldjeik, s ugyanott jöttek létre a legkorábbi államszervezetek is. Az alluviális síkság és a tenger sík partszakaszai egyáltalában nem vonzották a földművelőket. Itt ugyanis áradások pusztítottak, ezért a 10. század óta a sziget belsejében telepedtek le csaknem valamennyien. A múlt században azonban megváltoztak a sziget gazdaságföldrajzi adottságai. Hollandok gyarmatosítottak, szabályozták a folyókat, az északi tengerpart síkságán sikerrel termesztettek rizst, más szóval megingatták a múlt századig mozdulatlan agrárrendszert. Valójában átrendeztek minden gazdasági kapcsolatot, élelemmel, fűszerekkel és rabszolgákkal látva el a kikötőket. Minthogy szétszaggatták a Dél-Tengeren a régi kereskedelmi hálót (miközben legyőzték a mind szegényebbé váló portugálokat is), egyeduralkodók lettek az európai exportban. Üj helyzet állt elő. A rendszerváltozás következményei közül mindenek előtt a demográfiaiak figyelemreméltóak. A népesedés görbéje már a múlt században hirtelen meredeken ívelt a magasba. 1815-ben öt millióan éltek Jáván (330 fő/km2 sűrűségben, ami alatta maradt ugyan a kínai vagy a japán átlagnak, ám felülműlta az indiait). A műit század derekán már kétszer annyira lehet becsülni őket, a századfordulón már harmincmilliónyi maláj volt, számuk, amikor véget ért a második világháború, ismét megkétszereződött. Ezáltal 1960-ban már 708 fő/km2 népsűrűséget értek el. Holott a rizs termőterülete másfél évszázad alatt mindössze megnégyszereződött (848.000 ha-ról 3.513.000 ha-ra nőtt). A hollandok ezen felül amerikai haszonnövényeket: kukoricát, maniokát, édesburgonyát és földimogyorót vezettek be a köztermesztésbe. A rendszert éppen ezzel változtatták meg, az 1930-as években az új kultúrák vetésterülete már meghaladta a rizstáblákét. Ennek ellenére a népesség gyorsabban növekedett, mint a kultiváció révén megteremtett kultúrtáj. A századforduló táján végleg elfogytak a szűzföldek. Ekkor a munkaráfordítás (ahogyan az amerikai antropológiai irodalomban nevezik: az „involution") kezdett növekedni. Hatékonyabban szabályozták a vízháztartást, a rizst palántáról ültették, időnként lecsapolták a földekről a vizet (hogy azok szellőzzenek), többet trágyáztak és évente kétszer arattak. Ennek ellenére mégsem sikerült — ugrás-szerűen — több élelmiszert előállítaniok, mert ragaszkodtak a régi fajtákhoz.