Századok – 1997
Közlemények - Fodor Pál: Együttműködés és válság a 15–17. századi oszmán–zsidó kapcsolatokban IV/895
OSZMÁN-ZSIDÓ KAPCSOLATOK 915 újítást'. Az elmúlt egy évben több pénz folyt be és került a kincstárba [a 15 akcsényi dzsizje-emelésből], mint abból az újításból három év alatt... Boldogságos padisahom,... a napnál világosabb, hogy ezt az ügyet nem lehet felséged e szolgájának vagy másnak a személyes indítékaira visszavezetni, mert az újítás megszüntetése a rája hasznára vált... Nem mondhatják, hogy hiba volt, hiszen nem a mi egyéni véleményünk alapján változtattuk meg... Hogy szavaimat összefoglaljam: a rájákat és az alattvalókat Allah bízta ránk; úgy kell elmennünk és átadnunk őket, ahogy kaptuk, hogy képesek legyünk számot adni az utolsó ítéletkor... Az evilági és a túlvilági boldogság feltétele az igazságosság. Aki azt sugallja, hogy Allah teremtményeit dobjuk martalékul a másvallású zsidóknak, aki ilyen hamis érveket talál ki, az... nem tartozik azok közé, akik szívükön viselik boldogságos padisahom földi és túlvilági sorsát; nem kétséges, hogy az efféle ember a vallás és a birodalom ellensége."7 3 Ez a szöveg kísértetiesen egybecseng a fentebb idézett Passzi-ellenes iratok tartalmával. Mindez arra mutat, hogy Szinán pasa nem csupán az udvari kegyencet, hanem az általa és a többi befolyásos zsidó személyiség (a kira és mások) által támogatott zsidó adóbérlőket is célba vette, s pénzügyi intézkedéseit — legalábbis részben — az ő kiszorításuk érdekében hozta. Hogy valóban erről lehetett szó, az abból is kiderül, hogy nem sokkal később kezdeményezte és elérte az isztambuli kocsmák bezáratását is, újabb csapást mérve az e területen múködő vállalkozókra. Igaz, a kocsmák és az erjesztett köles-italt árusító bozahánéк (valamint a 16. század közepe után a kávéházak) elleni fellépést nem ő szorgalmazta először. A kocsmákat és az azokban folyó léha életet már I. Szelim idejében heves támadások érték,74 ám mégsem ő, hanem Szülejmán szultán lett az első, aki uralkodásának vége felé betiltotta őket. II. Szelim előbb érvénytelenítette, majd rövidesen felélesztette atyja intézkedését, és maga is bezáratta az isztambuli csapszékeket.7 5 Ettől kezdve gyakran éltek bizonytalanságban a fővárosi italmérők és kereskedők. A kormányzat hol engedélyezte, hol tiltotta működésüket, attól függően, hogy éppen melyik irányzat kerekedett felül. A hatalom változékony magatartása abból fakadt, hogy többféle érdeket kellett összehangolnia. Miközben a kincstár óriási bevételekre tett szert az italforgalmazásból, az állam vezetői gyanakvással tekintettek a közösségformáló, s ezáltal politikailag veszélyesnek ítélt kocsmákra (és persze a kávéházakra). Ezt az álláspontot képviselték a vallásjogászok (ulema) is, akik a sejhüliszlámmal az élen egyre nagyobb befolyást gyakoroltak az állam politikájára, s akik úgy hitték, a kocsmák és a kávéházak lezüllesztik a társadalom erkölcseit. Ennek ellenére az elvi megfontolások többnyire háttérbe szorultak az anyagi érdekekkel szemben, és a korlátozásokat rendszerint rövid idő után feloldották. Ebben az a felismerés is közrejátszott, hogy a tiltások csupán a csempészet fellendülését és az adóbevételek csökkenését eredményezték.76 A szultánok inkább csak a látszathoz ragaszkodtak akkor, amikor időről időre felújították azt a Szülejmán-kori rendelkezést, amely előírta, hogy a muszlimok egyáltalán nem, a hitetlenek pedig csak titokban hozhatnak be és árulhatnak egymásnak bort és egyéb szeszesitalt.7 7
